13. rész: "Szeretlek!"

Órákat töltöttem el a konyhaasztal mellett, ám laptopom helyett ezúttal a repjegy szolgált társaságomként. Fejemet az asztallapra hajtottam és egyre csak az angyalok városának nevét szuggeráltam a mellette szereplő időponttal.
Bizonytalan voltam, hogy mit is kellene tennem. Meghúzni magam, ahogy eddig és a szívem helyett az agyamra hallgatni? Vagy inkább kockáztassak? Végtére is, ha Liam Payne eljön a lakásomra csak azért, hogy fizesse nekem ezt az utat, Harry tényleg komolyan gondolhatta korábbi közeledését. Ez azonban még mindig nem bizonyítja, hogy működne köztünk hosszútávon.
- Hát te? - felkaptam fejem Drew hangjára. Olyannyira gondolataimba merültem, hogy meg se hallottam érkezését. - Baj van? - Megráztam fejem, ám arcom másról árulkodhatott, mert ledobta táskáját a földre és lehuppant mellém. - Ez mi? - kezébe vette a repülőjegyet, mielőtt elhúzhattam volna előle. - Harry?
- Liam – suttogtam. - Eljött békét kötni, majd a kezembe nyomta. Azt mondta Harry nem olyan nőcsábász, mint ahogy a sajtó leírja. Állítólag komolyan gondolja velem.
- De hiszen ez jó, nem? - határozottan bólintottam.
- Ez azonban még nem jelenti azt, hogy működne közöttünk. Tudod, milyen szerencsétlen vagyok a párkapcsolatok terén, ő pedig egy világsztár. Hogy működhetne pont vele? - soroltam érveimet, melyek az utóbbi időben mindennapjaim részévé váltak.
- Talán pont azért, mert tőle nem várnád. - Testvéremre néztem, mire biztatóan elmosolyodott. - Még van időd összepakolni – elém tolta a jegyet, én pedig hirtelen ötlettől vezérelve kezembe kaptam, majd szobámba indultam csomagolni.

Drew kivitt a reptérre és megvárta, míg becsekkolok. Próbáltam lefoglalni magam azután is, hogy magamra maradtam, így a kapunyitásig üzletről üzletről jártam a Heathrow-n. Tudtam, hogy az ötlet hirtelen és még magam se voltam biztos helyességében, de megígértem bátyámnak, hogy nem hátrálok meg. Miután pedig barátaimmal is tudattam a döntést és hasonlóan támogatóak voltak, kezdtem magam is elhinni, hogy ez a jó döntés. Már csak az a kérdés, Harry tud-e az érkezésemről, na és persze, hogy hogyan fog reagálni.
Lábammal végigdoboltam a hosszú repülőutat, alvásra pedig esélyem se volt folyamatosan kavargó gondolataimnak köszönhetően. Végignéztem két filmet, majd időm nagy részét azzal töltöttem, hogy az ablakra szegezett tekintettel bambultam, míg meg nem említették a hangosbemondóban a közelgő leszállást. Alighogy kikeveredtem a LAX-ról, leintettem egy taxit, majd bediktáltam a címet és bíztam benne, hogy jól emlékszem rá. Alighogy elérhető közelségébe értünk az énekes házának, megkértem a sofőrt, hogy egy kis plusz pénz ellenében tegyen még egy kört a környező utcákon, míg lecsillapítom az idegesség okozta remegésem.
Mikor végül az autó lefékezett a ház előtt, kivánszorogtam és magam mellé kaptam bőröndömet is. Kifizettem a sofőrt, majd miután útjára indult, a kapucsengőhöz léptem. Remegő ujjal nyomtam meg a gombot, majd vártam a válaszra. Majd két percet ácsorogtam ott, de nem érkezett válasz. Ismét megnyomtam a gombot, miközben átkozni kezdtem magam.
Ostoba ötlet volt idejönnöm a lakására. Nyilvánvalóan fogalma sincs az érkezésemről, és szemmel láthatóan itthon sincs. Vagy szimplán csak annyira megutált, hogy nem akar beengedni.
Ismét megnyomtam a gombot, majd megmarkoltam bőröndöm fogóját és azon gondolkodtam, hol tudnék a legközelebb leinteni egy taxit, mikor kitárult előttem a kapu és szembe találtam magam egy meglepett, ugyanakkor gyönyörűen csillogó, zöld szempárral.
- Chloe? - döbbent arca azonnal elárulta, kollégája semmilyen információval nem szolgált érkezésemet illetően. Talán mindez az ördögi tervének része volt.
- Én... én csak... - Vajon mit kellene most mondanom? Éppen csak erre jártam? Hiszen ez nyilvánvalóan nem igaz. Ha ő nem lenne, bizonyosan nem utaztam volna el szeretett városomból egy csevej kedvéért. Ez azonban nem afféle volt, melyet az ember telefonon vitat meg. - Szia – suttogtam végül.
- Szia – Bár arcán még mindig az értetlenség tükröződött, szeme kíváncsian csillogott göndör loknijai takarásában. - Bejössz? - aprót biccentettem, majd némán követtem őt a hodály méretű házba.
Halvány mosoly kúszott arcomra, miután beléptem. Az ismerős illat, melyet a falak árasztanak egyszerűen otthon érzést adtak számomra. Hiába minden légfrissítő és az óriási ablakok, a tulajdonos kellemes, jellegzetes illata beitta magát a falakba.
- Kérsz valamit inni? - pillantott rám a házigazda, miközben a konyhába indult.
- Egy kis víz jól esne – biccentettem, majd lerúgtam lábamról tornacipőmet és az énekes után indultam. Töltött nekem egy pohár vizet, én pedig szinte azonnal megittam az összeset. Kissé segített lehiggadnom, és erre szükségem is volt, hiszen ahogy vártam, Harold rákérdezett hirtelen felbukkanásom okára.
- Minek köszönhetem látogatásod? - hangja kimért volt és úgy láttam, minden erejét beveti, hogy még véletlen se nézzen rám.
- Én... - mélyet sóhajtottam, majd összeszedtem gondolataimat. - Mikor legutóbb itt jártam elég sietve és rémülten távoztam. - felhorkant szavaim hallatán és elmotyogott egy 'Azt mondod?'-ot. Figyelmen kívül hagytam reakcióját és folytattam monológomat. - Sajnálom, hogy megbántottalak, de tudnod kell, hogy a dolog nem ellened irányult. Egyszerűen megrémültem. Az érzés, amely elárasztotta szívemet, miután lefeküdtünk, egyszerűen megrémített. - Kíváncsian kapta rám tekintetét. - Te egy remek srác vagy, Harry, de tudnod kell, hogy én borzalmas vagyok a párkapcsolatokban. Minél inkább próbálom megóvni, valahogy annál csúnyább lesz a vége. Szörnyű vagyok és kiállhatatlan! - szemeimbe könnyek gyűltek és lesütöttem pillantásomat. Nehéz volt erről beszélnem, hiába osztottam már meg korábban barátaimmal. - Te pedig... te ismert vagy. Egy világ rajong érted és a bandatársaidért. Mégis mennyi az esélye, hogy nekünk menne? - kézfejemmel letöröltem kibuggyanó könnyeimet és bár láttam, hogy szólásra nyitja száját, félbeszakítottam, hogy befejezhessem monológomat. - Aztán beállított hozzám Liam, hogy kössünk békét, majd a kezembe nyomott egy repülőjegyet. Először nem is igazán foglalkoztam vele, de aztán azt is megemlítette, mikor ellökte magától Bessiet, csak, hogy ne kelljen beismernie, hogy valójában mit érez iránta, és azt hiszem ez egy kicsit észhez térített. Nem akarok olyan lenni, mint ő. De azt hiszem, legfőképpen nem akarlak elveszíteni – csóváltam meg fejemet. - Azért nem, mert szeretlek – hangom elcsuklott, tekintetem pedig képtelen voltam elszakítani a padlótól. El se akartam hinni, hogy kimondtam az utolsó szót, amely eddig csak gondolataimban keringett.

Harry nem szólt egy szót sem, és ez kezdett megrémíteni. Imádkoztam Istenhez, hogy nyíljon meg alattam a föld és nyeljen el az ostobaságommal együtt. Végül is mit hittem? Átutazok egy másik kontinensre, majd miután olyan ellenségesen bántam vele beismerem, hogy szeretem és minden problémánk megszűnik? Hiszen ilyen csak a mesékben van!
Két apró lépéssel közelített felém, majd velem szemben állt meg. Mutatóujját állam alá simította, kényszerítve, hogy arcába nézzek.
- Hogy mondtad? - érdes hangja megtörte az eddig minket ölelő csendet.
Könyörgően néztem rá, ő azonban nem tágított. Hallani akarta, ahogy elismétlem.
- Szeretlek – nyögtem fájdalmasan. Arcára apró mosoly kúszott, majd egy szemvillanásnyi idő alatt közelebb hajolt, hogy lágy csókkal jutalmazzon.
- Adj nekünk egy esélyt! Adj NEKEM egy esélyt! - bár elszakadt ajkaimtól, a köztünk lévő távolságot, még mindig csak milliméterekben lehetett mérni. - Nem ígérhetem, hogy örökre együtt leszünk, de azt igen, hogy elnézem azokat a hibákat, amelyek miatt te olyan csúnyán illetted magad és megmutatom neked sajátjaimat is. Hiszen egy párkapcsolat két emberen múlik... - olyan kedves szavakat mondott, hogy egészen elérzékenyültem. Bár tudtam, hogy romantikus típus, be kell vallanom, mégis meglepett, hogy ilyen őszintén és könnyedén tud beszélni ilyen komoly érzésekről. - Csak kérlek, hogy engedd! - Képtelen voltam megszólalni, így inkább csak bólintottam. - Komolyan?
- Igen – suttogtam. Arcán ismét felderült a jól ismert mosoly, mielőtt újból ajkaimra tapadt.

Harry szemszög:

El se akartam hinni, hogy tényleg itt van. Mikor megpillantottam arcát az utcai kamerán, beletelt néhány percbe, mire rájöttem, tényleg nem hallucinálok. Mégis, miután olyan szélsebesen távozott legutóbb és nem kért többet társaságomból, meglehetősen bizonytalan voltam jelenlétét illetően. Éreztem, hogy nem közömbös irántam. Ha csak egyetlen éjszakát akart volna, azt már együttlétünk során is észrevettem volna. De ő nem a One Direction énekeséből akart egy darabot, ahogy a többi lány, hanem belőlem. A hétköznapi énemből. Éppen ezért is rettegtem annyira attól, mit kíván most mondani.
Próbáltam ridegen bánni vele, hogy érezze, nem felejtettem el korábbi sérelmeimet, ám ez őt cseppet se akadályozta meg abban, hogy megeredjen nyelve és olyan sok külön töltött nap után, végre őszintén megossza velem kapcsolatunkat illető érzéseit.
Kíváncsian hallgattam, ahogy szemlesütve kiöntötte nekem a lelkét, és tudtam, nem csak én, de ő is sok mindenen átmehetett az utóbbi napokban, mire útja visszavezette hozzám. Hiszen most nyoma se volt a mindig magabiztos és nagyszájú lánynak. Sokkal inkább egy szégyellős, rémült és ideges változatát ismerhettem meg, és ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy megbocsájtsam neki az elmúlt hetekben mutatott lehetetlen viselkedését. Mikor azonban kimondta, hogy szeret, őszintén mosolyra derültem. Annyit rágódtam azon, vajon, hogyan mutathatnám meg neki, hogy a szándékaim tiszták és kérhetném, hogy vallja be, ő hogyan érez irántam, hogy egyszeriben leírhatatlan volt a megkönnyebbülés. Végre az enyém!

