Nehezen vallottam be, de a napok sokkal kellemesebben teltek most, hogy Harryvel békét kötöttünk. Őszintén be kellett ismernem, hogy szimpatikus a személyisége. Nem csak külseje, de belső tulajdonságai is igazán megnyerőek. Persze, azért a fodrásszal kapcsolatos véleményem nem változott. Ő pedig csak jót nevetett rajta, ha megemlítettem.
A turnén töltött időnk egyébként lényegesen elnyúlt. Bár egy kisebb időre hazalátogattunk munkáink miatt, a turné Japán állomásainak utolsó részére már ismét Bessiet támogattuk iker barátaimmal. Szegénynek szüksége is volt rá, hiszen a bunkó-Liammel kapcsolatos dolgok egyre csak komplikáltabbá váltak, miközben legjobb barátnőm egyre inkább belebonyolódott a dolgokba. Tudtam, hogy felemészti az énekes viselkedése, hiszen odáig van érte, és bár elfogadtam a tényt és, hogy az egykori banda apuka érkezésünkkor mutatott viselkedése valóban szeretetre érdemes, a jelenlegi, nem törődöm életstílust folytató énjével nem csak én, de saját bandatársai is képtelenek voltak békét kötni. Miután Paul azzal fenyítette be, hogy búcsút inthet az együttesnek, mind úgy gondoltuk, visszavesz majd durva viselkedéséből, ő azonban hűen kitartott szeretetre képtelen énje mellett és tovább szította a tüzet.
A közös helyiségben üldögéltünk a kanapén barátaimmal és felidéztünk néhány igen kínos, ugyanakkor vicces emléket egyetemi éveinkből, miközben Payne elterpeszkedett Bessie mögött ülve és mobiltelefonját nyomkodta. Nem értettem pontosan, miért kell a látszat-kapcsolatra hivatkozva itt is velünk töltenie az időt, ő azonban nem tágított legjobb barátnőm mellől.
- Nekem akkor is az a kedvencem, mikor nem akartátok elhinni, hogy nem Josh vagyok - kacagott Alex az első találkozásunk emlékét felidézve. Miután sajátszervezésű házibulijukba tévedtünk, öccsével találkoztunk először, ki azonnal találkozhatott megnyerő humorommal. Arról azonban elfelejtett említést tenni, hogy a házat nem egyedül, hanem lükébbik énjével együtt birtokolja, így miután megláttuk egy lány szájában kutakodni a nyelvével egy kis vizes zuhanyban részesítettük - merthát akkoriban egészen bejött, ezt kár is lenne tagadni. Arra azonban nem számítottunk, hogy a lefröcskölt srác valójában Alex volt.
- Tényleg ilyen sokat ittam, vagy kettő van belőlük? - utánozta az ifjabbik Carter testvér egykori szavaimat. Mind nevetésben törtünk ki, önfeledt örömöm azonban félbeszakadt, mikor megpillantottam Liam arcát. Gesztusaival egyértelműen rajtunk gúnyolódott azt gondolván, hogy nem vesszük majd észre. Pechére azonban nem így lett.
- Problémád van, Payne? - mordultam rá. Azonnal tiltakozásba kezdett, anélkül, hogy rám nézett volna.
- Nem, nem... folytassátok csak... - gúnyos mosoly kúszott arcára, én pedig bőrömön éreztem a bizsergést, hogy bemossak neki egyet. Akkor aztán játszhatná a fejét!
- Nem kötelező neked itt ülnöd! Elhúzhatod a segged és idegesíthetsz mást! Vagy zárkózz be valahová, hogy megmentsd magadtól a világot - kezdett egyre inkább felmenni bennem a pumpa. Szavaim hallatán végre rám pillantott, majd felegyenesedett ültében.
- Mi a fasz bajod van? Menstruálsz vagy mi van? - felálltam és közelebb léptem, hogy közvetlenül az arcába vághassam az egyre inkább nyelvem hegyére érkező, durva szavakat.
- Te vagy a bajom! Elegem van a bunkó viselkedésedből! Ok nélkül bántod a környezetedben levő embereket. Tudom, volt egy nagy csalódásod, de mindenkinek voltak nehéz időszakai az életben. Ideje, hogy felnőjj és túllépj rajta! - nem csak a dühtől csillogó szemű énekes, de barátaim is felálltak. Bessie kérlelően nézett rám, miközben félve pillantott ál-kedvesére. Pontosan tudta, hogy fájó pontot érintettem, nekem azonban éppen ez volt a szándékom. Nem mehettem el szó nélkül amellett, hogy csak tehernek kezelt minket.
