2. rész: Pizsamaparti

Sziasztok!

Íme, megérkeztem a második résszel. Sajnos azt kell mondanom, Harry még ebben sincs benne - legalábbis közvetlenül - de hamarosan arra is sor kerül! :) 

Nagyon köszönöm az első részhez a kommenteket, és azokat is, melyeket Larissánál eljtettetek meg. Nagyon hálás vagyok/hálásak vagyunk érte és igyekszem mindegyikre válaszolni! :))

Emellett, mint azt láthatjátok, megint alakítgattam kicsit az oldal külsején. A Carry is real menüpontnál pedig feltöltöttem egy ismertetőt is. (Chloe  képére kattintva juttok a sztori menüjébe.) Így valamivel jobban tetszik nekem, de kíváncsi vagyok, ti mit szóltok hozzá!

Várom a visszajelzéseiteket, a részhez pedig jó olvasást kívánok! 

.xx

C.

Elterültem az ágyon, miközben oldalra toltam laptopomat. Hivatalosan is kikészültem. Szemeim majd kifolynak a helyükről, agyam pedig képtelen több információ feldolgozására a marketinget illetően. Nem is beszélve a menthetetlen éhségről, mely már órák óta kínoz.

Mutatóujjammal megmasszíroztam halántékomat és mélyet sóhajtottam. Mindig tudtam, hogy a marketing nem éppen könnyű munka, különösen akkor, ha szállodákról van szó. Amellett, hogy mi felelünk az arculat megtervezéséért és a megfelelő turistakör eléréséért, a cég, melyet munkaadómnak nevezhetek, kapcsolatot tart minden valaha volt ügyfelükkel, hogy a későbbiekben is segítsünk, ha esetleg a vendégéjszakák száma feltűnően megcsappanna. Ilyenkor meg kell találnunk a probléma gyökerét, és megoldást találni, hogy ismét fellendüljön a szálloda. Ez pedig közel sem gyerekjáték.

Lehunytam szemeimet egy pillanatra, mire apró kopogást hallottam szobám ajtaja felől.

Drew, a bátyám tálcával a kezén egyensúlyozott el ágyamig.

-                     Hoztam egy kis erősítőt – mosolygott rám, majd ölembe csúsztatta a tálcát. Laptopomat lehajtotta, közé csúsztatva mappámat, és elfoglalta a helyet mellettem. Pumaként vetettem magam a Ceasar salátára, melyet testvérem maga készített.

-                     Ezzel most az életemet mentetted meg - motyogtam két falat között. Mohón fogyasztottam el és a legkevésbé nőiesen, ám ha valaki előtt nem zavartattam magam ezzel kapcsolatban, az Drew. A bátyám és én már gyermekekként is jobban összetartottunk, mint nővérünkkel. Talán mert ő azon volt, hogy megkeserítse mindkettőnk életét…

Végül aztán, mire betöltöttem a tizennyolcat, szeretett bátyám úgy döntött, kirepül a családi fészekből, én pedig kapva kaptam az alkalmon és vele tartottam. Azóta is közösen bérlünk lakást, csak úgy, mint egyetemi éveim alatt is tettük.

-  Sejtettem – mosolygott rám. – Órák óta ki se mozdultál a szobádból.

-                     A Hilton épületeinek kimutatását kellett átnéznem az elmúlt öt évből. – Felszisszent szavaim hallatán. – Számokkal fogok álmodni - Keserűen felnevettem, majd villámra szúrtam az utolsó falatot is.

-                     Értem – sóhajtott fel. Bár elég jól fizettek a munkámért, testvérem nem szívesen nézte, ahogy naponta halálra fárasztom agyamat. Anyához hasonlóan attól fél, egy nap majd agyvérzéssel végzem. – Na, és mi volt tegnap? Nem meséltél túl sokat..

-                     Nem nagyon volt mit – megrántottam vállam egy nevetés kíséretében. – Önmagunk voltunk.

Szólásra nyitotta száját, telefonom rezgése azonban belé fojtotta a szót.  – Bessie az – pillantottam rá bocsánatkérően. Megértően bólintott, majd összeszedte a tányérokat és magamra hagyott.

-                     Szia, B! – emeltem fülemhez az apró készüléket. Valójában meglepett hívása, hiszen a tegnap este részleteiről már kifaggattuk a srácokkal.