Olyan szorosan öleltem magamhoz, ahogy csak tudtam, megakadályozva, hogy még egyszer elszökhessen kezeim közül. Már több órája, hogy megérkezett, én azonban még mindig képtelen voltam betelni vele. Talán ezért nem is szakítottuk el ajkainkat hosszú percekig egymástól. Végül aztán, az út és a stressz okozta fáradalmak megjelentek rajta, így elnyúltunk a kanapén és ő hamar el is szenderedett karjaim között. Lágyan simogattam haját, miközben néha apró puszit leheltem homlokára. Mikor azonban kezdem kezdett elgémberedni, óvatosan kibújtam mellőle. Kezembe vettem mobilomat és az előszoba felé indultam.
Nem akartam túl messzire menni, hiszen még mindig ott lapult bennem egy kis félelem, miután legutóbb olyan hirtelen maga mögött hagyta lakásomat, ám felébreszteni se kívántam őt. Így inkább csak az ajtófélfának támaszkodva gyönyörködtem benne, miközben bandatársam számát tárcsáztam.
- Szia – szólt bele, alig két csengés után.
- Hello – feleltem halkan. Még mindig bántott, ahogy korábban velünk viselkedett, de be kellett vallanom magamnak, hogy mióta Zayn majdnem kilépett, Liam valóban törekszik visszaszerezni régi énjét. Ha másért nem is, Bessiért mindenképpen. Az pedig, hogy mindeközben hajlandó volt nekem és Chloe-nak segíteni, holott köztudott, hogy nem szívlelik egymást, arra késztetett, hogy társaimhoz hasonlóan én is megbocsájtsak neki. - Nem akarlak zavarni... - szólaltam meg, amint meghallottam a háttérből Bessie hangját.
- Semmi gond, Harry! Mondd nyugodtan! - Liam hangja nyugodt volt és kedves, ez pedig egyszeriben felidézte bennem azt a srácot, akivel még az X-factor táborában találkoztam.
- Csak meg szeretném köszönni – a kanapén szuszogó lányra pillantottam, míg szavaim őszinte hálát sugároztak. Egy életre lekötelezett Liam, amiért elérte, hogy Chloe visszatérjen hozzám.
- Ez a legkevesebb, amivel tartoztam – megcsóváltam fejem, miközben arcomon levakarhatatlan mosoly terült el. A lány, aki pimaszságával úgy elcsavarta a fejem, végre mellettem van, egykori legjobb barátom pedig úgy tűnik, végre megtalálta régi önmagát. - Sikerült tisztáznotok a dolgokat?
- Igen. Azt hiszem, most már nem lesz gond – biztosítottam. Elég sok mindenen mentünk keresztül mind a ketten, hogy eljussunk oda, ahol most vagyunk. - Téged hozott példának – horkantottam fel. - Azt, amit Bessiet illetően mondtál neki.
- Komolyan? - felnevetett a vonal túloldalán, mely engem is kacagásra késztetett. Chloe hirtelen kinyitotta rá szemét, majd felemelte fejét és keresni kezdett tekintetével. - Ezt azért nem hittem volna.
- Én sem – kuncogtam tovább. Chloe arcára mosoly terült, ahogy megpillantott, majd lerúgta magáról a takarót és hozzám lépdelt. - De ugye ez a békekötés akkor végleges? Nem szeretném, ha kényelmetlenül éreznétek magatokat egymás társaságában – kérdeztem kollégámat.
- Nem lesz gond, ígérem. - felelte, én pedig éreztem hangjából, hogy komolyan is gondolja.
- És részedről? - pillantottam az időközben mellém ért gyönyörűségre.
- Nem lesz gond, míg nem bántja Besst – biztosított róla.
- Akkor jó. Hallottad, ugye? - intéztem a kérdést Liamnek.
- Igen – úgy tűnt kedve továbbra is töretlen, ennek pedig kiváltképpen örültem. Végre nem csak ő, de én is mérhetetlenül boldog voltam. - De, ha nem haragszol, most megyek.
- Nem, semmi gond. És tényleg bocsánat, hogy zavartalak!
- Semmiség, Harry. Örülök neki – biztosított róla. - Hamarosan találkozunk. Érezzétek jól magatokat!
- Ti is! - mosolyodtam el.
- Üdvözlöm Bessiet! - kotnyeleskedett bele Chloe, mielőtt megszakítottam volna a vonalat.
- Átadom. Sziasztok! - elköszöntünk, majd zsebembe csúsztattam mobiltelefonomat.
- Jót aludtál? - karomat az álmosan pislogó szépségem dereka köré fontam, majd közelebb rántottam magamhoz.
- Igazából tudnék még... De inkább majd veled – mosolyodott el, miközben alsó ajkába harapott. Tudta, hogy így még vadítóbban néz ki, és ezt ki is használta. Azonban abban is biztos lehetett, hogy hamarosan ismét ágyba kerül, ezúttal azonban nem alvás miatt. 

12. rész: Békekötés

Sziasztok!

Nos, elég régen írtam már nektek, így itt volt az alkalma. Szeretném, ha tudnátok, hogy a Bessiamhez hasonlóan a Carry is véget ér 2 rész és egy epilógus múlva, ám mivel a rengeteg magánügyi dolgom miatt megbocsájthatatlan kimaradásaimat és késlekedéseimet el kellett viselnetek, úgy döntöttem a történet visszatér egy második évaddal! Így pár évvel idősebben, de továbbra is nyomon követhetitek majd a barátok életét, és megtudhatjátok azt is, hogyan alakul Bessie és Liam kapcsolata is a jövőben. Remélem, örültök neki! :) További hírekkel a 2. évadot a későbbiekben kaptok, addig is jó olvasást. Higgyétek el, még rengeteg fordulatot tartogatok nektek!

.xx

C.

A napsugarak erőszakosan törtek maguknak utat a függönyök közötti réseken, ezzel kényszerítve, hogy kinyissam szemeimet. Harry hason fekve, egyenletesen szuszogott mellettem, miközben göndör tincsei eltakarták előlem arcát. Lepillantottam és az eldobált ruhák látványa eszembe juttatta a tegnap este történteket. Gyomrom apró görccsé zsugorodott, majd mint, akit tüzes vassal égetnek meg, kiugrottam az ágyból és magamra öltöttem ruháimat. Kétségbeesetten szembesültem azzal, hogy bár sosem voltak ellenemre az egy éjszakás kalandok, ezen a reggelen az elégedettség helyett mindösszesen egyetlen dolgot éreztem: kétségbeesést. Bár tagadhatatlanul vonzódtam Harryhez, és az esténk is mesébe illő volt, talán éppen ezért éreztem úgy, hogy iszonyatosan rossz ötlet volt belemenni. Nem akartam csak egy strigula lenni a listáján. Neki nem.
A mosdóba mentem, hogy leöblítsem arcomat, melynek vége az lett, hogy egy gyors zuhanyozással mostam le magamról a bőrömre száradt izzadtságcseppeket. Reméltem, hogy a felfrissülés majd segít megoldást találni az újonnan kialakult problémára, ám egyetlen épeszű ötlet jutott csupán eszembe: hazamenni.
Vendégszobámba léptem, majd miután magamra öltöttem egy kellően kényelmes öltözetet ruháimat elrendeztem bőröndömben és előkerestem papírjaimat is. Egy pillanatra megfordult fejemben, hogy szó nélkül távozzak, ám Harold erre nem adta meg az esélyt. Éppen a lépcsőn bukdácsoltam lefele, mikor meghallottam lépteit.
- Nem tudok aludni nélküled – arcáról azonnal eltűnt a mosoly, amint rám emelte tekintetét. - Mit csinálsz?
- Hazamegyek – alsó ajkamba haraptam és kényszerítettem magam, hogy ne nézzek szemeibe.
- De mégis miért? Chloe, ha a tegnap estéről van szó... - Nem engedtem, hogy befejezze. Nem akartam az elmúlt éjszakáról beszélni, hiszen fogalmam se volt, mit is mondhatnék. Képtelen voltam még a saját gondolataimat is helyretenni.
- Időre van szükségem. Én... azt hiszem... nekem most, el kell mennem – összefüggéstelenül motyogtam el a szavakat, miközben leküzdöttem a bőröndöt a lépcsőfokokon. Minden erőmmel megpróbáltam kikerülni őt, a legalsó foknál azonban elállta utamat.
- Chloe... - kényszerített, hogy ránézzek, a szemében felcsillanó fájdalom pedig bűntudattal töltötte meg szívemet. Még se gondolhattam meg magamat. Nem, és nem!
- Kérlek, Harry ne próbálj meg megakadályozni! Köszönöm, hogy elhoztál és megmutattad nekem a várost, igazán kedves tőled, de... de most már haza kell mennem – magam is meglepődtem, milyen határozottan és ellenvetést nem tűrően képes voltam kiejteni számon a szavakat.
- Legalább engedd meg, hogy kivigyelek a reptérre – cuccaimat az előszobába húztam, majd leguggoltam, hogy felvegyem tornacipőmet.
- Jobban örülnék, ha hívnál egy taxit – mély sóhaj tört fel torkából és hosszú percekig csak állt mellettem, arra várva, hátha meggondolom magam, én azonban nem tágítottam. Azt nem engedhetem meg magamnak.
Miután beletörődött, hogy nem tágítok döntésem mellől, a szobába sétált telefonjáért, majd tárcsázta az egyik taxisofőr számát.

Egész repülőút alatt kattogott az agyam és kezeimet tördeltem. Kényszeres tevékenység volt ez nálam stresszhelyzet esetén, most azonban senki se volt mellettem, hogy leállítson.
Nem akartam elhinni, hogy ostoba módon belebonyolódtam ebbe az egészbe Harryvel. Mert bár nem egyikünk sem vetette meg az egy éjszakás kalandokat, ezúttal valami teljesen más volt. Nem hasonlítható a korábbi kalandjaimhoz. Mintha most sokkal több rejlett volna a dolgok mögött... Erre azonban gondolni se akartam.
A hosszú repülőút után fogtam egy taxit és azzal indultam haza. Az időeltolódás miatt nálunk még csak most hajnalodott és nekem eszem ágában se volt testvéremet máris kirángatni a Heathrow-ra. Így is, hazaérkezésem után megpróbáltam a lehető leghalkabban birtokba venni szobámat, ám alighogy megszabadultam cipőmtől, Drew kócos, égnek meredező hajával találtam szemben magamat, míg Hayley két ásítás között követte őt.
- Húgi? Mit keresel itt? - meglepetten nyugtázták jelenlétemet, melyért nem hibáztathattam őket. Az eredeti terv szerint csak napok múlva lett volna esedékes érkezésem.
- Itt lakom – szememben megpillanthatta az órák óta gyülekező könnyeket, mert tekintete aggódóvá vált és közelebb húzott magához egy ölelésre.
- Mi történt? - mélyet sóhajtottam, majd arcom mellkasába fúrtam, mielőtt nagy vonalakban elpanaszoltam az angyalok városában történteket. Nem is gondoltam, milyen nagy szükségem volt egy testvéri ölelésre, míg meg nem kaptam.

Ezt követően a napok mintha lelassultak volna körülöttem. Bármit csinálhattam, az órák ugyanolyan lassan és vontatottan teltek. Harry folyamatosan üzeneteket írt, kifejezve, hogy még mindig nem érti, miért is szaladtam egészen Angliáig. Bár először megfogadtam, hogy nem részesítem válaszban, végül pár szóval mindig reagáltam, ám hazaérkezésemet és együtt töltött esténket ért kérdéseit mindig sikerült reakció nélkül hagynom. Tudtam, hogy ezzel megbántom őt, de kénytelen voltam ezt tenni. Az egyre ritkábban érkező üzenetek és Bessie elmondása szerint igen mélyen érintette a dolog, mely továbbra is azt igazolta, hogy jól döntöttem, mikor felültem a repülőre. Ha a göndör érzései tényleg komolyabbak irányomba, mint egy kósza este, hogyan lennék képes én is nemet mondani neki, ha a közelében maradok? Aztán az esetlegesen elkezdett párkapcsolatunk hirtelen befuccsolna, ahogy az össze többi ezelőtt, amint rájönnek, hogy milyen elviselhetetlen is vagyok valójában. Hiszen, ha már korábban annyiszor sikerült elszúrnom a dolgokat, majd pont most egy világsztárral ne tenném ugyanezt?
Barátaimnak persze nem mondtam semmit a bennem kavargó érzésekről. Bármennyire is feszegették a témát, nagyon ügyesen sikerült válaszra se méltatnom hosszú hetekig. Mikor aztán bulizni mentünk és megerőltetve se voltam képes régi formámat hozni, tudtam, hogy nem kerülgethetem tovább a dolgot és beszélnem kell róla valakivel. Ehhez pedig ki lenne jobb ember, mint a legjobb barátnőm?
Bár már a parti estéjén elhatároztam, hogy minél előbb beszélek vele és kiöntöm neki a szívem, a közbe érkező Liam-Skyler légyott felszínre kerülése azonban kissé késleltette a dolgokat.
Habár tudtam, hogy az énekes Ausztráliába vitte Bessiet bizonyításképpen és Josh azt tanácsolta,ne zavarjam őket, nem bírtam tovább magamba tartani az agyamban kavargó gondolatokat, így muszáj volt tárcsáznom legjobb barátnőm számát és egy rövid csevej során elpanaszolnom mindazt, melyet oly' sokáig magamban őriztem.
Hazudnék, ha azt mondanám nem frusztrált kissé, hogy Liam mellette végighallgatta a beszélgetést, ám, ha ezzel jár Bessie boldogsága, befogom a számat és lenyelem a békát, melyet korábbi ellenszenves viselkedése miatt érzek mai napig.