- Mit képzelsz, hogy belepofázol az életembe? - szűrte fogai között a szavakat. Az egész szobában megfagyott a levegő, a feszültség pedig mintha kézzel foghatóvá vált volna. - Semmi közöd ahhoz, hogy mit és miért csinálok. Inkább örülnöd kellene, hogy megtűrünk itt téged, végtére is semmi hasznod sincs. - Ökölbe szorult kezem szavai hallatán, Josh azonban vállamra tette kezeit, hogy lefogjon. - Ha nem Harry kis ribanca lennél, biztos vagyok benne, hogy már hazaküldtek volna a faszba. Bár azt se értem, minek hívtak vissza.
- Na, ide figyelj! Tudod, kit nevezz ribancnak! - ripakodtam rá, miközben előrébb léptem, hogy lekeverhessek neki egy pofont. Teljesen elvesztettem az eszem a dühtől, mely átjárta a testem. Mit képzel magáról ez a patkány?
- Miért, te talán tudsz jobb szót is az életstílusodat illetően? - Elrugaszkodtam, hogy rávessem magam, Alex azonban elkapott hátulról, mielőtt még bemocskolhattam volna kezeimet az énekes undorító arcával.
- Fejezzétek be! - szólt ránk Bessie könnyes szemekkel. Tudtam, ha megütöm, azzal legjobb barátnőmet bántom, azonban annyira átjárt a méreg, hogy képtelen lettem volna továbbra is egy levegőt szívni vele. Szerencsére az ajtó kinyílt és Paul lépett be rajta, nyomában Niallel.
- Mi folyik itt? - dörrent fel.
- Semmi - vetette oda félvállról az énekes. Küldtem felé egy utolsó gyilkos pillantást, majd leráztam magamról Alex kezét és elhagytam a szobát. A folyosókon bolyongtam, megpróválva elnyomni a dühömet legalább addig, míg visszaemlékezem, melyik a hátsó kijárat. Végól öt perc bolyongás után kinyitottam a vasajtót és mélyet szippantottam a friss levegőből. Kicsit arrébb sétáltam a stadiontól, hogy egészen biztosan ne láthasson meg egyetlen szemfüles rajongó se, majd lerogytam a földre és összekulcsoltam karjaimat felhúzott térdeim körül. Egyre csak Liam szavain kattogott az agyam. Bármennyire is unszipatizáltam vele, minél többet gondolkodtam szavain, annál inkább kezdtem úgy érezni, talán igaza lehet. Végtére is, hogyan illethetnénk a normális szóval egy olyan lányt, aki nem képes egy hosszútávú párkapcsolat kialakítására, ugyanakkor nem veti meg az egy éjszakásokat? Ha nem rólam lenne szó, bizonyára már én is ezzel a jelzővel illettem volna az adott személyt.
Hosszú percekig képtelen voltam megmozdulni. Egyre csak visszajátszottam fejemben az eseményeket, mikor tompa léptekre lettem figyelmes. Bevallom, legjobb barátaim felbukkanására számítottam, ám amikor megláttam az elnyújtott orrú cipőt, azonnal tudtam, hogy egészen más közeledik.
- Chloe? - szólított meg lágy, érdes hangján.
- Szia - letöröltem könnyeimet az elmotyogott szó közben.
- Hé, mi a baj? - két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és leguggolt mellém.
- Mi az te még nem hallottad? A nagyságos Liam Paynel kifejtettük egymásnak őszinte véleményünket... - államat térdkalácsaim tetejére helyeztem, szemem sarkából aznban jól láttam aggódó tekintetét.
- Igen, erről értesültem. De mit mondott, amivel ennyire megbántott? - megráztam fejemet egy fejcsóválás kíséretében. Nem igazán akartam erről beszélni, főleg nem vele. Végtére is nem vagyunk annyira régóta barátok...
- Mindegy... Nem fontos... - bizonygattam, holott egyértelmű volt, hogy meg se kottyana, ha valami ostobaságot vágott volna a fejemhez. Harold is hasonlóra gondolhatott, mert szúrós szemekkel pillantott rám. Felsóhajtottam, majd hadarva böktem ki, mi is nyomja lelkemet igazán. - Azt mondta ribanc vagyok, és azt hiszem, a maga módján igaza is van... - felhorkantott mellettem.
- Ugyan, miért lenne? - kérdően megemeltem szemöldökömet. Ő is tudott laza életstílusomról, ha az okát még nem is magyaráztam el neki pontosan. - Az a ribanc, aki minden szembejövővel összefekszik.
