9. rész: Medence-party

Sziasztok!

Először is, sajnálom, hogy ilyen sokat késtem, de úgy tűnik minden és mindenki összeesküdött ellenem, nehogy elkészülhessen ez a rész. Végül azonban győzedelmeskedtem és most itt van!! :) 
Mivel azonban még ezekután is eléggé le vagyok maradva a Bessiam is fake-hez képest, így megpróbállak titeket vagy heti 2 résszel, vagy 1-1 hosszabbal kárpótolni. Pontos időpontot azonban nem akarok mondani ezek érkezésére! A héten még mindenképpen megpróbálok részt hozni, ennyit ígérhetek! Addig is olvassátok Chloe legújabb kalandjait, és köszönöm mindenkinek, aki ezekután is ki tart mellettem!! :)

.xx

C.

Bár még mindig voltak fenntartásaim az ausztrál meleg kapcsán, be kellett ismernem, hogy a maga sajátos módján, de elvarázsolt az ország. Az ablak mellé kucorodtam és szüntelen a tájat bámultam.

Sajnos nem nyithattam ki az ablakot, a folyamatosan visongó rajongóhad miatt, ám a látvány, így is kárpótolt.

Kezembe vettem telefonomat és az ablaküvegen keresztül készítettem pár fényképet, melyet továbbítottam bátyámnak. Miután végeztem, zsebembe csúsztattam az apró készüléket, és az ajtó felé indultam. Menetközben összeszedtem az ikrek eldobált ruhadarabjait és a Josh-al közös ágyunk szélére simítottam. Bár tudtam, hogy furán veheti ki magát, hogy a közös múltunk után, most mellette alszok, ám mi ilyenek voltunk. Barátságunk talán csak erősebb lett annak a pár kósza hónapnak köszönhetően, mely úgy vélem igazán nagy dolog a mai elkorcsosult világban.

Nem tudtam, merre kószálhatnak iker cimboráim, de egészen biztos voltam benne, hogy nagyon jól szórakoznak valahol, így inkább meglátogattam Bessiet, hogy lássam, hogy érzi magát.

Alig tettem pár lépést a szálloda folyosóján, mikor egy szőke villám belém csapódott, hogy végül magával rántson a padlóra.

- Ne haragudj! – az ír énekes nevetve lihegte a szavakat, miközben legördült rólam. Felkönyököltem és megpillantottam a mellénk lépő, göndör fürtös kollégáját. Miután realizáltam, hogy mindkét énekes félmeztelen, ráadásul egymást kergették, elmosolyodtam. Úgy viselkednek, mint az óvodás gyerekek és, hogy őszinte legyek, ez egy kicsit ismerős.

- Semmi gond – feleltem automatikusan, majd leporoltam nadrágomat. Harry felém nyújtotta kezét, csakúgy, mint első találkozásunk alkalmával. Reflexszerűen csúsztattam tenyeremet az övébe, miközben ismét lehetőségem nyílt szemrevételezni bal karját borító tetoválásait. – Köszönöm.

- Rendben vagy? – halvány mosoly bujkált szája szegletében, miközben végigmért. Fülem mögé tűrtem rakoncátlan tincseimet, miközben aprót bólintottam. Alsó ajkába harapott, majd zsebre vágta mindkét kezét. Lesütöttem pillantásom, mintha ezzel elkerülhetném a dolog kínosságát. Bár Harold egészen jól kezelte érkezésünket, be kellett ismernem, kigyúrt testének látványa csökkentett az iránta érzett haragomon.

- Jössz, Harreh? – oldalra pillantottam az ír énekesre, kinek szemében továbbra is csillogott a gyermeteg játékosság. Göndörfürtös barátja biccentett, majd elhaladt mellettem, és ismét futásnak eredtek. Muszáj volt felnevetnem.

Meg kell mondjam, úgy élveztem a koncertet, mintha csak a One Direction rajongók egyikeként érkeztem volna a helyszínre, holott ilyenről szó se volt.

A srácok igazán élvezték, hogy azt tehetik, amit szeretnek, ez pedig sajátos hangulatot adott az estének. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy előzenekarként a McBusted banda szolgáltatatta a zenét, kik számait már akkor is imádtam, mikor még két külön együttest alkottak.

Örömmel fogadtam el a lehetőséget, hogy meglátogathassuk őket az öltözőben és személyesen is megismerhessük őket, hiszen lehetőségem nyílt megtudni, hogy a való életben is olyan remek srácok, mint azt képzeltem. A One Direction néhány tagjával kapcsolatban azonban még voltak fenntartásaim.