A telefonbeszélgetés legjobb barátnőmmel kissé megnyugtatott, de nem segített abban, hogy előbbre jussak az ügyben. Bár az ikrek és Drew is támogatták a Bessie által mondottakat, miszerint ostoba vagyok, amiért annyira félek, hogy ismét kudarcba torkollik egy kapcsolat, hogy bele se merek vágni, továbbra is hajthatatlan voltam. Tagadhatatlan azonban, hogy legbelül újra és újra átrágtam magam azon a bizonyos ''Mi lenne, ha...'' kérdésen. Napok teltek el így és éreztem, hogy felállítottam érveim egyre kevésbé állják meg a helyüket és gátolnak meg attól, hogy felkapjam a telefonom és tárcsázzam Harry számát. Végtére is már úgy hiányzott a hangja!
Mélyet sóhajtottam a konyha asztal mellett, miközben a pulton heverő telefonomra pillantottam.
Kényszerítettem magam, hogy ismét laptopom képernyőjére nézzek, bár a hivatalos szöveg szinte már összefolyt szemeim előtt. Háromszor rágtam át magam egyes sorokon, mire végre sikerült megértenem, miről is van szó. Tudtam, hogy így a munkámmal játszok, de a nekem kiszabott feladatok nem készülnek el maguktól csak azért, mert képtelen vagyok egy göndör fürtös énekest kiverni a fejemből.
A csengő szakította félbe gondolatmenetemet. Felálltam az asztaltól és az ajtóhoz siettem, ám alig, hogy kitártam, kedvem lett volna visszacsapni.
- Chloe, várj már! Csak egy pillanat – Liam lábát az ajtó és a küszöb közé szorította, nehogy bezárhassam előtte az ajtót.
- Tisztázzuk, hogy csak Bessie miatt engedlek be a személyes terembe – sóhajtottam egyet, majd engedtem, hogy lakásomba lépjen.
- Nekem az is elég – biccentett. A konyhába vezettem és az egyik szék felé intettem. - Nézd én tudom, hogy a kapcsolatunk nem indult túl fényesen – felhorkantottam szavai hallatán. Az nem kifejezés! - De szeretném, ha elásnánk a csatabárdot. Nem kérem, hogy legyünk barátok, hiszen nem is kérhetem, ugyanakkor van két ember, akik mindkettőnk életében fontos szerepet töltenek be, és nem szeretném, ha kényelmetlenül kellene érezniük magukat miattunk. - mély levegőt vettem, mielőtt válaszoltam volna. Tudtam, hogy igaza van, ám még mindig nehezen barátkoztam meg vele.
- Szóval akkor a bunkó énednek búcsút mondtál? - bólintott. - Végleg? - ismét biccentett. - Rendben. Amíg nem bántod meg Bessiet, hajlandó vagyok kevésbé ellenszenvesen irányulni szerény személyedhez.
- Csak úgy, mint én – kezét nyújtotta én pedig megráztam azt. Az egyezség tehát megköttetett. - Ám lenne még itt valami – előhúzott egy borítékot farzsebéből, majd felém nyújtotta.
Félve nyitottam ki a papírdarabot. Ha pénz van benne... ha le akar fizetni.... én esküszöm, hogy... Kivettem a gondosan összehajtogatott papírlapot, majd széthajtottam. Tágra nyílt szemekkel nyugtáztam nevemet a repülőjegyen.
- Nézd, tudom, hogy nincs jogom beleszólni, de fontos vagy neki, ahogy ő is neked. Szenvedtek külön. Hidd el, én tudom, milyen az, ha ellöksz magadtól valakit, csak mert félsz beismerni, hogyan érzel! Amondó vagyok, hogy adj neki egy esélyt! Mással talán azért nem működött, mert nem olyan volt, mint Harry. Hidd el, ő igazán megbecsüli a lányokat. Nem minden az, amit a sajtó mutat... - percekig töprengtem szavain, ám képtelen voltam döntésre jutni. Teljesen zavarba jöttem Liam kedves gesztusától, ugyanakkor még mindig bennem volt a félelem.
Látta, hogy nehezen találom a szavakat, így ismét megszólalt. - Még van pár órád, hogy átgondold, hogyan döntesz. - Azzal sarkon fordult és kilépett az ajtón.
- Liam?! - szóltam utána. Kíváncsi tekintettel fordult vissza az ajtóból. - Köszönöm. - Legyintett egy apró mosoly kíséretében, majd magamra hagyott kavargó gondolataimmal.

11. rész: Az angyalok városa

Bár el kell ismernem, hogy az angyalok városának időjárása igazán megnyerő a ködös és mindig esős Londonhoz képest, azonban nem tudtam elmenni szótlanul az emberek kisugárzása mellett. Mintha mindent körbeölelne a hollywoodi kisugárzás. Az emberek ideköltöznek, hogy a sztárrá válás reményében, vagy ami még rosszabb, a sztárokkal való találkozás reményében. Utóbbiról már a repülőtéren sikerült egyértelmű tanúbizonyosságot nyernem, mikor is majdnem agyon nyomták Haroldot, miközben a kocsihoz igyekezett testőrei kíséretében. Szerencsére volt annyira figyelmes, hogy engem a hátsó kijáraton át menekítsen ki a rajongóhad elől. Így megúszhattam néhány fölösleges és teljes mértékben kitalált pletykát, mely másnapra minden bizonnyal elárasztaná a sajtó mindennemű orgánumát.
Végül a hosszú repülés és kései érkezésünk fáradalmainak köszönhetően első Amerikában töltött napom többnyire az alvásról szólt. Bár én a munkával töltött estéimnek köszönhetően már egészen jól hozzászoktam, hogy kevés alvással is jól boldoguljak, Harry-nek azonban most nyílt alkalma kipihennie az elmúlt hetek nagy hajtásának fáradalmait, ezért inkább nem is zavartam. Miután tizenegy óra körül kivetett az ágy, a konyhában élve az énekes érkezésünkkor megejtett ’’érezd otthon magad’’ szavaival, készítettem magamnak egy szendvicset és egy csésze kávét, majd kiültem a teraszon heverő napágyak egyikére. Ha őszinte akarok lenni, még mindig kényelmetlenül éreztem magam ebben az egész luxussal tuningolt világban, ahol csak az erkély nagyobb, mint az egész szobám és ahol a kertbe beférne egy egész esőerdő, ugyanakkor azt is megértettem, miért szeretett Harry bele éppen ebbe a házba. Bár még csak a legfőbb helységeket láttam, már az éppen elég volt, hogy megkedveljem cimborám otthonának stílusát.
Kortyoltam egy utolsót kávémból, majd az asztalra csúsztattam a bögrét és lábaimat ismét papucsomba bújtattam. Gondoltam, ha már a házigazda békésen alussza álmait, önállósítom magam és körbenézek hodály méretű lakásában. Első célpontomnak pedig magát az udvart választottam.
Miután lesétáltam a lépcsőkön szemügyre vettem a medencét, és már el is terveztem, milyen jót fogok benne mártózni. Végtére is ez a legkevesebb, amit megengedhet nekem, ha már elcibált a világ másik végére. A medence után a vendégház felé közelítettem, ám egy percre elkalandoztak a gondolataim az inda szerű fanövendékek láttán. Vajon én vagyok az egyetlen, aki előtt most megjelent Harold, mint Tarzan? Végül is a haja már megvan hozzá…

Legalább egy órát bóklásztam pizsamában, mielőtt újra visszatértem a ház falai közé. Ez idő alatt elámultam a vendégház méretein és felfedeztem, hogy a kert egészen a los angelesi kanyonig tart. Nem találtam a szavakat, amikkel jellemezni tudtam volna a beverly hillsi otthont, ha megkérnek rá. Talán ez az a hely, amiről a kislányok álmodoznak, habár a kastélytorony hiányzik és eddig még istállót sem találtam.
Miután felöltöztem elmostam mosatlan edényeimet és a talált alapanyagokból összeütöttem egy gyors makarónit. Nem volt energiám már azon is eltöprengeni, ki tölthette fel a hűtőt. Végtére is, biztosan van legalább egy takarítónője, merthogy ő tartsa ilyen tisztán a lakást, az szinte lehetetlen. Mivel Harry még aludt, mire elkészültem, úgy gondoltam folytatom korábbi felfedezős játékomat, ám ezúttal a lakás falain belül. Végül egy újabb másfél órányi mászkálás és gyönyörködés után egészen pontosan öt hálószobát számoltam – beleértve azt is, melyet én birtokoltam, valamint azt, melyben göndör fürtös barátom az igazak álmát aludta -, négy fürdőszobát, edzőtermet és számos szabadidős tevékenységnek helyet adó termet sikerült a képzeletbeli listámra vésnem, mielőtt az utolsó ajtóhoz léptem. Alighogy kezemmel lenyomtam a kilincset, mikor ismerős léptekre lettem figyelmes.
- Jó reggelt! – ásítozott a ház ura, majd felhúzott szemöldököm láttán elmosolyodott. – Hát te?
- Csak körbevezettem magam… - legyintettem. Kezét az enyémre csúsztatta és benyitott az utolsó szobába, mely egy könyvtár volt.
- Vaó – szemeim egyszerre csillantak fel az örömtől, és váltak értetlenné a meglepődöttségtől.
- Mi a baj? – vállával az ajtófélfának támaszkodott és engem figyelt sűrű fürtjei mögül.
- Csak nem gondoltam volna, hogy van egy könyvtárad… Mármint, azt hinné az ember, hogy a legvastagabb kötet, ami a kezedbe került az FHM magazin volt – megforgatta szemeit, majd közelebb lépett hozzám.
- Tévedés. Csak és kizárólag meleg-pornóval teletűzdelt újságokat vagyok hajlandó olvasni – tetszett, hogy ennyire belement a játékba, így csak kacéran alsó ajkamba haraptam és rákacsintottam.
- Tudtam én! – mindketten felkacagtunk.

A nap hátralevő része úgy telt, ahogy kezdtük. Meglehetősen lustán. Ebéd után kifeküdtünk a nyugágyakra napozni, miközben Harry megállás nélkül arról beszélt, hogy bár szereti a családját, mindig örömmel jön ide, ahol kicsit ki tud kapcsolni és elbújni a világ elől.
Bár elég viccesen hangzik, hogy egy olyan városban sikerült rejtekhelyet találnia, ahol már a reptéren is kamerák vannak a bokorban, ám újra és újra végignézve otthonán, rá kell jönnöm, hogy valamelyest igaza van. Végtére is a magas falak és az esőerdő stílusú növényzet eltudja őt rejteni a kíváncsiskodóktól.
- Nem tudom. Nekem még mindig nem olyan nagy szám a te Los Angelesed – feleltem neki később, mikor már a medencéjében lebegtem egy felfújható matracon. – Úgy értem az idő szép, de ennyi.
- Persze, hogy ezt mondod, hisz még csak a repteret láttad – pillantott rám napszemüvege mögül. – Holnap körbevezetlek a városban.
- Harry Styles lesz az idegenvezetőm a világ egyik legismertebb városában? Te jó ég! – sikongattam, mint egy tizenéves kislány, aki most pillantotta meg sztárideálját.
- Haha – tetetett nevetést, mire kiöltöttem rá a nyelvem. Válaszként keze a matracom széléhez siklott, majd egy határozott mozdulattal leborított róla. Prüszkölni kezdtem, amint a víz felszínére értem.
- Ha harc, hát legyen harc – huncut pillantással néztem rá, ám mire megmozdult volna, már ráugrottam, így a víz alá nyomva őt a matracával együtt. Kacagva kaptunk újra levegő után, majd mint a kisgyermekek, egymást kezdtük el lefröcskölni. Gyermeteg énjeinknek örömet okozva eljátszadoztunk még így egy darabig, majd egy gyors zuhany után még leültünk a kanapéra, hogy megnézzünk közösen egy filmet. Nagy meglepetésemre, mindössze három perc elég volt, hogy kiválasszunk egyet, pedig azt hittem, órákig tartó vitába kell majd ölnöm az est végére már-már lankadó energiámat. Így azonban tartalékolhattam másnapra, és mint kiderült, jól is tettem. Már egészen korán – legalábbis az előző naphoz mérten – útnak indultunk, hogy a sztárcsemete megismertesse velem hőn szeretett városának turistanevezetességeit. Bár az esetek 80%-ban a rajongókkal való fényképezkedésbe torkollott a dolog, összességében jó napot zárhattunk magunk mögött. Arról nem is beszélve, hogy Harolddal nem csak a civakodás, de a nevetés minden válfaja kellemesnek bizonyult.