- Köszönöm, hogy próbálsz vígasztalni, de valljuk be, tényleg ribanc vagyok. Képtelen vagyok hosszú távon bárki mellett is megmaradni - suttogtam.
- Képtelen? - aprót bólintottam, majd folytattam.
- Egyszerűen csak van egy belső érzésem... talán félelem... nem is tudom pontosan. De mindig ott van és mindent tönkre tesz. Szóval a legutóbbi eset óta egyszerűen a lelkem nemet mond, valahányszor megpróbálnék belevágni egy kapcsolatba - alighogy kiböktem szívem legnagyobb fájdalmát, meg is bántam. Nem kellett volna rázúdítanom.
- Sajnálom - suttogta. - De biztos vagyok benne, hogy túl leszel rajta.
- Ez nem olyan, amin csak úgy túl lehet lendülni - megcsóváltam fejemet, miközben letöröltem a szememből kibuggyanó, újabb könnycseppeket.
- Mindenre van megoldás - megsimította kézfejemet, majd magához ölelt. Vállára hajtottam a fejem és igyekeztem elhinni szavainak igazát.
Nem zavarta, hogy könnyáztatta arcomat pólójába fúrtam, még közelebb húzott magához, miközben hátamat simogatta. Próbált megnyugtatni, ám túl zaklatott voltam ahhoz, hogy a következő órákban akárcsak a közelébe is kerüljek ennek az állapotnak. Mindenesetre megpróbáltam csillapítani sírásomon, azonban a hátunk mögül felcsendülő ismerős hang ezen most nem igazán segített.
- You, with your words like knives and swords and weapons what you use against me. You, knock me off my feet again, got me feeling like a nothing. You, with your words like nails on a chalkboard calling me out when I'm wounded. You, pickin' on the weaker man... - egyszerre pillantottunk hátra, mire barátaim odaértek hozzánk. Alex elől, Bessie és Josh pedig szorosan mögötte. - Well, you can take me down with just one single blow. What you don't know, what you don't know... - az idősebbik Carter azt hitte mostanra sikerült annyira lehiggadnom, hogy fogadásunk folytatása majd visszahozza jókedvemet, ez azonban nem sikerült. Hirtelen elöntött a méreg, és ráförmedtem.
- Állítsd már le magad, Carter! Épp eléggé ki vagyok ahhoz, hogy ne akarjam azt a cafkát hallgatni! - egy pillanatra meghökkent, majd széles mosoly kúszott ajkára.
- Tudtam, hogy megnyerem - nyelvet öltöttem rá, majd mérgesen felugrottam ültömből. Harry követte példámat és jól láttam, egy elég morcos pillantással jutalmazta barátom jókedvét. Úgy tűnhetett, hogy Alex csöppet sem foglalkozik érzéseimmel, ám én már ismertem annyira, hogy tudjam, erről szó sincs. Igazamat igazolva, pár pillanat múlva mellém lépett és szorosan megölelt. Nyomott egy apró puszit a hajamba, majd hozzá hasonlóan tett Bessie és Joshie is. Újra feltört a zokogás torkomból, ám barátaim ölelése és elsuttogott biztató szavaik sokat segítettek, hogy szépen lassan elapadjon az arcomat borító könnytenger.
Kézfejemmel letöröltem az utolsó nedvességet is szemeim alól, majd kikukkantottam Josh karja alatt. Harry távolabbról figyelte az eseményeket, zsebre dugott kezekkel. Bessiere pillantottam, ki azonnal tudta, mire gondolok. Megszakította az engem körülölelőláncot és hagyta, hogy kiszabaduljak. Tettem pár lépést Harry felé, majd kinyújtottam felé karomat. Egy pillanatra nem értette, de végül megfogta kezemet. Közelebb rántottam, hogy ő is részévé válhasson csoportos ölelésünknek. Végtére is már ő is egyike barátaimnak.
Egy pillanatra megilletődött, majd széles mosoly kúszott arcára.
- Köszönöm, srácok. Mindannyiótoknak - Harryre pillantottam, és egy pillantra úgy tűnt, szavaim hallatán felcsillantak szemei.
Végül az ölelkezésnek hamar vége szakadt, miután Lou megjelent, hogy emlékeztesse Harryt, készülődnie kellene. Miután a göndör fürtös énekes visszasietett a közös helységbe, megkértem barátaimat, hogy sétáljunk még egy picit a stadion körül, mielőtt visszamennénk. Kellett még egy kis idő, hogy lecsillapodjak teljesen, ez őket azonban egyáltalán nem zavarta. Azt hiszem, ezért is vagyunk ennyire jó csapat együtt. Nem csak ugyanolyan lükék vagyunk,.de ugyanakkor tisztelettel, őszinteséggel, megértéssel és szeretettel is vagyunk egymás iránt.