- Nézd, Chloe! – mutatott felém Alex egy bikinit, melyre az 1D szimbólum volt nyomtatva. Megforgattam szemeimet, majd kiemeltem kezéből az említett darabot és a helyére akasztottam. Én csak annyit kértem tőlük, hogy járjuk körbe a stadiont, hiszen ki tudja, lesz-e még valaha esélyünk eljutni ide, ám a Carter fivérek leragadtak a szuvenír boltnál és a furábbnál furább kreálmányokon hahotáztak. Úgy döntöttem, ez bosszúért kiált. Leemeltem két darabot a legnagyobb, női, rajongói pólók közül és barátaim felé tartottam.

- Ha ebben lesztek a koncerten, holnap fizetem az ebédeteket – egy pillanatra összenéztek, bólintottak, majd ledobták pólóikat, hogy az újonnan szerzett darabok vegyék át helyüket. Elmosolyodtam, majd kifizettem a felsőket a hölgynek.

Az ikrek kigyúrt testén, majd szétrepedt a felső, ők azonban büszkén viselték.

- You got that James Dean daydream look in your eye and I got that red lip, classic thing that you like. And then we go crashing down, we come back every time, cause we never go out of style. – kezdett dudorászásba Alex, mire megforgattam szemeimet, és félszeg mosollyal az arcomon néztem vele farkasszemet a tükörben, mely előtt magát illegette.

- Never say never. – szúrós pillantással vette tudomásul, hogy még mindig nem sikerült felülkerekednie korábbi fogadásunkban. – Na, gyertek! – veregettem őket hátba és visszaindultunk, hogy megkeressük Bessiet.

A koncert után úgy döntöttünk, kikapcsolódunk egy kicsit, így meglátogattuk a szálloda medencéjét. Elnyúltam a napozóágyon és figyeltem, ahogy legjobb barátnőm bedől Josh egyik ócska trükkjének és végül a medence vizében végzi.

- Ne nevess! – mordult rám, miközben lehuppant mellém, ám valójában ő is kacagott. Mindketten jól ismertük már a Carter ikreket.

- Bocsi – vigyorogtam, majd a kezemben tartott női magazint mögé bújva folytattam a kuncogást. Másik oldalamon az ikrek hasonlóan jól szórakoztak. Büszkék voltak, hogy ennyi év barátság után, még mindig csőbe tudták húzni Bessiet, aki válaszként játszotta a sértődött kislányt.

Felém fordult, hogy beszélgessünk, ám látványosan tett cimboráink jelenlétére. Ezzel szemben, Liamére már kevésbé.

Meg kell mondjam, az énekes egészen jól viselkedik, mióta megérkeztünk. Mintha eltemette volna magában a bunkó énjét, és hogy őszinte legyek, ennek örültem. Legfőképpen Bessie lelkiállapota miatt. Nem szerettem volna, hogy még egyszer megbántsa a tapló beszólásai egyikével.

Hosszan beszélgettünk legjobb barátnőmmel, mintha ezáltal lehetőségünk nyílna bepótolni az utóbbi időben kiesett időt, míg végül telefonom rezgése zavart meg. Ed volt az. Már megint. Micsoda meglepetés!

- Miért nem koptatod le? – húzta fel kérdően szemöldökét Bessie.

- Drew haverja… nem akarok bunkó lenni – rántottam meg vállamat.

- Mi nem akarsz lenni? – csattant fel mögöttem egy mély bariton. Megforgattam szemeimet, miközben hátrafordultam, hogy szembe kerülhessek vele. Naná, hogy a legjobb pillanatban érkezik. – Azt hittem neked a bunkóság a lételemed – kacsintott rám, mire barátaim nevetni kezdtek mellettem.

- Törődj a magad dolgával, Styles! – mordultam rá.

- Csak nem az a srác a buliból? – folytatta. Eltátottam a számat, hogy megszólaljak, ám Alex sűrű bólogatása megelőzött. – Azta! És még rám mondják, hogy szoknyapecér vagyok! – nevetett. Bár jól tudtam, csak szórakozik, el kell ismernem, kissé fájtak szavai. Bár nem voltam híve a hosszútávú kapcsolatoknak, nem gondolnám, hogy megilletne a ribanc jelző.

- Sok minden mást is mondanak rád. Ha jól emlékszem, több cikkben is megkérdőjelezték, hogy melyik nem a zsánered valójában - tudtam, hogy nem a legszebb dolog ezt felhozni, hiszen jogtalanul bántja őt a média, ám elkövette azt a nagy hibát, hogy ujjat húzott velem. Ez pedig élete legnagyobb hibája volt.