Az Amerikában töltött harmadik napomon aztán egy kávézó látogatása után ismét a medencében kötöttem ki. Végre sikerült szereznem egy kis barna árnyalatot a bőrömnek, melyre Londonban csak évente alig pár napon van lehetőség.
Végül, bár a víz és a nap kiszívta belőlem az energia egy részét, Harold addig nyüstölt, míg be nem adtam a derekam, hogy ismét filmnézéssel zárjuk a napot.
Elhasaltam az ágyon és ráhagytam a választás jogát, ő azonban nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megmozduljon. Ehelyett inkább telefonját nyomkodta.
- Mit lehet ennyit pötyögni azon a kis vackon? - pillantottam fel rá, mire meghallottam a fényképező üzemmód jellegzetes kattanását. Egy pillanatra eltátottam számat, amiért képes volt lefotózni, majd amikor a hang megismétlődött, arcomat tenyerem mögé rejtettem és felkaptam az egyik díszpárnát ágyáról.
- Hagyd abba! - mobiltelefonját megcélozva dobtam el a szivaccsal töltött anyagot, ám ő sikeresen hárította azt egy nevetés kíséretében.
- Most miért? - újabbakat kattintott, habár biztos vagyok benne, hogy nem tudta tovább fotózni az arcomat. Feltéve, ha eddig is azt örökítette meg...
- Nem szeretem, ha fényképeznek. Ronda vagyok – nyögtem, mire megforgatta szemeit és letette telefonját az asztalra, majd áthuppant mellém az ágyra.
- Hogy, mi vagy? - tenyerét füle mögé emelte, ezzel jelezve, hogy hallani szeretné, amint elismétlem korábbi szavaimat.
- Ronda? - inkább hatott kérdésnek, mintsem kijelentésnek és magam sem gondoltam igazán komolyan. Sosem gondoltam, hogy szép vagyok, de elfogadni mindig is elfogadtam önmagamat úgy, ahogy vagyok.
- Hát akkor jól figyelj! Gyönyörű vagy! - államnál fogva emelte fel fejemet, hogy szemembe tudjon nézni. - Éppen ezért is örökítettelek meg. Ritkán látni ilyen szépséget ebben a lakásban – megforgattam szemeimet, nem csak a kinézetemet ért durva túlzás, de a lakását illető megszólalását illetően is. Biztos vagyok benne, hogy naponta fordulnak meg nála szebbnél szebb Victoria's Secret modellek.
- Gondolom lekötelezve kell éreznem magam, amiért ez egy olyan srác szájából hangzott el, aki a meleg pornós újságokat részesíti előnyben az FHM helyett – szekálódtam vele, mire közelebb hajolt hozzám.
- Hát hogyne... - hevesen bólogatott, majd nyelvet öltött rám. - Gondolom, akkor az se gond, ha ezt teszem -apró puszit lehelt szám sarkába.
- Ha ezzel próbálod bizonyítani heteroszexualitásod, megsúgom, hogy nem jött be – széles mosollyal néztem rá, ám ő örömmel fogadta el kihívásomat.
- Hmm. És talán ez? - pár milliméterrel arrébb, ajkaimra nyomta száját. Egy pillanatra megfordult fejemben, hogy hátrahőköljek, ám meleg ajkainak érintése túlságosan kényelmesnek bizonyult ahhoz, hogy megpróbáljak elszakadni tőle.
- Ez... ezzel már haladunk – suttogtam, mire tenyerét arcomra simította és miután váltottunk egy bizalmas pillantást, ismét ajkaimra tapadt.

Hosszú percek teltek el, miközben egymás ajkait faltuk. Menet közben befészkeltem magam az ágyba, ő pedig fölém egyenesedett. Keze végigsimított nyakamon, majd megállapodott a mellemen. Aprót sóhajtottam, majd miután rájött, hogy eszem ágában sincs ellenkezni, hosszú ujjai felsőm alá siklottak.
Bár az agyam egyik szegletében megfordult, hogy ellent mondjak hirtelen előtörő vágyainknak, valahol az egymás ruháit lefeszegető kezeink és alig elváló ajkaink között sikerült jó mélyre taszítanom.
Hálát adtam Istennek, amiért hagyta a szokásos dumát, hogy akarom-e, komolyan gondolom-e. Jelenleg egyetlen dologban voltam biztos, és az az volt, hogy nem akarok elszakadni tőle.

Miután sikeresen kibújtatott felsőmből, apró puszikat lehelt nyakhajlatomtól, dekoltázsomon át egészen köldökömig. Apró sóhaj szakadt fel torkomból, majd kezeimet csípőjéhez csúsztattam, hogy egy határozott mozdulattal megszabadítsam pólójától. Elmosolyodott, majd egy gyors mozdulattal kioldotta melltartómat és pántjait lecsúsztatta vállaimon. Ujjaimat göndör fürtjei közé csúsztattam, miközben feszülő nadrágjával hadakoztam.
Egyszerre nyújtott élvezetet meleg ajkainak puha kényeztetése melleimen és igyekeztem benne is hasonlóan erős érzelemhullámot elindítani. Mire farmernadrágja a földre került, alsónadrágját is sikerült róla lefeszegetnem, köszönhetően az említett darabok túlzott feszességének, azt azonban nem mondhatom, hogy nem volt ínyemre, hogy két legyet üthettem egy csapásra. A látvány pedig, melyet mind ez idáig elfedett szemeim elől a textil, még inkább segített élvezetem felerősödésében.

Kezemet azonnal meredező férfiasságára csúsztattam, majd lassú fel-le mozgással igyekeztem kedvére tenni, a torkából feltörő sóhaj pedig arra engedett következtetni, hogy jó úton haladok. Viszonzásképpen mutatóujjával arrébb húzta bugyimat és lágy simogatással próbálta még jobban feltüzelni kedélyeimet.
Elég volt pár pillanat, hogy megtalálja legérzékenyebb pontomat ezzel ösztönös, akaratom elleni rángásra késztetve testemet.
Úgy éreztem, már csak pillanatok kérdése az élvezet csúcsa, mire ujjai elszakadtak csiklómtól és fehérneműm lehúzásával foglalatoskodtak. Kisepertem arcomból a szemem elé hulló, kósza hajtincseket és felnéztem az énekes arcára. Széles mosolya szinte füléig ért.
- Élvezed, hogy kínzol, mi? - ujjaim mellkasán játszadoztak, míg igyekeztem helyreállítani egyenetlen légzésemet.
- Mindennél jobban – kuncogott fülembe.
Nem tudom meddig tervezte húzni idegeimet, ám amint az utolsó textil is végleg lekerült rólam, erőszakosan emeltem felé csípőmet. Ha akart volna, sem menekül.
Szerencsére nem kellett sokat várnom, hogy végre óvatosan, de belém csusszanjon.
Míg torkomat egy apró sóhaj, partneremét egy igen hangos nyögés hagyta el. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha már évtizedek óta vágyott volna erre a pillanatra.
Közelebb hajolt hozzám, miközben könyökeire támaszkodott, ám ezúttal egyikünk sem vágyott arra, hogy csókban forrjunk össze együttlétünk alatt. A szapora nyögések egyébként se adtak volna rá lehetőséget, így inkább arcomat nyakhajlatába fúrtam, miközben csípőmet az általa diktált, folyamatosan gyorsuló tempóhoz igyekeztem igazítani.
Pár perccel később, ujjaimat lapockájára simítottam, miközben igyekeztem minél közelebb szorítani magamhoz a gyönyör idejére. Mire orgazmusom véget ért, Harry is elélvezett egy férfias nyögés kíséretében. Kihúzódott belőlem, majd mellém dőlt. Apró csókot lehelt homlokomra, majd karjait körém fogva megfordított, így neki háttal feküdtem. Közelebb bújtam hozzá ezzel elősegítve, hogy eme új pózban is belém hatolhasson.
Korábban is tapasztaltam már, hogy néhány srác esetében így sokkal nagyobb tud lenni az élvezet, mint a misszionárius póz során, ám Harry elégedett sóhajai és művészi csípőmozgása így is meglepett. Sosem volt ínyemre túlzottan ez a póz, ám az orgazmus, melyben az énekes részesített eltörölte korábbi ellenszenvemet.
Felsóhajtottam, arcomat pedig a párnába fúrtam. Testemről patakokban folyt a víz, hajam pedig csapzott volt. Miután sikerült lecsillapítani testem remegését, Harold ismét kihúzta belőlem férfiasságát, majd finomat áttörölte egy papírzsebkendővel. Levegővételei az enyémhez hasonlóan egyenetlenek és szaporák voltak. Miután végzett a tisztogatással rám emelte tekintetét és tenyerét csípőmre simította. Elmosolyodtam és fejemet mellkasára hajtottam. Szorosan tartott karjaiban, míg a körülölelő csendben a hirtelen szerzett fáradtságnak köszönhetően álomba nem szenderültünk.

10. rész: Vita

Nehezen vallottam be, de a napok sokkal kellemesebben teltek most, hogy Harryvel békét kötöttünk. Őszintén be kellett ismernem, hogy szimpatikus a személyisége. Nem csak külseje, de belső tulajdonságai is igazán megnyerőek. Persze, azért a fodrásszal kapcsolatos véleményem nem változott. Ő pedig csak jót nevetett rajta, ha megemlítettem.
A turnén töltött időnk egyébként lényegesen elnyúlt. Bár egy kisebb időre hazalátogattunk munkáink miatt, a turné Japán állomásainak utolsó részére már ismét Bessiet támogattuk iker barátaimmal. Szegénynek szüksége is volt rá, hiszen a bunkó-Liammel kapcsolatos dolgok egyre csak komplikáltabbá váltak, miközben legjobb barátnőm egyre inkább belebonyolódott a dolgokba. Tudtam, hogy felemészti az énekes viselkedése, hiszen odáig van érte, és bár elfogadtam a tényt és, hogy az egykori banda apuka érkezésünkkor mutatott viselkedése valóban szeretetre érdemes, a jelenlegi, nem törődöm életstílust folytató énjével nem csak én, de saját bandatársai is képtelenek voltak békét kötni. Miután Paul azzal fenyítette be, hogy búcsút inthet az együttesnek, mind úgy gondoltuk, visszavesz majd durva viselkedéséből, ő azonban hűen kitartott szeretetre képtelen énje mellett és tovább szította a tüzet.