-                     Szia – dünnyögte. – Nem fogod elhinni, mi történt! - Hanglejtése megrémített. Úgy tűnt, valami nagyon kiborította.

-                     Mesélj! – ismét lehunytam szemeimet, miközben visszacsúsztam fekvőhelyzetbe. Amint legjobb barátnőm kibökte, hogy a megbeszélt összeg dupláját utalták át számlájára, majdnem lefordultam az ágyamról. Persze, örültem, hogy egy időre megoldódnak anyagi problémái, ugyanakkor valami nagyon nem stimmelt az ügyben. Ha véletlen duplázták meg, arról már értesítették volna.

-                     Nem szorulok a könyöradományukra - morgott tovább a vonal túl oldalán Bessie. Felsóhajtottam, miközben fejben végiggondoltam az egész szituációt, melybe legjobb barátnőm keveredett. Nehéz ilyen helyzetben igazán jó tanácsot adni, főleg, hogy nem ismerem az illetékesek egy részét.

-                     Nem tudod esetleg valamilyen elérhetőségüket? Meg kellene próbálnod beszélni velük – tanácsoltam.

Úgy tűnt Bessienek se jutott eszébe jobb ötlet, így végül abban maradtunk, hogy felkeresi Pault és utánakérdez a dolgoknak. Bár nem voltam igazán jártas ebben a hostess témában, mióta B. ezzel próbál egy kis pénzt keresni, jobban beleláttam a munka lényegébe. Ehhez hasonló esettel azonban még én sem találkoztam. Bármennyire is megkedvelte a fizető partner a hostess lányt.. Ki tudja, talán ez a Payne gyerek azt gondolja, így nyerheti el Bessie figyelmét.

Miután bontottuk a telefonvonalat, kikecmeregtem puha ágyikómból és testvérem után indultam. Kíváncsi voltam, mit készült mondani, mielőtt telefonom rezgése beléfojtotta a szót.

-  Végeztél is? Máskor órákig tart – pillantott felém, amint beléptem a konyhába.

-                     Csak bosszankodott egy kicsit és ki akarta önteni a lelkét – rántottam meg vállamat. - Nem olyasmi, amiről szívesen beszélgetne órákig az ember. – megértően bólintott, miközben újabb tányért igyekezett elmosni.

-                     Átveszem – léptem mellé.

Intett, hogy hagyjam csak, ám végül mégis ellépett a mosogatótól. Ez volt az a házimunka, melyet mindketten gyűlöltünk, ám nem rendelkeztünk annyi mosatlannal, mely igényelné a mosogatógép használatát.

Kezembe vettem a szivacsot és hozzáláttam, hogy megtisztítsam a tányérokat. Drew megtörölte kezeit, majd karba fonta őket és lazán a pultnak támaszkodott.

-  Köszönöm a kései ebédet – pillantottam felé hálásan. Félszeg mosoly terült el arcán.

-                     Van egy ötletem, hogy tudnád meghálálni – meglepetten pillantottam rá. Elöntött a kíváncsiság, mit találhatott ki. – Hayleyvel évfordulónk van – Elmostam az utolsó evőeszközt is, majd boldogan felé pillantottam. Drew nyelviskolai tanár, Hays pedig az egyik diákja volt, és bár az első pillanattól kedvelték egymást, bátyám tisztességesen akart játszani és csak a kurzus elvégzése után kezdett el udvarolni a lánynak, aki örömmel fogadta mindezt. Ma pedig már a második évfordulójukat ünneplik.

-                     Szívódjak fel? – emeltem tekintetem ismét testvérem arcára. Elhúzta ajkait, majd egy aprót bólintott.

-                     Tudom, hogy szemétség ilyet kérni, főleg így az utolsó pillanatban… - leintettem magyarázkodását. Jó testvérek voltunk és tökéletesen megértettem kérését. Szeretnék az estét kettesben eltölteni, ez azonban Hayleynél még kevésbé megoldható, ezért fordult hozzám ezzel a kéréssel.

-                     Semmi gond, ne aggódj! – közelebb lépett és boldogan megölelt.

-                     Köszönöm! – apró puszit leheltem arcára, ő pedig el is indult szobája felé. Gyanítom első dolga értesíteni kedvesét a fejleményekről.