Megforgatta szemeit, majd a napozóágyra hajította az idáig derekára csavart törölközőt, és a vízbe vetette magát. Miután néhány vízcsepp bőrömön landolt, nyelvet öltöttem rá. Rámvigyorgott, majd úszni kezdett néhány hosszt. Szemem sarkából jól láttam, barátaim igen jól mulatnak rögtönzött kis viaskodásunkon. A Schauma reklámban szereplő hölgyeket megszégyenítő mozdulattal dobtam hátra hajamat, majd ezt követően ismét barátnőmhöz fordultam, ezzel félretéve csatározásomat a göndör énekessel, ugyanakkor megválaszolatlanul hagyva az SMS-t is.

Még egy darabig cseverésztem legjobb barátnőmmel, majd lehunytam szemem és megpróbáltam ellazulni egy kicsit. Egészen jól ment a dolog, míg Alex meg nem törte a körülölelő csendet.

- Ideje egy jó kis párharcnak! - sivította. Egy percre felnéztem, majd a többiek lelkesedését látva, ismét lehunytam. Talán Louis húga, Lottie volt az egyetlen, aki megörült cimborán ötletének. Gyanítom, ő se véletlenül. Elég valószínű ugyanis, hogy felkeltette figyelmét a bolondabbik iker.

- Chloe! - felnéztem barátomra nevem hallatán. - Gyere játszani! - Elhúztam számat felszólítása hallatán. Bármennyire is kedveltem a vízben való kakaskodást, Josh korábban lelépett, és már Bessie se volt itt. Sőt, az igazat megvallva, alig három ember maradt még itt rajtam kívül, akiket kicsit is ismertem. Vagy legalábbis beazonosítottam.

- Sajnos nincsen partnerem - hárítottam, majd felegyenesedtem a napágyról, kezemben a törölközővel. Azon voltam, hogy szobámba meneküljek, ám cimborám izmos testét kihúzva, széles vigyorral az arcán állta utamat.

- Szerintem Harry nagyon szívesen a nyakába vesz - gyilkos pillantást vetettem legjobb barátomra. Ilyenkor bezzeg emlékszik a nevére... - Jól mondom? - mindketten az említettre emeltük tekintetünket, ki a medence szélén üldögélt, lábait a vízbe lógatva.

- Öhm.. - tekintetem egyértelmű nemlegességet sugallt, melyet készpénznek vehetett, és úgy döntött, tovább folytatja a köztünk kialakult háborút. - Örömmel.

- Franc.. - sóhajtottam fel megadóan. Ismertem már annyira Alexet, hogy tudjam, ha ő kitalál valamit, abból nem enged. Ebben valójában eléggé hasonlítunk is... Így az idők során a konfliktusok elkerülése végett megtanultunk komprumisszumokat kötni és beletörődni.

Pár pillanat múlva már a vízben lubickoltam. Harold hozzám és barátja húgához hasonlóan felkötötte tincseit egy apró kontyba. Tekintetem közben arcára siklott és meg kellett állapítanom, a rakoncátlan fürtök egy igazán helyes pofit takarnak nap, mint nap. Alsó ajkamba kellett harapnom, nehogy ténylegesen dicséretben részesítsem, miközben véglegesítette a kontyocskáját.

- Kezdhetjük? - türelmetlenkedett Alex. Jellemző. Mindhárman bólintottunk, mire lehajolt és a nyakába vette ifjú rajongóját.

- Remélem, nem félsz a magasban - vigyorgott rám az énekes, majd cimborámtól eltérően lebukott a víz alá, és lábaim között bukkant fel, ezzel azonnal a nyakába véve.

- Nem vagy olyan magas, mint hiszed. Sőt, innen fentről igazán kicsinek látszol - cukkoltam, miközben fészkelődtem egy kicsit izmos nyakában.

- A helyedben vigyáznék az éles nyelvemmel - aprót rántott vállán, minek következtében lecsúsztam és csak erős karjainak köszönhetem, hogy nem a vízben landoltam.

- Pff - legyintettem finoman vállon az enyhe hanghatás kíséretében. - Hiszen te magad mondtad, hogy a bunkóság a véremben van.

- Nem. Én azt mondtam, hogy a lételemed. A kettő nem ugyanaz - megforgattam szemeimet, habár tudtam, ő ezt nem látja. Meglendítettem lábam, ezzel egy aprócska rúgást mérve mellkasára. Válaszként karjaival körbeölelte lábszáraimat.

- Elég a turbékolásból - nyugtalankodott Alex, mire ismét csak egy szemforgatással reagáltam. Lottie-val a nyakában szembe álltak velünk, majd a másik lánnyal egyszerre felemeltünk karjainkat és összekapaszkodtunk.

- Bármi is történik, ne engedj el! - utasítottam Harryt, majd vártam, hogy cimborám háromig számoljon.