A közös helyiségben üldögéltünk a kanapén barátaimmal és felidéztünk néhány igen kínos, ugyanakkor vicces emléket egyetemi éveinkből, miközben Payne elterpeszkedett Bessie mögött ülve és mobiltelefonját nyomkodta. Nem értettem pontosan, miért kell a látszat-kapcsolatra hivatkozva itt is velünk töltenie az időt, ő azonban nem tágított legjobb barátnőm mellől.
- Nekem akkor is az a kedvencem, mikor nem akartátok elhinni, hogy nem Josh vagyok - kacagott Alex az első találkozásunk emlékét felidézve. Miután sajátszervezésű házibulijukba tévedtünk, öccsével találkoztunk először, ki azonnal találkozhatott megnyerő humorommal. Arról azonban elfelejtett említést tenni, hogy a házat nem egyedül, hanem lükébbik énjével együtt birtokolja, így miután megláttuk egy lány szájában kutakodni a nyelvével egy kis vizes zuhanyban részesítettük - merthát akkoriban egészen bejött, ezt kár is lenne tagadni. Arra azonban nem számítottunk, hogy a lefröcskölt srác valójában Alex volt.
- Tényleg ilyen sokat ittam, vagy kettő van belőlük? - utánozta az ifjabbik Carter testvér egykori szavaimat. Mind nevetésben törtünk ki, önfeledt örömöm azonban félbeszakadt, mikor megpillantottam Liam arcát. Gesztusaival egyértelműen rajtunk gúnyolódott azt gondolván, hogy nem vesszük majd észre. Pechére azonban nem így lett.
- Problémád van, Payne? - mordultam rá. Azonnal tiltakozásba kezdett, anélkül, hogy rám nézett volna.
- Nem, nem... folytassátok csak... - gúnyos mosoly kúszott arcára, én pedig bőrömön éreztem a bizsergést, hogy bemossak neki egyet. Akkor aztán játszhatná a fejét!
- Nem kötelező neked itt ülnöd! Elhúzhatod a segged és idegesíthetsz mást! Vagy zárkózz be valahová, hogy megmentsd magadtól a világot - kezdett egyre inkább felmenni bennem a pumpa. Szavaim hallatán végre rám pillantott, majd felegyenesedett ültében.
- Mi a fasz bajod van? Menstruálsz vagy mi van? - felálltam és közelebb léptem, hogy  közvetlenül az arcába vághassam az egyre inkább nyelvem hegyére érkező, durva szavakat.
- Te vagy a bajom! Elegem van a bunkó viselkedésedből! Ok nélkül bántod a környezetedben levő embereket. Tudom, volt egy nagy csalódásod, de mindenkinek voltak nehéz időszakai az életben. Ideje, hogy felnőjj és túllépj rajta! - nem csak a dühtől csillogó szemű énekes, de barátaim is felálltak. Bessie kérlelően nézett rám, miközben félve pillantott ál-kedvesére. Pontosan tudta, hogy fájó pontot érintettem, nekem azonban éppen ez volt a szándékom. Nem mehettem el szó nélkül amellett, hogy csak tehernek kezelt minket.
- Mit képzelsz, hogy belepofázol az életembe? - szűrte fogai között a szavakat. Az egész szobában megfagyott a levegő, a feszültség pedig mintha kézzel foghatóvá vált volna. - Semmi közöd ahhoz, hogy mit és miért csinálok. Inkább örülnöd kellene, hogy megtűrünk itt téged, végtére is semmi hasznod sincs. - Ökölbe szorult kezem szavai hallatán, Josh azonban vállamra tette kezeit, hogy lefogjon. - Ha nem Harry kis ribanca lennél, biztos vagyok benne, hogy már hazaküldtek volna a faszba. Bár azt se értem, minek hívtak vissza.
- Na, ide figyelj! Tudod, kit nevezz ribancnak! - ripakodtam rá, miközben előrébb léptem, hogy lekeverhessek neki egy pofont. Teljesen elvesztettem az eszem a dühtől, mely átjárta a testem. Mit képzel magáról ez a patkány?
- Miért, te talán tudsz jobb szót is az életstílusodat illetően? - Elrugaszkodtam, hogy rávessem magam, Alex azonban elkapott hátulról, mielőtt még bemocskolhattam volna kezeimet az énekes undorító arcával.
- Fejezzétek be! - szólt ránk Bessie könnyes szemekkel. Tudtam, ha megütöm, azzal legjobb barátnőmet bántom, azonban annyira átjárt a méreg, hogy képtelen lettem volna továbbra is egy levegőt szívni vele. Szerencsére az ajtó kinyílt és Paul lépett be rajta, nyomában Niallel.
- Mi folyik itt? - dörrent fel.
- Semmi - vetette oda félvállról az énekes. Küldtem felé egy utolsó gyilkos pillantást, majd leráztam magamról Alex kezét és elhagytam a szobát. A folyosókon bolyongtam, megpróválva elnyomni a dühömet legalább addig, míg visszaemlékezem, melyik a hátsó kijárat. Végól öt perc bolyongás után kinyitottam a vasajtót és mélyet szippantottam a friss levegőből. Kicsit arrébb sétáltam a stadiontól, hogy egészen biztosan ne láthasson meg egyetlen szemfüles rajongó se, majd lerogytam a földre és összekulcsoltam karjaimat felhúzott térdeim körül. Egyre csak Liam szavain kattogott az agyam. Bármennyire is unszipatizáltam vele, minél többet gondolkodtam szavain, annál inkább kezdtem úgy érezni, talán igaza lehet. Végtére is, hogyan illethetnénk a normális szóval egy olyan lányt, aki nem képes egy hosszútávú párkapcsolat kialakítására, ugyanakkor nem veti meg az egy éjszakásokat? Ha nem rólam lenne szó, bizonyára már én is ezzel a jelzővel illettem volna az adott személyt.
Hosszú percekig képtelen voltam megmozdulni. Egyre csak visszajátszottam fejemben az eseményeket, mikor tompa léptekre lettem figyelmes. Bevallom, legjobb barátaim felbukkanására számítottam, ám amikor megláttam az elnyújtott orrú cipőt, azonnal tudtam, hogy egészen más közeledik.
- Chloe? - szólított meg lágy, érdes hangján.
- Szia - letöröltem könnyeimet az elmotyogott szó közben.
- Hé, mi a baj? - két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és leguggolt mellém.
- Mi az te még nem hallottad? A nagyságos Liam Paynel kifejtettük egymásnak őszinte véleményünket... - államat térdkalácsaim tetejére helyeztem, szemem sarkából aznban jól láttam aggódó tekintetét.
- Igen, erről értesültem. De mit mondott, amivel ennyire megbántott? - megráztam fejemet egy fejcsóválás kíséretében. Nem igazán akartam erről beszélni, főleg nem vele. Végtére is nem vagyunk annyira régóta barátok...
- Mindegy... Nem fontos... - bizonygattam, holott egyértelmű volt, hogy meg se kottyana, ha valami ostobaságot vágott volna a fejemhez. Harold is hasonlóra gondolhatott, mert szúrós szemekkel pillantott rám. Felsóhajtottam, majd hadarva böktem ki, mi is nyomja lelkemet igazán. - Azt mondta ribanc vagyok, és azt hiszem, a maga módján igaza is van... - felhorkantott mellettem.
- Ugyan, miért lenne? - kérdően megemeltem szemöldökömet. Ő is tudott laza életstílusomról, ha az okát még nem is magyaráztam el neki pontosan. - Az a ribanc, aki minden szembejövővel összefekszik.
- Köszönöm, hogy próbálsz vígasztalni, de valljuk be, tényleg ribanc vagyok. Képtelen vagyok hosszú távon bárki mellett is megmaradni - suttogtam.
- Képtelen? - aprót bólintottam, majd folytattam.
- Egyszerűen csak van egy belső érzésem... talán félelem... nem is tudom pontosan. De mindig ott van és mindent tönkre tesz. Szóval a legutóbbi eset óta egyszerűen a lelkem nemet mond, valahányszor megpróbálnék belevágni egy kapcsolatba - alighogy kiböktem szívem legnagyobb fájdalmát, meg is bántam. Nem kellett volna rázúdítanom.
- Sajnálom - suttogta. - De biztos vagyok benne, hogy túl leszel rajta.
- Ez nem olyan, amin csak úgy túl lehet lendülni - megcsóváltam fejemet, miközben letöröltem a szememből kibuggyanó, újabb könnycseppeket.
- Mindenre van megoldás - megsimította kézfejemet, majd magához ölelt. Vállára hajtottam a fejem és igyekeztem elhinni szavainak igazát.
Nem zavarta, hogy könnyáztatta arcomat pólójába fúrtam, még közelebb húzott magához, miközben hátamat simogatta. Próbált megnyugtatni, ám túl zaklatott voltam ahhoz, hogy a következő órákban akárcsak a közelébe is kerüljek ennek az állapotnak. Mindenesetre megpróbáltam csillapítani sírásomon, azonban a hátunk mögül felcsendülő ismerős hang ezen most nem igazán segített.
- You, with your words like knives and swords and weapons what you use against me. You, knock me off my feet again, got me feeling like a nothing. You, with your words like nails on a chalkboard calling me out when I'm wounded. You, pickin' on the weaker man... - egyszerre pillantottunk hátra, mire barátaim odaértek hozzánk. Alex elől, Bessie és Josh pedig szorosan mögötte. - Well, you can take me down with just one single blow. What you don't know, what you don't know... - az idősebbik Carter azt hitte mostanra sikerült annyira lehiggadnom, hogy fogadásunk folytatása majd visszahozza jókedvemet, ez azonban nem sikerült. Hirtelen elöntött a méreg, és ráförmedtem.
- Állítsd már le magad, Carter! Épp eléggé ki vagyok ahhoz, hogy ne akarjam azt a cafkát hallgatni! - egy pillanatra meghökkent, majd széles mosoly kúszott ajkára.
- Tudtam, hogy megnyerem - nyelvet öltöttem rá, majd mérgesen felugrottam ültömből. Harry követte példámat és jól láttam, egy elég morcos pillantással jutalmazta barátom jókedvét. Úgy tűnhetett, hogy Alex csöppet sem foglalkozik érzéseimmel, ám én már ismertem annyira, hogy tudjam, erről szó sincs. Igazamat igazolva, pár pillanat múlva mellém lépett és szorosan megölelt. Nyomott egy apró puszit a hajamba, majd hozzá hasonlóan tett Bessie és Joshie is. Újra feltört a zokogás torkomból, ám barátaim ölelése és elsuttogott biztató szavaik sokat segítettek, hogy szépen lassan elapadjon az arcomat borító könnytenger.
Kézfejemmel letöröltem az utolsó nedvességet is szemeim alól, majd kikukkantottam Josh karja alatt. Harry távolabbról figyelte az eseményeket, zsebre dugott kezekkel. Bessiere pillantottam, ki azonnal tudta, mire gondolok. Megszakította az engem körülölelőláncot és hagyta, hogy kiszabaduljak. Tettem pár lépést Harry felé, majd kinyújtottam felé karomat. Egy pillanatra nem értette, de végül megfogta kezemet. Közelebb rántottam, hogy ő is részévé válhasson csoportos ölelésünknek. Végtére is már ő is egyike barátaimnak.
Egy pillanatra megilletődött, majd széles mosoly kúszott arcára.
- Köszönöm, srácok. Mindannyiótoknak - Harryre pillantottam, és egy pillantra úgy tűnt, szavaim hallatán felcsillantak szemei.

Végül az ölelkezésnek hamar vége szakadt, miután Lou megjelent, hogy emlékeztesse Harryt, készülődnie kellene. Miután a göndör fürtös énekes visszasietett a közös helységbe, megkértem barátaimat, hogy sétáljunk még egy picit a stadion körül, mielőtt visszamennénk. Kellett még egy kis idő, hogy lecsillapodjak teljesen, ez őket azonban egyáltalán nem zavarta. Azt hiszem, ezért is vagyunk ennyire jó csapat együtt. Nem csak ugyanolyan lükék vagyunk,.de ugyanakkor tisztelettel, őszinteséggel, megértéssel és szeretettel is vagyunk egymás iránt.
Végül a sétát követően visszatértünk a többiekhez a szobába. Kikerültem Liamet, és lehuppantam az egyik székre. A srácok már javában készülődtek, nekem azonban valahogy tetszett ez a sürgés-forgás. Olyan élettel teli volt az egész, hogy minden alkalommal rácsodálkoztam.
- Jobban vagy? - csendült fel mellettem Harold ismerős baritonja.
- Igen - küldtem felé egy apró mosolyt.
- Örülök - kacsintott rám, és éppen tovább indult volna, mikor eszembe jutott valami.
- Harry, várj! - kíváncsian pillantott felém. - Te tudsz gitározni, igaz?
- Mondhatni, bár abban Niall a profi - biccentett bandatársa felé. - Miért?
- Elvesztettem egy fogadást - húztam el számat. Be kellett vallanom, nagyon ostobán viselkedtem. Ha egy kicsit jobban tartottam volna magam, elhúzhattam volna a fogadást és egyértelmű győzelmet arathattam volna a későbbiekben. - El kell énekelnem egy dalt cserébe - suttogtam. - Gondoltam, segíthetnél - megrántottam vállamat, őpedig szélesen elmosolyodott.
- Ennek azonban ára lesz - felkuncogott, mikor megpillantotta felhúzott szemöldökeimet. Nem értettem, milyen árra gondolhat. - Velem kell jönnöd LA-be a szünetben - Legyintettem egyet, egy elejtett "hát persze" kíséretében és már tovább is léptem a dolgon. Harold már egyszer korábban megemlítette, hogy vele kell mennem Los Angelesbe, hogy bebizonyítsa nekem, igenis egy szerethető város, azonban ezer százalékig voltam abban, hogy képtelen lesz rácáfolni az érveimre. Végtére is az angyalok városa nem más, mint pusztán a filmipar központja, mely által több millió ember fejében ültetik el a világban, hogy ott aztán minden álmod valóra válik. Magyarán, egy túlértékelt város, ahova az emberek a sztárrá válás vagy a sztárokkal való találkozás reményében költöznek. Esetleg mindkettő.
Harold beérhette válaszommal, hiszen egy kacsintás után továbbállt. Mikor legközelebb láttam szokásos, fura felsőinek egyikét viselte és a színpadra igyekezett. Mi is beálltunk a szokásos helyünkre, és gyermeteg izgatottsággal kísértük végig a koncertet. Bár, az utóbbi időben többön is részt vehettünk, ez egy olyan dolog volt, amihez nem lehetett hozzászokni. Még az ikrek sem unták, pedig tőlük aztán igen távol állt a One Direction zenei műfaja. De a legjobb mégis az volt az egészben, hogy ilyenkor igazán boldognak láttam legjobb barátnőmet. Tudtam, hogy a korábbi vita őt is megviselte, hiszen két tűz közé került, sőt, abban is biztos voltam, hogy Liamre se haragudott a száját elhagyó szavakért. Hiszen már őt is lekurvázta, mégsem változtak az érzései irányába, Isten tudja miért.