Követtem példáját és visszabattyogtam szobámba. Lehuppantam az ágy szélére, miközben átértékeltem a lehetőségeket az estét illetően, és bár tudom, hogy barátaim többsége gondolkodás nélkül velem tartana bármilyen buliba, nem volt különösebben kedvem kimozdulni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem örülnék egy gyermekkorunkra emlékeztető pizsamapartinak a legjobb barátnőmmel…

Kora este parkoltam le a családi ház előtt. Miután otthon a fiókba száműztem az összes munkámat illető papír fecnit és bátyámat is kisegítettem a készülődésben, felkaptam néhány fontosnak vélt holmit és útnak indultam. Bár Bessiet nem értesítettem előre érkezésemről, reméltem, nem zavarom meg a ház nyugalmát.

Az ajtóhoz léptem és megnyomtam a csengőt. Alig pár pillanat múlva nyílt az ajtó és Mr. Clinston állt előttem.

-  Helló, Chloe – mosolygott rám kedvesen.

-                     Jó estét, Mr. Clinston! Bessie itthon van? – határozottan bólintott. – Zavarhatnám őt? – Széles mosolyra húzta ajkait, majd betessékelt a lakásba. Imádtam, hogy ennyire közvetlenek. Talán ezért is szerettem több időt eltölteni itt, mintsem Birminghamben, a saját családommal.

Mire levettem cipőmet, barátnőmet már informálta is kotnyeles húgocskája. A lépcső alján futottunk egymásba.

-                     Szia – köszöntött egy apró öleléssel. Egy karral viszonoztam tettét, majd hátráltam egy lépést. – Hát te? – alsó ajkamba haraptam és beszélni kezdtem.

-                     Drew-nak kell a lakás… Gondoltam lehetne egy csajos esténk – lesütöttem pillantásomat. Bár nem gyakran jöttem zavarba barátaim körében, tudtam, hogy szülei is hallják szavaimat, már pedig nem akartam, hogy azt higgyék, rájuk akaszkodom. – Persze csak, ha nem zavarok…

-                     Te sose! – mosolygott rám. Hálásan pillantottam rá, majd felemeltem eddig lábam mellett heverő táskámat.

-                     Hoztam nasit! – jelentettem ki büszkén, mire mindkettőnkből kitört a nevetés.

Egy doboz After Eight-el és néhány pohár tequilával később megkíséreltem belefulladni határtalan nevetésem okozta könnyeimbe.

-                     Lehet nem most kellett volna kinyitnunk – pillantott a mellettünk álló üvegre. Még tavaly kapta a születésnapjára Alextől.

-                     Viccelsz? Nem is tudom, minek vártunk vele eddig! – kezdtem bepörögni. Ereimben szánkázott a vér, testemet átjárta az adrenalin. Felpattantam és a laptopjáért nyúltam, miközben összeszedte az üres csokis papírokat.

-                     Mire készülsz? – mosolygott rám. Visszahuppantam az ágyra és a Youtube keresőjébe pötyögtem néhány szót. Bessie kérdően felhúzta szemöldökét.

-                     Azt mondtad jó arcok… - rántottam meg vállam, miközben rákattintottam az első videóra, mely címe szerint egy igen vicces interjút tartalmazott.

Ali pár perc múlva megpillanthattuk Alan Carr-t, amint a Chatty Man egy 2011-es kiadásában vendégül látta a srácokat. Bár Alan, humorista énjének köszönhetően igen remek személyiség, a fiúkra se panaszkodhattunk. Egy-egy grimaszon, vagy épp beszóláson percekig képesek voltunk nevetni. Nem is beszélve a szöszke ír hahotázásáról.

Amint az interjú végére értünk, újabb és újabb videókat néztünk meg, míg végül hasamban éreztem az izomláz jeleit.

-                     Mikor cserélték ki a lassított felvételt egy lányra? – értetlenkedtem egy tavalyi videó láttán. Bessieből kitört a nevetés.

-                     Az még mindig Harry – Nem hittem szavainak. Összeszűkült szemekkel hajoltam közelebb, hogy szemrevételezzem a felkötött hajú srácot, ki gyakorta úgy beszél, mintha benyomta volna a lassítás gombot. Bár, így legalább több lehetőséget ad rajongóinak, hogy hallják rekedtes hangját.