Végül a sétát követően visszatértünk a többiekhez a szobába. Kikerültem Liamet, és lehuppantam az egyik székre. A srácok már javában készülődtek, nekem azonban valahogy tetszett ez a sürgés-forgás. Olyan élettel teli volt az egész, hogy minden alkalommal rácsodálkoztam.
- Jobban vagy? - csendült fel mellettem Harold ismerős baritonja.
- Igen - küldtem felé egy apró mosolyt.
- Örülök - kacsintott rám, és éppen tovább indult volna, mikor eszembe jutott valami.
- Harry, várj! - kíváncsian pillantott felém. - Te tudsz gitározni, igaz?
- Mondhatni, bár abban Niall a profi - biccentett bandatársa felé. - Miért?
- Elvesztettem egy fogadást - húztam el számat. Be kellett vallanom, nagyon ostobán viselkedtem. Ha egy kicsit jobban tartottam volna magam, elhúzhattam volna a fogadást és egyértelmű győzelmet arathattam volna a későbbiekben. - El kell énekelnem egy dalt cserébe - suttogtam. - Gondoltam, segíthetnél - megrántottam vállamat, őpedig szélesen elmosolyodott.
- Ennek azonban ára lesz - felkuncogott, mikor megpillantotta felhúzott szemöldökeimet. Nem értettem, milyen árra gondolhat. - Velem kell jönnöd LA-be a szünetben - Legyintettem egyet, egy elejtett "hát persze" kíséretében és már tovább is léptem a dolgon. Harold már egyszer korábban megemlítette, hogy vele kell mennem Los Angelesbe, hogy bebizonyítsa nekem, igenis egy szerethető város, azonban ezer százalékig voltam abban, hogy képtelen lesz rácáfolni az érveimre. Végtére is az angyalok városa nem más, mint pusztán a filmipar központja, mely által több millió ember fejében ültetik el a világban, hogy ott aztán minden álmod valóra válik. Magyarán, egy túlértékelt város, ahova az emberek a sztárrá válás vagy a sztárokkal való találkozás reményében költöznek. Esetleg mindkettő.
Harold beérhette válaszommal, hiszen egy kacsintás után továbbállt. Mikor legközelebb láttam szokásos, fura felsőinek egyikét viselte és a színpadra igyekezett. Mi is beálltunk a szokásos helyünkre, és gyermeteg izgatottsággal kísértük végig a koncertet. Bár, az utóbbi időben többön is részt vehettünk, ez egy olyan dolog volt, amihez nem lehetett hozzászokni. Még az ikrek sem unták, pedig tőlük aztán igen távol állt a One Direction zenei műfaja. De a legjobb mégis az volt az egészben, hogy ilyenkor igazán boldognak láttam legjobb barátnőmet. Tudtam, hogy a korábbi vita őt is megviselte, hiszen két tűz közé került, sőt, abban is biztos voltam, hogy Liamre se haragudott a száját elhagyó szavakért. Hiszen már őt is lekurvázta, mégsem változtak az érzései irányába, Isten tudja miért.
A koncert után, a szállodai szobánkban ültünk össze, hogy elénekeljem Taylor egyik számát, a fogadás miatt. Mivel két dal volt, melynek ismertem a szövegét teljesen, és ezek közül az egyik Harry-ről szól, így próbáltam kevésbé kínossá tenni számára a dolgot, ha már beleegyezett, hogy segítségemre legyen.
Az ikrek kezükben mobiltelefonjaikkal készen álltak, hogy dokumentálják az eseményeket, míg Bessie Niallel és Louisal kiegészülve csendben várta, hogy felcsendüljenek az első akkordok.
Tenyereim izzadtak, és jól láttam, Harry is egy tesztként éli meg, hogy neki ezúttal gitároznia kell, éppen ezért igyekezett úgy helyezkedni, hogy a kamerában ne látszódjon.
- Készen állsz? - pillantott felém. Bólintottam, ő pedig játszani kezdte a Love Story első akkordjait. Bár a hangom nem volt rossz, elég jónak se tartottam az énekléshez, így bátortalanul kezdtem bele az éneklésbe.