A koncert után, a szállodai szobánkban ültünk össze, hogy elénekeljem Taylor egyik számát, a fogadás miatt. Mivel két dal volt, melynek ismertem a szövegét teljesen, és ezek közül az egyik Harry-ről szól, így próbáltam kevésbé kínossá tenni számára a dolgot, ha már beleegyezett, hogy segítségemre legyen.
Az ikrek kezükben mobiltelefonjaikkal készen álltak, hogy dokumentálják az eseményeket, míg Bessie Niallel és Louisal kiegészülve csendben várta, hogy felcsendüljenek az első akkordok.
Tenyereim izzadtak, és jól láttam, Harry is egy tesztként éli meg, hogy neki ezúttal gitároznia kell, éppen ezért igyekezett úgy helyezkedni, hogy a kamerában ne látszódjon.
- Készen állsz? - pillantott felém. Bólintottam, ő pedig játszani kezdte a Love Story első akkordjait. Bár a hangom nem volt rossz, elég jónak se tartottam az énekléshez, így bátortalanul kezdtem bele az éneklésbe.
- We were both young, when I first saw you. I close my eyes and the flashbacks starts. I'm standin' there... - rémülten pillantottam barátnőmre, ki hüvelykujját felemelve jelezte, hogy jól csinálom. A parkettára szegeztem tekintetem és tovább folytattam a dalt. - On a balcony in summer air. - sóhajtottam nagyot. - See the lights, see the party, the ballgowns. - Felkaptam fejem, mikor meghallottam, hogy egy ismerős hang társult hozzám az éneklésben. Harry biztatóan mosolygott rám, miközben tovább folytatta a számot. Arcomra széles mosoly kúszott, amiért ily' módon igyekszik támogatni, így erőt véve magamon, lelkesebben próbáltam túllendülni a dal hátralévő részén.
Bármég mindig nem mertem a kamerába nézni, sokat segített, hogy göndör fürtös barátom csodás hangjával támogatott, így miután meguntam a padlószőnyeg fixírozását, tekintetemet arcára emeltem. Ő is rám nézett, és mintha csak egymásnak énekelnénka dalt, fejeztük be az utolsó résszel. - Romeo, save me, I've been feeling so alone. I keep waiting for you, but you never come. Is this in my head? I don't know what to think. He knelt to the ground, and pulled out a ring, and said: "Marry me, Juliet! You'll never have to be alone! I love you and that's all I really know. I talked to your dad, go pick up a white dress! It's a Love Story, baby just say yes!" - Az apró hanghatások után Harry elcsendesedett, magamra hagyva a dal utolsó sorára. - Cause we were both young, when I first saw you.
Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel torkomból, amint a dal véget ért és az ikrek elemelték rólam kameráikat. Bár tudtam, hogy mostanra már a világháló tele van vele, csak az nyugtatott, hogy túléltem, és biztos voltam benne, hogy Alex még vissza fogja kapni mindezt, ha másképp nem is, egy újabb fogadás során mindenképpen.
- Nem is volt olyan rossz, mi? - lépett mellém Bessie, miközben finoman hátbaveregette Harryt.
- Szerencsére volt segítségem - mosolyodtam el. - Köszönöm - felálltam, majd közelebb léptem Harry-hez, hogy megölelhessem. Rámkacsintott, majd fogta a gitárját és visszavitte szobájába, mielőtt még bármilyen sérülés érné. Úgy féltette, mintha legalábbis a gyermeke lenne.

Az este további részében leginkább hülyéskedtünk, miközben Josh folyamatosan tájékoztatott a videó nézettségét illetően. El sem akartam hinni, hogy a milliós nagyságrend felé közelített a szám, mely egyértelműen annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban sokat láthattak minket a világ leghíresebb fiúbandájának közelében. De hát azt hiszem, ezen már meg sem kellene lepődnöm.
Végül aztán, valamikor hajnalban sikerült elaludnunk. Reggel már az utolsó napra ébredtünk a szünet előtt. Miután felöltöztem, összepakoltam bőröndömet és az ágy mellé állítottam, majd követtem barátaimat a közös helységbe. Paul éppen egy lapot a kezében szorongatva, velünk egyszerre érkezett. Arra volt kíváncsi, ki, merre kívánja eltölteni az elkövetkezendő szabad napokat.
Niall és Louis gyorsan és határozottan vágták rá Londont, majd Paul felénk fordult.
- Bessie és a barátai, ti is hazamentek, ugye? - legjobb szólásra nyitotta száját, ám egy hang megelőzte.
- Nem. Chloe jön velem Los Angelesbe! - a levegő megfagyott körülöttünk. Mindenki köztem és Harold között járatta tekintetét, nekem pedig fogalmam se volt, mit reagáljak. Tudtam, hogy szeretné, ha vele tartanék valamikor kedvenc városába, ám mindezidáig úgy gondoltam csak viccel, hogy az utazást a rájuk váró szünetben kívánja megejteni.
- Tényleg? - pillantottam felé. Határozottan bólintott, menedzserük pedig már fel is véste nevem mellé az angyalok városát. Mi után minden fontos dolgot megbeszéltek, leültünk reggelizni, arcomon azonban továbbra is a meglepettség tükröződött.
- Nem értem, miért vagy így meglepődve. Végtére is tegnap megígérted - széles mosollyal jutalmazott meg, mielőtt pirítósába harapott volna.
- Azt hittem csak szórakozol - csóváltam meg fejemet.- Hiszen vár otthon a munkám...
- Egy hetet még várhat - rántotta meg vállát. Hát persze, hogy neki csak ennyi. - És csak, hogy tudd... sosem viccelek, ha LA-ről van szó - kacsintott rám.

9. rész: Medence-party

Sziasztok!

Először is, sajnálom, hogy ilyen sokat késtem, de úgy tűnik minden és mindenki összeesküdött ellenem, nehogy elkészülhessen ez a rész. Végül azonban győzedelmeskedtem és most itt van!! :) 
Mivel azonban még ezekután is eléggé le vagyok maradva a Bessiam is fake-hez képest, így megpróbállak titeket vagy heti 2 résszel, vagy 1-1 hosszabbal kárpótolni. Pontos időpontot azonban nem akarok mondani ezek érkezésére! A héten még mindenképpen megpróbálok részt hozni, ennyit ígérhetek! Addig is olvassátok Chloe legújabb kalandjait, és köszönöm mindenkinek, aki ezekután is ki tart mellettem!! :)

.xx

C.

Bár még mindig voltak fenntartásaim az ausztrál meleg kapcsán, be kellett ismernem, hogy a maga sajátos módján, de elvarázsolt az ország. Az ablak mellé kucorodtam és szüntelen a tájat bámultam.

Sajnos nem nyithattam ki az ablakot, a folyamatosan visongó rajongóhad miatt, ám a látvány, így is kárpótolt.

Kezembe vettem telefonomat és az ablaküvegen keresztül készítettem pár fényképet, melyet továbbítottam bátyámnak. Miután végeztem, zsebembe csúsztattam az apró készüléket, és az ajtó felé indultam. Menetközben összeszedtem az ikrek eldobált ruhadarabjait és a Josh-al közös ágyunk szélére simítottam. Bár tudtam, hogy furán veheti ki magát, hogy a közös múltunk után, most mellette alszok, ám mi ilyenek voltunk. Barátságunk talán csak erősebb lett annak a pár kósza hónapnak köszönhetően, mely úgy vélem igazán nagy dolog a mai elkorcsosult világban.

Nem tudtam, merre kószálhatnak iker cimboráim, de egészen biztos voltam benne, hogy nagyon jól szórakoznak valahol, így inkább meglátogattam Bessiet, hogy lássam, hogy érzi magát.

Alig tettem pár lépést a szálloda folyosóján, mikor egy szőke villám belém csapódott, hogy végül magával rántson a padlóra.

- Ne haragudj! – az ír énekes nevetve lihegte a szavakat, miközben legördült rólam. Felkönyököltem és megpillantottam a mellénk lépő, göndör fürtös kollégáját. Miután realizáltam, hogy mindkét énekes félmeztelen, ráadásul egymást kergették, elmosolyodtam. Úgy viselkednek, mint az óvodás gyerekek és, hogy őszinte legyek, ez egy kicsit ismerős.

- Semmi gond – feleltem automatikusan, majd leporoltam nadrágomat. Harry felém nyújtotta kezét, csakúgy, mint első találkozásunk alkalmával. Reflexszerűen csúsztattam tenyeremet az övébe, miközben ismét lehetőségem nyílt szemrevételezni bal karját borító tetoválásait. – Köszönöm.

- Rendben vagy? – halvány mosoly bujkált szája szegletében, miközben végigmért. Fülem mögé tűrtem rakoncátlan tincseimet, miközben aprót bólintottam. Alsó ajkába harapott, majd zsebre vágta mindkét kezét. Lesütöttem pillantásom, mintha ezzel elkerülhetném a dolog kínosságát. Bár Harold egészen jól kezelte érkezésünket, be kellett ismernem, kigyúrt testének látványa csökkentett az iránta érzett haragomon.

- Jössz, Harreh? – oldalra pillantottam az ír énekesre, kinek szemében továbbra is csillogott a gyermeteg játékosság. Göndörfürtös barátja biccentett, majd elhaladt mellettem, és ismét futásnak eredtek. Muszáj volt felnevetnem.

Meg kell mondjam, úgy élveztem a koncertet, mintha csak a One Direction rajongók egyikeként érkeztem volna a helyszínre, holott ilyenről szó se volt.

A srácok igazán élvezték, hogy azt tehetik, amit szeretnek, ez pedig sajátos hangulatot adott az estének. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy előzenekarként a McBusted banda szolgáltatatta a zenét, kik számait már akkor is imádtam, mikor még két külön együttest alkottak.

Örömmel fogadtam el a lehetőséget, hogy meglátogathassuk őket az öltözőben és személyesen is megismerhessük őket, hiszen lehetőségem nyílt megtudni, hogy a való életben is olyan remek srácok, mint azt képzeltem. A One Direction néhány tagjával kapcsolatban azonban még voltak fenntartásaim.

- Nézd, Chloe! – mutatott felém Alex egy bikinit, melyre az 1D szimbólum volt nyomtatva. Megforgattam szemeimet, majd kiemeltem kezéből az említett darabot és a helyére akasztottam. Én csak annyit kértem tőlük, hogy járjuk körbe a stadiont, hiszen ki tudja, lesz-e még valaha esélyünk eljutni ide, ám a Carter fivérek leragadtak a szuvenír boltnál és a furábbnál furább kreálmányokon hahotáztak. Úgy döntöttem, ez bosszúért kiált. Leemeltem két darabot a legnagyobb, női, rajongói pólók közül és barátaim felé tartottam.

- Ha ebben lesztek a koncerten, holnap fizetem az ebédeteket – egy pillanatra összenéztek, bólintottak, majd ledobták pólóikat, hogy az újonnan szerzett darabok vegyék át helyüket. Elmosolyodtam, majd kifizettem a felsőket a hölgynek.

Az ikrek kigyúrt testén, majd szétrepedt a felső, ők azonban büszkén viselték.

- You got that James Dean daydream look in your eye and I got that red lip, classic thing that you like. And then we go crashing down, we come back every time, cause we never go out of style. – kezdett dudorászásba Alex, mire megforgattam szemeimet, és félszeg mosollyal az arcomon néztem vele farkasszemet a tükörben, mely előtt magát illegette.

- Never say never. – szúrós pillantással vette tudomásul, hogy még mindig nem sikerült felülkerekednie korábbi fogadásunkban. – Na, gyertek! – veregettem őket hátba és visszaindultunk, hogy megkeressük Bessiet.

A koncert után úgy döntöttünk, kikapcsolódunk egy kicsit, így meglátogattuk a szálloda medencéjét. Elnyúltam a napozóágyon és figyeltem, ahogy legjobb barátnőm bedől Josh egyik ócska trükkjének és végül a medence vizében végzi.

- Ne nevess! – mordult rám, miközben lehuppant mellém, ám valójában ő is kacagott. Mindketten jól ismertük már a Carter ikreket.

- Bocsi – vigyorogtam, majd a kezemben tartott női magazint mögé bújva folytattam a kuncogást. Másik oldalamon az ikrek hasonlóan jól szórakoztak. Büszkék voltak, hogy ennyi év barátság után, még mindig csőbe tudták húzni Bessiet, aki válaszként játszotta a sértődött kislányt.

Felém fordult, hogy beszélgessünk, ám látványosan tett cimboráink jelenlétére. Ezzel szemben, Liamére már kevésbé.

Meg kell mondjam, az énekes egészen jól viselkedik, mióta megérkeztünk. Mintha eltemette volna magában a bunkó énjét, és hogy őszinte legyek, ennek örültem. Legfőképpen Bessie lelkiállapota miatt. Nem szerettem volna, hogy még egyszer megbántsa a tapló beszólásai egyikével.