-                     Hát jó… - ujjamat a touch padra simítottam, miközben a videósávot fürkésztem. – Van filmjük is – kacagtam fel. Barátnőm nevetve megcsóválta fejét, miközben rákerestem a This is us-ra. Egyikünk számára se volt kérdés, mivel töltjük az este további részét. Elindítottuk a filmet, miközben kényelembe helyeztük magunkat. Bessie elnyúlt az ágyon, én pedig még mindig törökülésben méregettem a képernyőt.

Bevallom nem számítottam túl sokra a filmtől, végtére is ez csak egy bemutató a világ jelenleg legsikeresebb fiúbandájának életéről… Csakhogy azon srácok élete nem olyan sablonos, ahogy azt bárki várná holmi szupersztároktól. Az utóbbi 107 perc nem csakhogy alátámasztotta mindazt, amit Bessie a srácokról mesélt, de az én szimpátiámat is egészen sikerült elnyerniük. Bár nem zárhattam ki annak a lehetőségét, hogy mindez csak marketingfogás, jól esett ebben hinni. Végtére is a legjobb barátnőm randizott egyikükkel. Még, ha nem is egészen úgy történt, ahogy azt a média hiszi.

1. rész: BRITs a Carter ikrekkel

Sziasztok!

Mint láthatjátok az új történethez illően öltöztettem fel a blogot, ez azonban nem jelentiazt, hogy hanyagolni fogom a novellákat a továbbiakban. Ami azt illeti, már el is kezdtem dolgozni a The originals novella második részén! :)
Addig is, íme a Carry is real első része. Fogadjátok sok szeretettel! Remélem, nem okozok vele csalódást. :)

.xx

C.

3… 2…1… A kép elsötétült, majd a reflektorok a színpad közepére összpontosítottak. Alig pár másodpercbe telt, mire a szőke tincsek és a fekete ruha láttatni engedte az oly’ méltán népszerű popénekesnőt. Vagy éppen mégsem.

Nagyot markoltam a popcornnal teli tálból, majd az ujjaim között szorongatott szemek mindegyikét a laptop felé hajítottam.

- Mit csinálsz? – Alex szemei elkerekedtek, amint a vajas pattogatott kukorica darabok landoltak egyet szeretett gépének billentyűzetén.

- Sztrájkolok! – összeszorított fogaim között szűrtem a szavakat. Szinte felháborított a tudat, hogy hazám legnépszerűbb díjátadó gáláját egy olyan nőszemély nyitja, ki dalában is nyíltan vállalja, hogy egy rémálom.

- A gépem ellen? – Ráemeltem szúrós pillantásom, miközben kinyújtóztattam lábaimat. Hosszú percek óta az ikrek szolgáltatták kényelmemet. Míg Josh ölében fejem, addig Alex combján, lábaim pihentek. Gyakorta fordultunk hasonló megoldásokhoz, mikor túl lustának éreztük magunkat, hogy kihúzzuk a kanapét. Az pedig, hogy valamelyikük hálószobájában nézzük az idei díjátadót, valahogy sosem tűnt mindhármunk részéről megfelelő opciónak.

- Nem bírom ezt a libát…- tovább mormogtam a szavakat, miközben néhány szem pattogatott kukoricát a számba tömtem.

- Nem is ismered – mogorva pillantással válaszoltam Alex értetlenségére. Mit számít, hogy találkoztam-e már vele személyesen, vagy sem? Pusztán a médiában nyújtott viselkedésével elvette a kedvet attól, hogy akár egy szót is rápazaroljak, ha Isten akaratából összefutnánk az utcán.

- Kifigurázta a brit akcentust egy díjátadón, csak mert dobta az ezredik pasija is… - megrántottam a vállam, majd pillantásom ismét a képernyőre szegeztem.

- Aki történetesen Harry Styles volt – vigyorodott el Josh. A napokban bőséges információkat gyűjtöttünk be az öt szépfiúról, kikkel Bessie a munkaidejét tölti. Bár kezdetben nem voltam túlságosan elragadtatva a dologtól, a hallottak alapján egészen normálisnak tűnnek. Ha pedig erre rácáfolnak, magam kezeskedek, hogy megbánják.