Bár Alex tényleg mindent beleadott, hogy a nyakában tartsa a szőke lányt, végül mégis mi győzedelmeskedtünk, valahányszor újra és újra nekivágtunk. Hiába próbálkozott Lottie különböző mozdulatokkal, azzal nem számolt, hogy Drewnak köszönhetően, mögöttem egy egész életnyi tapasztalat áll.

- Ez az! – kiáltottam fel örömömben, miután az utolsó körben is a vízben csobbant a Tommlinson lány. Harry felemelte kezét én pedig belepacsiztam. Be kell vallanom, egészen élveztem a játékot vele.

- Csalás! – mordult fel Alex.

- Na, persze. Ismerd csak be, hogy mi jobbak vagyunk! Ezt a száraz hajam is bizonyítja – intettem összefogott hajkoronám felé egy büszke mosoly kíséretében. Mérhetetlenül imádtam Alexet szekálni.

Válaszként nyelvet öltött rám, majd tekintetét a göndörfürtös énekesre emelte, kinek még mindig nyakában foglaltam helyet. Egy pimasz pillantást váltottak és már csak akkor sikerült megértenem, minek kapcsán, mikor Harold egy határozott mozdulattal hanyatt dőlt a vízben, magával rántva engem is. Prüszkölve úsztam a felszínre, majd egy határozott mozdulattal visszanyomtam társamat a víz alá. Ha már velem pimaszkodik, tudja meg, milyen áron.

- Áruló! – szóltam rá, amint ismét a felszínre ért. Harsány nevetés szakadt fel torkából, majd összepacsizott Carterrel. A medence széléhez úsztam, majd kikapaszkodtam és a törölközőmért siettem. Pár pillanat múlva Harry is követte példámat. Leült a napozóágyra, ahol korábban pihentem és a medencében maradt párost figyeltük.

Lottie ha akarta volna se tudja letagadni, hogy mennyire odáig van az idősebbik Carter testvér kigyúrt izomzatáért és nagyszájú megnyilvánulásaiért. Nem csak, hogy odavitte neki a törölközőt, de minden bizonnyal még körbe is törölgeti cimborámat, ha ő úgy kívánja. Felkuncogtam, mikor Alex megindult felénk és búcsúként a lányra kacsintott.

- Mit nevettek? – kérdezte, miközben lehuppant Harold mellé a napozóágyra. Csak most vettem észre, hogy az énekes ajkai, az enyémekhez hasonlóan, mosolyba fordultak.

- Ugye tudod, hogy csak tizenhat éves? – intett a göndör a folyamatosan távolodó lány felé.

- Mennyi? – Alexet mintha tüzes vassal égették volna meg, felpattant ültéből. – Ugye csak szívatsz? – Mindketten határozottan megcsóváltuk fejünket, mire eltátotta száját.

- A francba. Hiszen többnek néz ki! A francba! – dünnyögte. Vállára dobta félig nedves törölközőjét, beletúrt hajába, majd elsietett, hogy kimorogja újonnan szerzett sérelmeit.

Pár pillanat múlva, szinte egyszerre törtük meg a ránk telepedő csendet nevetésünkkel. Alex sokszor úgy viselkedik, mint egy kisgyerek, ez pedig elég mulatságos tud lenni.

Végül csillapítottunk hahotázásunkon és mi is elindultunk szállodai szobáink felé. Hajamból bár kicsavartam a vizet, még út közben is azon voltam, hogy valamivel szárazabbra sikerüljön törölnöm. És, ha jól láttam, a pimasz énekes is hasonlóan próbálta gondját viselni rakoncátlan, göndör fürtjeinek.

- Öhm... tudod, még mindig úgy érzem, nem volt igazad, abban, amit írtál… - nedves hajába túrt, miközben a liftben álldogáltunk.

- Hogy érted? – pillantottam rá meglepetten. Mióta megérkeztem, még egyszer se hoztuk fel korábbi beszélgetéseinket. Bár jól lehet, nem is volt rá eddig túl sok lehetőségünk.

- Tényleg nem azért írtam, hogy felszedjelek – úgy tűnt egészen zavarban van és, hogy őszinte legyek, szavai kicsit engem is elbizonytalanítottak. Oly’ határozottan meggyőztem magam arról, hogy csak újabb strigulának akar, hogy meg se fordult a fejemben más eshetőség.

- Hát akkor? – apró mosollyal próbáltam meg biztatni.

- Csak gondoltam így jobban megismerhetnénk egymást… - rántotta meg vállát. – Úgy gondolom, ez még nem jelent semmit. – Pár pillanatig gondolkodtam, majd bólintottam.

- Rendben. Mit szólnál, ha tiszta lappal kezdenénk?

- Barátok? – felém nyújtotta kezét, én pedig örömmel ráztam meg azt.

- Barátok.