Hosszan beszélgettünk legjobb barátnőmmel, mintha ezáltal lehetőségünk nyílna bepótolni az utóbbi időben kiesett időt, míg végül telefonom rezgése zavart meg. Ed volt az. Már megint. Micsoda meglepetés!

- Miért nem koptatod le? – húzta fel kérdően szemöldökét Bessie.

- Drew haverja… nem akarok bunkó lenni – rántottam meg vállamat.

- Mi nem akarsz lenni? – csattant fel mögöttem egy mély bariton. Megforgattam szemeimet, miközben hátrafordultam, hogy szembe kerülhessek vele. Naná, hogy a legjobb pillanatban érkezik. – Azt hittem neked a bunkóság a lételemed – kacsintott rám, mire barátaim nevetni kezdtek mellettem.

- Törődj a magad dolgával, Styles! – mordultam rá.

- Csak nem az a srác a buliból? – folytatta. Eltátottam a számat, hogy megszólaljak, ám Alex sűrű bólogatása megelőzött. – Azta! És még rám mondják, hogy szoknyapecér vagyok! – nevetett. Bár jól tudtam, csak szórakozik, el kell ismernem, kissé fájtak szavai. Bár nem voltam híve a hosszútávú kapcsolatoknak, nem gondolnám, hogy megilletne a ribanc jelző.

- Sok minden mást is mondanak rád. Ha jól emlékszem, több cikkben is megkérdőjelezték, hogy melyik nem a zsánered valójában - tudtam, hogy nem a legszebb dolog ezt felhozni, hiszen jogtalanul bántja őt a média, ám elkövette azt a nagy hibát, hogy ujjat húzott velem. Ez pedig élete legnagyobb hibája volt.

Megforgatta szemeit, majd a napozóágyra hajította az idáig derekára csavart törölközőt, és a vízbe vetette magát. Miután néhány vízcsepp bőrömön landolt, nyelvet öltöttem rá. Rámvigyorgott, majd úszni kezdett néhány hosszt. Szemem sarkából jól láttam, barátaim igen jól mulatnak rögtönzött kis viaskodásunkon. A Schauma reklámban szereplő hölgyeket megszégyenítő mozdulattal dobtam hátra hajamat, majd ezt követően ismét barátnőmhöz fordultam, ezzel félretéve csatározásomat a göndör énekessel, ugyanakkor megválaszolatlanul hagyva az SMS-t is.

Még egy darabig cseverésztem legjobb barátnőmmel, majd lehunytam szemem és megpróbáltam ellazulni egy kicsit. Egészen jól ment a dolog, míg Alex meg nem törte a körülölelő csendet.

- Ideje egy jó kis párharcnak! - sivította. Egy percre felnéztem, majd a többiek lelkesedését látva, ismét lehunytam. Talán Louis húga, Lottie volt az egyetlen, aki megörült cimborán ötletének. Gyanítom, ő se véletlenül. Elég valószínű ugyanis, hogy felkeltette figyelmét a bolondabbik iker.

- Chloe! - felnéztem barátomra nevem hallatán. - Gyere játszani! - Elhúztam számat felszólítása hallatán. Bármennyire is kedveltem a vízben való kakaskodást, Josh korábban lelépett, és már Bessie se volt itt. Sőt, az igazat megvallva, alig három ember maradt még itt rajtam kívül, akiket kicsit is ismertem. Vagy legalábbis beazonosítottam.

- Sajnos nincsen partnerem - hárítottam, majd felegyenesedtem a napágyról, kezemben a törölközővel. Azon voltam, hogy szobámba meneküljek, ám cimborám izmos testét kihúzva, széles vigyorral az arcán állta utamat.

- Szerintem Harry nagyon szívesen a nyakába vesz - gyilkos pillantást vetettem legjobb barátomra. Ilyenkor bezzeg emlékszik a nevére... - Jól mondom? - mindketten az említettre emeltük tekintetünket, ki a medence szélén üldögélt, lábait a vízbe lógatva.

- Öhm.. - tekintetem egyértelmű nemlegességet sugallt, melyet készpénznek vehetett, és úgy döntött, tovább folytatja a köztünk kialakult háborút. - Örömmel.

- Franc.. - sóhajtottam fel megadóan. Ismertem már annyira Alexet, hogy tudjam, ha ő kitalál valamit, abból nem enged. Ebben valójában eléggé hasonlítunk is... Így az idők során a konfliktusok elkerülése végett megtanultunk komprumisszumokat kötni és beletörődni.

Pár pillanat múlva már a vízben lubickoltam. Harold hozzám és barátja húgához hasonlóan felkötötte tincseit egy apró kontyba. Tekintetem közben arcára siklott és meg kellett állapítanom, a rakoncátlan fürtök egy igazán helyes pofit takarnak nap, mint nap. Alsó ajkamba kellett harapnom, nehogy ténylegesen dicséretben részesítsem, miközben véglegesítette a kontyocskáját.

- Kezdhetjük? - türelmetlenkedett Alex. Jellemző. Mindhárman bólintottunk, mire lehajolt és a nyakába vette ifjú rajongóját.

- Remélem, nem félsz a magasban - vigyorgott rám az énekes, majd cimborámtól eltérően lebukott a víz alá, és lábaim között bukkant fel, ezzel azonnal a nyakába véve.

- Nem vagy olyan magas, mint hiszed. Sőt, innen fentről igazán kicsinek látszol - cukkoltam, miközben fészkelődtem egy kicsit izmos nyakában.

- A helyedben vigyáznék az éles nyelvemmel - aprót rántott vállán, minek következtében lecsúsztam és csak erős karjainak köszönhetem, hogy nem a vízben landoltam.

- Pff - legyintettem finoman vállon az enyhe hanghatás kíséretében. - Hiszen te magad mondtad, hogy a bunkóság a véremben van.

- Nem. Én azt mondtam, hogy a lételemed. A kettő nem ugyanaz - megforgattam szemeimet, habár tudtam, ő ezt nem látja. Meglendítettem lábam, ezzel egy aprócska rúgást mérve mellkasára. Válaszként karjaival körbeölelte lábszáraimat.

- Elég a turbékolásból - nyugtalankodott Alex, mire ismét csak egy szemforgatással reagáltam. Lottie-val a nyakában szembe álltak velünk, majd a másik lánnyal egyszerre felemeltünk karjainkat és összekapaszkodtunk.

- Bármi is történik, ne engedj el! - utasítottam Harryt, majd vártam, hogy cimborám háromig számoljon.

Bár Alex tényleg mindent beleadott, hogy a nyakában tartsa a szőke lányt, végül mégis mi győzedelmeskedtünk, valahányszor újra és újra nekivágtunk. Hiába próbálkozott Lottie különböző mozdulatokkal, azzal nem számolt, hogy Drewnak köszönhetően, mögöttem egy egész életnyi tapasztalat áll.

- Ez az! – kiáltottam fel örömömben, miután az utolsó körben is a vízben csobbant a Tommlinson lány. Harry felemelte kezét én pedig belepacsiztam. Be kell vallanom, egészen élveztem a játékot vele.

- Csalás! – mordult fel Alex.

- Na, persze. Ismerd csak be, hogy mi jobbak vagyunk! Ezt a száraz hajam is bizonyítja – intettem összefogott hajkoronám felé egy büszke mosoly kíséretében. Mérhetetlenül imádtam Alexet szekálni.

Válaszként nyelvet öltött rám, majd tekintetét a göndörfürtös énekesre emelte, kinek még mindig nyakában foglaltam helyet. Egy pimasz pillantást váltottak és már csak akkor sikerült megértenem, minek kapcsán, mikor Harold egy határozott mozdulattal hanyatt dőlt a vízben, magával rántva engem is. Prüszkölve úsztam a felszínre, majd egy határozott mozdulattal visszanyomtam társamat a víz alá. Ha már velem pimaszkodik, tudja meg, milyen áron.

- Áruló! – szóltam rá, amint ismét a felszínre ért. Harsány nevetés szakadt fel torkából, majd összepacsizott Carterrel. A medence széléhez úsztam, majd kikapaszkodtam és a törölközőmért siettem. Pár pillanat múlva Harry is követte példámat. Leült a napozóágyra, ahol korábban pihentem és a medencében maradt párost figyeltük.

Lottie ha akarta volna se tudja letagadni, hogy mennyire odáig van az idősebbik Carter testvér kigyúrt izomzatáért és nagyszájú megnyilvánulásaiért. Nem csak, hogy odavitte neki a törölközőt, de minden bizonnyal még körbe is törölgeti cimborámat, ha ő úgy kívánja. Felkuncogtam, mikor Alex megindult felénk és búcsúként a lányra kacsintott.

- Mit nevettek? – kérdezte, miközben lehuppant Harold mellé a napozóágyra. Csak most vettem észre, hogy az énekes ajkai, az enyémekhez hasonlóan, mosolyba fordultak.

- Ugye tudod, hogy csak tizenhat éves? – intett a göndör a folyamatosan távolodó lány felé.

- Mennyi? – Alexet mintha tüzes vassal égették volna meg, felpattant ültéből. – Ugye csak szívatsz? – Mindketten határozottan megcsóváltuk fejünket, mire eltátotta száját.

- A francba. Hiszen többnek néz ki! A francba! – dünnyögte. Vállára dobta félig nedves törölközőjét, beletúrt hajába, majd elsietett, hogy kimorogja újonnan szerzett sérelmeit.

Pár pillanat múlva, szinte egyszerre törtük meg a ránk telepedő csendet nevetésünkkel. Alex sokszor úgy viselkedik, mint egy kisgyerek, ez pedig elég mulatságos tud lenni.

Végül csillapítottunk hahotázásunkon és mi is elindultunk szállodai szobáink felé. Hajamból bár kicsavartam a vizet, még út közben is azon voltam, hogy valamivel szárazabbra sikerüljön törölnöm. És, ha jól láttam, a pimasz énekes is hasonlóan próbálta gondját viselni rakoncátlan, göndör fürtjeinek.

- Öhm... tudod, még mindig úgy érzem, nem volt igazad, abban, amit írtál… - nedves hajába túrt, miközben a liftben álldogáltunk.

- Hogy érted? – pillantottam rá meglepetten. Mióta megérkeztem, még egyszer se hoztuk fel korábbi beszélgetéseinket. Bár jól lehet, nem is volt rá eddig túl sok lehetőségünk.

- Tényleg nem azért írtam, hogy felszedjelek – úgy tűnt egészen zavarban van és, hogy őszinte legyek, szavai kicsit engem is elbizonytalanítottak. Oly’ határozottan meggyőztem magam arról, hogy csak újabb strigulának akar, hogy meg se fordult a fejemben más eshetőség.

- Hát akkor? – apró mosollyal próbáltam meg biztatni.

- Csak gondoltam így jobban megismerhetnénk egymást… - rántotta meg vállát. – Úgy gondolom, ez még nem jelent semmit. – Pár pillanatig gondolkodtam, majd bólintottam.

- Rendben. Mit szólnál, ha tiszta lappal kezdenénk?

- Barátok? – felém nyújtotta kezét, én pedig örömmel ráztam meg azt.

- Barátok.

8. rész: Ausztrália

Sziasztok!

Azt hiszem megbocsájthatatlan minősül a kimaradásom. A legrosszabb pedig, hogy nem tudnék rá egy értelmes magyarázatot sem adni. Az igazság az, hogy az utóbbi időben annyi minden zajlik körülöttem, hogy nem sikerül lépést tartanom magammal és valahogy mindig az írás húzza a rövidebbet, amit nagyon sajnálok, hiszen nagyon fontos nekem, és titeket se szeretnélek cserben hagyni. A lényeg, a lényeg, hogy most itt vagyok és a továbbiakban megpróbálom előre megírni a részeket, hogy ne legyen késlekedés, legalábbis ne ennyire drasztikus. Jó olvasást kívánok, és mégegyszer sajnálom!

.xx

C.

A napok gyorsan peregtek körülöttünk és az Ausztráliából érkező hírek nem mindig derítettek éppen jó kedvre. Aggódtam a legjobb barátnőmért, miután megtudtam, Liam kedvesből visszaváltott régi, úgy tűnik, már-már valódi énjére. Képtelenségnek bizonyult megfejteni az énekes viselkedését, legalább annyira, mint göndör-fürtös kollégájáét. Harryvel ugyanis, bár nem beszéltem a legutóbbi incidens óta, egyre inkább éreztem, hogy történt vele valami. Mindaz, amit megosztott a világhálón, stílusában valahogy megváltozott. Nem volt olyan Harry Styles-os, mint máskor szokott. Ahhoz azonban túl büszke voltam, hogy elássam a csatabárdot és konkrétan rákérdezzek, mi bántja. Egyébként sem vagyunk barátok…

- Hahó - Josh kezdett el salimpálni arcom előtt, ezzel elosztva merengésemet. Legalább tíz percre kizártam a külvilágot és csakis gondolataimra koncentráltam, ez pedig drága barátaimnak nemm tetszett.