- Értem – a szó eleji hangsúlyból érezhető volt, hogy az alig négy perccel idősebb Carternek valójában fogalma sincs, miről is van szó. Számára a sztárokat érintő hírek 99%-a olyan volt, mintha valaki kínaiul beszélne hozzá és azt várná, hogy anyanyelvi szinten meg is értse.

Elmosolyodtam, ám pillantásom nem szakítottam el a képernyőtől. Most, hogy a szöszi végre eltűnt a színpadról, pattogatott kukorica és laptop kímélő módon követhettük nyomon a díjátadót.

A percek múltak, a srácok pedig egyre jobban unták a dolgot. Alex talán még el is pilledt pár pillanatra, melyből sikongatásom rántotta ki.

- Ott van, Bessie! – elégedetten csaptam össze tenyereimet legjobb barátnőm láttán. Ugyan a kamera csak néhány percre engedte láttatni őt, én mégis mérhetetlenül büszke voltam rá. Habár nem dolgozhatott eredeti szakmájában, el kell ismerni, néha tényleg élvezte a hostess munkát. Ezekkel a fiúkkal pedig még annál is jobban.

A One Direction tagjai a színpadra sétáltak, bár a botladoztak talán némelyikük esetében helytállóbb lenne.

- Melyikük Liam? – megforgattam szemeimet Alex kérdésére. Ő a legrosszabb díjátadó-nézős pajti az egész világon!

- Balról a harmadik.

- Nem tűnik bunkónak – szólalt meg Josh is. – Bár azt nem tudom, hogyan nyerhették meg a legjobb klipnek járó díjat. Az a videó valami borzalmas. – Elkomorult arccal pillantottam rá.

- A franc. Ben Winston még a végén elbízza magát… - Szarkazmusom hallatán mindketten felnevettek, én pedig jóízűen csatlakoztam hozzájuk.

- Bolond vagy!

- Ezt bóknak veszem – mosolyogtam Josh-ra, majd felültem és fejem vállára hajtottam. Már egészen hozzászokott, így most is csak átkarolta vállam és pillantásunkat ismét a BRITs-re szegeztük.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de határozottan kiesett emlékezetemből a díjátadó utolsó eseményeinek egy része. Kinyitottam szemeimet és körbepillantottam magam körül.

Josh szobájába kerültem. Ismét.  Ezúttal azonban legalább rajtunk maradt a ruha.

Mélyet sóhajtottam, majd a lassan szürkébe torkolló színeket szemléltem a bútorokon. Már határozottan későre jár ahhoz, hogy felálljak és hazamenjek. Nem is beszélve arról, hogy magamat ismerve, minden bizonnyal elhasalnék valamelyik lépcsőfokon, miközben megpróbálok kiosonni anélkül, hogy barátaim felébrednének. Forgolódtam kicsit cimborám mellett, majd lehunytam szemeimet és engedtem testemnek, hogy lassan újra álomba merüljek.

Mire ismét felébredtem a nap már hétágra sütött odakint, Josh egyenletes szuszogása azonban még mindig nem változott. Halkan felkeltem az ágyból és a földszintre indultam.

- Csak nem ki akarsz osonni? – Összerezzentem Alex rekedtes hangja hallatán. Felsóhajtottam, majd beléptem hozzá a konyhába. – Kávét? – Apró bólintással válaszoltam meg kérdését.

- Josh még alszik, nem akartam fölöslegesen felébreszteni – Arcára széles mosoly terült. – Semmi olyan nem történt.

- Nem hibáztathatsz a gondolatért – elém csúsztatott egy bögre kávét, majd hátát a pultnak támasztva, pimasz vigyorral kortyolt saját koffein adagjába. Szúrós tekintetemmel szinte nyilat repítettem vállába, amiért felidézte az emlékeket. Persze, szívesen emlékszem minden pillanatára azoknak a hónapoknak, mikor Josh és köztem egyfajta barátság extrákkal kapcsolat alakult ki, ám mióta megismerte Rose-t mindketten azon vagyunk, hogy magunk mögött hagyjuk a múltat, miközben megőrizzük barátságunkat.

- Ezen már túl vagyunk – korholtam le. Nem feszegette tovább a témát, ám mosolya továbbra se tűnt el arcáról.  – Bessie írt már? – Ujjával sebesen pötyögött okos telefonja képernyőjén, míg én az üres csuprot a mosogatóba tettem. Csípőmmel finoman arrébb löktem Alexet, hogy hozzáférjek a konyhaszekrényhez és kiszabadítsam a müzlit.