- We were both young, when I first saw you. I close my eyes and the flashbacks starts. I'm standin' there... - rémülten pillantottam barátnőmre, ki hüvelykujját felemelve jelezte, hogy jól csinálom. A parkettára szegeztem tekintetem és tovább folytattam a dalt. - On a balcony in summer air. - sóhajtottam nagyot. - See the lights, see the party, the ballgowns. - Felkaptam fejem, mikor meghallottam, hogy egy ismerős hang társult hozzám az éneklésben. Harry biztatóan mosolygott rám, miközben tovább folytatta a számot. Arcomra széles mosoly kúszott, amiért ily' módon igyekszik támogatni, így erőt véve magamon, lelkesebben próbáltam túllendülni a dal hátralévő részén.
Bármég mindig nem mertem a kamerába nézni, sokat segített, hogy göndör fürtös barátom csodás hangjával támogatott, így miután meguntam a padlószőnyeg fixírozását, tekintetemet arcára emeltem. Ő is rám nézett, és mintha csak egymásnak énekelnénka dalt, fejeztük be az utolsó résszel. - Romeo, save me, I've been feeling so alone. I keep waiting for you, but you never come. Is this in my head? I don't know what to think. He knelt to the ground, and pulled out a ring, and said: "Marry me, Juliet! You'll never have to be alone! I love you and that's all I really know. I talked to your dad, go pick up a white dress! It's a Love Story, baby just say yes!" - Az apró hanghatások után Harry elcsendesedett, magamra hagyva a dal utolsó sorára. - Cause we were both young, when I first saw you.
Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel torkomból, amint a dal véget ért és az ikrek elemelték rólam kameráikat. Bár tudtam, hogy mostanra már a világháló tele van vele, csak az nyugtatott, hogy túléltem, és biztos voltam benne, hogy Alex még vissza fogja kapni mindezt, ha másképp nem is, egy újabb fogadás során mindenképpen.
- Nem is volt olyan rossz, mi? - lépett mellém Bessie, miközben finoman hátbaveregette Harryt.
- Szerencsére volt segítségem - mosolyodtam el. - Köszönöm - felálltam, majd közelebb léptem Harry-hez, hogy megölelhessem. Rámkacsintott, majd fogta a gitárját és visszavitte szobájába, mielőtt még bármilyen sérülés érné. Úgy féltette, mintha legalábbis a gyermeke lenne.
Az este további részében leginkább hülyéskedtünk, miközben Josh folyamatosan tájékoztatott a videó nézettségét illetően. El sem akartam hinni, hogy a milliós nagyságrend felé közelített a szám, mely egyértelműen annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban sokat láthattak minket a világ leghíresebb fiúbandájának közelében. De hát azt hiszem, ezen már meg sem kellene lepődnöm.
Végül aztán, valamikor hajnalban sikerült elaludnunk. Reggel már az utolsó napra ébredtünk a szünet előtt. Miután felöltöztem, összepakoltam bőröndömet és az ágy mellé állítottam, majd követtem barátaimat a közös helységbe. Paul éppen egy lapot a kezében szorongatva, velünk egyszerre érkezett. Arra volt kíváncsi, ki, merre kívánja eltölteni az elkövetkezendő szabad napokat.
Niall és Louis gyorsan és határozottan vágták rá Londont, majd Paul felénk fordult.
- Bessie és a barátai, ti is hazamentek, ugye? - legjobb szólásra nyitotta száját, ám egy hang megelőzte.
- Nem. Chloe jön velem Los Angelesbe! - a levegő megfagyott körülöttünk. Mindenki köztem és Harold között járatta tekintetét, nekem pedig fogalmam se volt, mit reagáljak. Tudtam, hogy szeretné, ha vele tartanék valamikor kedvenc városába, ám mindezidáig úgy gondoltam csak viccel, hogy az utazást a rájuk váró szünetben kívánja megejteni.
- Tényleg? - pillantottam felé. Határozottan bólintott, menedzserük pedig már fel is véste nevem mellé az angyalok városát. Mi után minden fontos dolgot megbeszéltek, leültünk reggelizni, arcomon azonban továbbra is a meglepettség tükröződött.
- Nem értem, miért vagy így meglepődve. Végtére is tegnap megígérted - széles mosollyal jutalmazott meg, mielőtt pirítósába harapott volna.
- Azt hittem csak szórakozol - csóváltam meg fejemet.- Hiszen vár otthon a munkám...
- Egy hetet még várhat - rántotta meg vállát. Hát persze, hogy neki csak ennyi. - És csak, hogy tudd... sosem viccelek, ha LA-ről van szó - kacsintott rám.