- Igen? – ráztam meg fejem, és kaptam felé tekintetemet.

- Azt kérdeztem, mi újság a munkával. Hol jár az agyad? – megforgattam szemeimet, majd farmerzsebembe csúsztattam mobiltelefonomat.

- Minden rendben, ahogy eddig – bólintottam. – Nálatok? – követte korábbi mozdulatomat, majd kávéjába kortyolt. Néha előfordult, hogy kiszakadtunk lakásaink falai közül és beültünk valahová, elfogyasztani egy pizzát, vagy egyszerűen csak inni egy finom feketét.

- Minden oké, természetesen. Egyre inkább kezd fellendülni a biznisz. – Mosolyra húztam ajkaimat, ám hiába minden figyelmem, különböző gondolatok százai cikáztak elmémben, meggátolva teljes koncentrációmat.

- Örülök neki – Kiürítette csészéjét, majd a kis tányérra helyezte. Hozzáhasonlóan próbáltam cselekedni, ám a mosdóból szélviharként megérkező Alex, kiverte kezemből a porcelánt, mely szerencsés véletlen folyamán, mindössze az asztallapig zuhant.

- Mi ez a nagy rohanás? – ráncoltam össze szemöldökömet, miközben rápillantottam.

- Nézzétek meg a telefonotokat! – alighogy kiadta az utasítást, Josh bekapcsolta az internetet és értesítéseit vette szemügyre. Amint megláttam, hogy ujja megáll a telefon képernyőjén, saját készülékemért nyúltam. Várt egy üzenet Bessietől. Gyorsan végigpillantottam a sorokon, majd eltátottam a számat.

A jelek szerint egy napunk van, hogy mindent félretéve, Ausztráliába utazzunk, legjobb barátunk után. Az ikrek szeme felcsillant, és összepacsiztak a levegőben, én azonban képtelen voltam bármilyen épeszű reakció felmutatására.

- Kész vagy? – Drew lépett be szobám ajtaján, alig pár órával az üzenet érkezése után, üres bőröndöm mellett gubbasztottam az ágyon és egyre csak azon járt az agyam, miként kellene döntenem. Természetesen vonzott a számos turisztikai attrakció, melyekkel Ausztrália rendelkezik, nem is beszélve Bessie-ről, ám nem tudtam csak úgy fittyet hányni a tényre, hogy nem csak egy, de rögtön két idegesítő popsztárt is el kell majd viselnem. És akkor még nem is tudom, milyen lehet a maradék három…

- Nem. Nem tudom. – elhúzta száját, majd lehuppant mellém és segített összehajtogatni néhány ruhát. – Nem vagyok benne biztos, hogy akarok menni.

- Már, hogyne akarnál. A munkád megvár, te pedig legalább feltöltődsz a legjobb barátaiddal. Ölni tudnék, hogy Hayley és én kapjunk egy ilyen lehetőséget, teljesen ingyen. – bátyám monológját egy egyszerű, Csak ne engem. Válasszal nyugtáztam, mire labdává gyűrte farmer sortomat és hozzám vágta. Mindketten felkacagtunk, majd fejemet vállára hajtva pakoltam be kimaradt ruháimat a bőröndbe.

Később még az irataimat is elraktam, majd másnap reggel nesszeszeremmel és fogkefémmel zártam a sort. Bár nem aludtam túl jól az este, egy valamiben biztos voltam: Bessie nem véletlen akarja, hogy menjünk. Szüksége van a támogatásra. Én pedig semmit nem tennék szívesebben, minthogy megvédjem a számomra legfontosabb személyeket.

Drew vitt ki a Heathrow reptérre, ahol egy rövid búcsúzkodás után, iker barátaimmal karöltve indultunk az ellenőrzés felé. Nem mondom, hogy szeretem a reptereket, vagy magát a repülést, de tény, hogy nem panaszkodhattam az utazás körülményeire. Az út feléig a srácokkal szórakoztam, majd Alex vállára hajtottam fejem és álomba szenderültem. A következő, amire emlékszem, hogy a mikrofon által eltorzított női hang arra kér, kössük be öveinket a leszálláshoz.

Eltartott egy ideig, míg átverekedtük magunkat a reptéren, így szinte felüdülésként hatott, mikor végre kiléphettem a szabadba. Bezárult mögöttünk a hatalmas plexiajtó, majd tekintetünkkel bármilyen ismerős arcot próbáltunk megtalálni a tömegben. Bessie legutóbbi üzenetében azt írta, itt fognak minket várni, most azonban egyetlen arc vonásai se tűntek ismerősnek.

- Chloe! – felkaptam fejem Josh hangjára. Egy, a reptér oldalánál parkoló, sötétített üvegű autó felé intett, mely mellett egy nevetséges egyenruhába öltöztetett sofőr, neveinkkel ellátott táblát tartott kezei között.

Ismét megragadtam bőröndöm fogóját, majd követtem barátaimat. A férfi készségesen mutatkozott be nekünk, majd bepakolta poggyászainkat, és útnak is indultunk a szálloda felé.

Nem bántam, hogy Josh került középre, hiszen így lehetőségem nyílt az ablakból is megszemlélni a város szépségét. Az ikrek is hasonlóan tehettek, ugyanis megállás nélkül hallottam a fényképező ismerős hangját, és annyira még Alex sem lehet egoista, hogy ilyen körülmények között a tárhelyet önmagára pazarolja.

- Hát, meg tudnám szokni, ha itt kellene laknom… - dőlt Josh a vállamnak egyszeriben. Elgondolkodtam szavain, majd tiltakozóan megcsóváltam fejemet. Rengeteg kifogásom van az ország ellen. Persze, tökéletes nyaralási célpont, de nem az a hely, amiért elhagynám Angliát. Sőt, azt hiszem olyan hely nem is igazán létezik, melyért feladnám a mi kis esős, de annál érdekesebb hazánkat.

- Túl meleg van…

- Az a jó! Ez rengeteg bikinis csajt jelent! – megforgattam szemeimet Alex gyermeteg ujjongása láttán. Képtelen felnőni. És bár igaza van, hogy a lengeöltözetű nők és férfiak nem feltétlenül szolgálnak visszataszításként, a szokatlan páratartalom továbbra is azt éreztette velem, hogy nem éri meg.

- Előbb kérdezd meg, hogy fogadhatsz-e vendégeket – pillantottam cimborámra. Mégse hagyhattam csak úgy szó nélkül korábbi megjegyzését. Rajta volt a sor, hogy megforgassa szemeit.

- Nos, miután én vagyok itt az egyetlen szingli, ennyi jár nekem – elégedetten csapott mellkasára, mintha legalábbis királyi címmel lenne felruházva.

- Azt hiszem, ezt újra át kellene matekoznod. Tudtommal én és Bessie is azok vagyunk – emlékeztettem hibájára.

- Bessie jelenleg Liammel van… - nem tette hozzá, hogy csak színészileg, hiszen nem tudhattuk, mit tud az egészről a sofőr. – Neked pedig itt lesz a Henry fiú…

- Harry! – szólaltunk fel egyszerre Josh-al.

- Nem igazán vagyok rá kíváncsi – tettem hozzá. – Bizonyára talált már magának egy modellt, akit kedvére az ágyába cipelhet – nemtörődöm módon megrántottam vállamat, holott már a puszta gondolattól is elfogott a hányinger. Se Haroldra nem akartam gondolni, se különféle modellekre. A kettőre együtt pedig végképp nem.

- Mint te Edet? – szúrós tekintettel pillantottam rá. Övön aluli ütésnek számított előhozakodni ezzel a dologgal. Főként, mivel jól tudja, Ed azóta mindennap ír nekem a megkezdett éjszaka befejezésének reményében. Mivel Drew barátja, válaszra méltatom, az azonban tény, hogy józanon sokkal kevésbé tetszik a pár órás románc gondolata.

- Fogd be, Carter! – sziszegtem, majd hátradőltem és a továbbiakban némán szemléltem a tájat. Legbelül még mindig marcangoltam magam, amiért beleegyeztem az ideutazásba, félretéve a munkám és minden mást, ám Bessie megérte. Másrészt meg, a munkából így is ki tudom venni a részem, és legalább elkerülhetek egy újabb esetleges kínos találkozót.

Kellett pár perc, hogy felfogjuk a tényt, hogy abban a csodálatos szállodában fogunk megszállni, mely előtt leparkolt a sofőr. Állam valószínűleg még akkor is tátva volt, mikor beléptünk az épület halljába.

- Srácok! – legjobb barátnőm hangja csendült fel a recepció irányából, majd felénk lépdelt és szorosan a karjaiba zárt, majd hasonlóan tett a fiúkkal is. – Úgy örülök, hogy itt vagytok!

- Ennyire nehéz a sztárok élete? – Bessie belebokszolt Alex vállába válaszul kérdésére. Felnevettünk, mire egy fekete ruhába öltözött férfi lépett mellénk. Ő volt Paul, a banda menedzsere, egyben barátnőm jelenlegi főnöke.

- Minden rendben volt az utazás alatt? – kérdezte, miután mindhármunkkal kezet fogott és a liftbe terelt minket.

- Igen, köszönjük. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk – felelte Josh, én pedig helyeslően bólogattam szavai alátámasztásaként.

Megtettünk néhány emeletet a felvonóval, mire végre elértük a kívánt célt. A férfi egy ajtó felé terelt minket, majd miután kinyílt az ajtó, megláthattuk a hatalmas lakosztályt, melyben öt kíváncsi szempár szegezte ránk tekintetét. Az egész banda egyfajta fogadóbizottságként foglalt helyet a kanapén, leszámítva persze Liamet, ki a fotelben, kicsit túlságosan is laza terpeszbe vágta magát.

- Szeretném nektek bemutatni azokat, akiknek köszönhetően mind itt lehetünk – kíváncsian felhúztam szemöldökömet. Ezt most komolyan gondolta? Elhiszem, hogy a srácok képviselete a feladata, de azért nem kellene az egekig magasztalni őket. Főleg nem előttünk.

- Sziasztok! – pattant fel a fekete hajú, kivarrt karú srác eddig elfoglalt helyéről. – Zayn Malik – kezet ráztunk vele, miközben elsoroltuk neveinket. Alighogy elengedte kezemet máris egyik barna hajú cimborája lépett a helyére. Louis sokkal közvetlenebb volt barátjánál. Közel húzott magához egy ölelésre, mintha legalább ezer éve ismerne. Őt követte Niall, majd felbukkant Liam is. Bevallom, meglepően normális volt. Ha nem hallottam volna Bessietől azt a sok durvaságot, még azt hinném normális. Bár azért nem hagytam annyiban a dolgot, és nem csak egy gyilkos pillantással, de egy kis kézszorítással is megjutalmaztam.

- Szia, Harry vagyok. De egyeseknek csak, A-Pökhendi-Majom – felkaptam fejem az ismerős hang hallatán, mire a göndörfürtös énekes kinyújtott karjával találtam szembe magam. Szavai apró mosolyt csaltak arcomra, melyet megpróbáltam minden erőmmel palástolni. Még mindig haragudtam rá, és ez nem olyan dolog volt, amit csak úgy elfeledhetek jelenlétének hatására.

- Chloe – ráztam meg kezét. – És meg kell mondjam, igen találó neved van. Biztos egy remek személyiség ruházhatott fel ilyesfajta jelzőkkel.

- Nos, ezzel vitába tudnék szállni – elvigyorodott, szemeiben pedig csillogott a pajkosság. Úgy láttam örül, hogy ismét szócsatába keveredhet velem. Ugyanakkor, mintha ő is próbálta volna elrejteni jókedvét.

- Még én is – meglendítettem lábamat, majd finoman bokán rúgtam beszélgetésünkbe kotnyeleskedő barátomat. – Aúú! Szadista – széles vigyorral az arcomon figyeltem tetetett jajgatását. Előző beszólása után igazán megérdemelte, nem is beszélve arról, hogy pont Haroldot támogatta ezzel.

- Mint láthatod, Harold, a személyiségem egyszerűen elbűvölő – sarkon fordultam, majd Bessie mellé léptem. Halkan kuncogott, ám kérdő pillantásom láttán, inkább a szoba másik felére emelte tekintetét. Célpontja persze nem más volt, mint álbarátja. Tudtam, hogy tetszik neki és nem is hibáztattam érte, hiszen a maga módján, egészen jóképű volt az őzike szemű dalospacsirta, mégis barátnőmmel ellentétben, képtelen voltam elsiklani a tény felett, hogy egy barom. A szó legszorosabb értelmében.