- Néha ehetnél normális kaját is. Na, persze nem mintha problémám lenne a költségkímélő életmódoddal… - Finoman bokán rúgtam, miközben elléptem mellette. Felszisszent, majd nyelvet öltött rám, akárcsak öt éves unokatestvérem szokta. – Most be fog lilulni – húzta el száját. A nyávogás is unokaöcsém szokásainak egyike. – Megmondalak Bessienek! Ő mindig megvéd. – Megforgattam szemeimet, majd egy nagy adag csokoládés müzlit kanalaztam számba.

- Csak nyugodtan.

- Egyébként, hogy előző kérdésedre válaszoljak… Nem, még nem jelentkezett – Aprót biccentettem. Bár kíváncsi voltam legjobb barátnőm éjszakájának minden apró részletére, be kellett ismernem, hogy valószínűleg éppen fáradalmait próbálja kipihenni egy szépítő alvással.

- Szerintem még egymás ölelésében szunyókálnak – hátra fordultam Josh hangjára. – Végtére is meg kell ünnepelni valahogy azt a díjat. – Lepacsizott testvérével, majd lehuppant mellém és egy másik kanállal ételembe nyúlt. Morcosan csaptam kézfejére. Hihetetlen ez a két lüke! Nem számít, mennyire imádom őket, nem nézem jó szemmel, ha az ételemben turkálnak. Főleg, ha éppen próbálom elfogyasztani.

- Ma nagyon erőszakos kedvedben vagy – Rápillantottam ám nem méltattam szavaimra. Ehelyett inkább megettem az utolsó falatokat is, majd a tállal a kezemben a mosogatóhoz léptem. – I am a nightmare, dressed like a daydream… - Kezemből kicsúszott a bögre, majd hangos csattanással érkezett a mosogató aljára. Sokkal inkább az ismerős dal és énekesnője okozta hirtelen reakciómat, mintsem a borzalmas, eltorzított hang, melyen Alex énekelte.

- Ne! – fenyegettem meg felemelt mutatóujjal.

- So it’s gonna be forever – dudorászott tovább. Bár elismertem, hogy Swiftnek jó hangja van és még a dalai is egészen tűrhetőek, képtelen voltam megbékélni személyével.

Mintha egyfajta allergiám lenne őt illetően. Alex pedig kivívta maga ellen a sorsot, mikor széles vigyorral az arcán, dalolászásba kezdett. – Addig éneklem, míg meg nem szereted. Vagy ki nem készülsz. Meglátjuk, melyik történt meg előbb. – Szívesen nekiugrottam volna, hogy birkózzunk egy kicsit, ám inkább eszemre, mintsem erőmre bíztam a dolgot.

- Valahányszor felidézel egy dalt tőle, lejátszok neked egy Justin Bieber számot – vigyorogtam rá. – Aztán majd meglátjuk, ki un rá előbb.

- Ez nagyon úgy hangzik, mintha fogadni akarnál – csatlakozott Josh is a beszélgetéshez.

- Hisz ismersz – büszke mosoly terült el arcomon. A Carter ikrekkel szinte már hagyományt alkottunk fogadásainkkal.

Arról nem is beszélve, hogy az esetek 80%-ban én győzedelmeskedtem.

- Mi a tét? – Alex az asztalra könyökölt, farkasszemet nézve velem.

- A vesztes elénekli az általa ellenszenvesnek tartott előadó egyik dalát – vigyorogtam el. Már alig várom, hogy újabb videókat posztolhassak vine-on barátaimról.

- Rendben – biccentett. Joshra pillantottam, ki testvéréhez hasonlóan rábólintott a fogadásra. Kinyújtottam karomat és mindkettejükkel kezet ráztam fogadásunk megpecsételéseként.

- Hát akkor, én megyek is – álltam fel az asztaltól. – Le kell töltenem több tucatnyi Justin Bieber számot a telefonomra. A helyetekben elkezdenék szöveget tanulni – nevettem fel.

- Csak nehogy elbízd magad! – intett óva Alex. Megöleltem mindkettőjüket, majd egy-egy apró puszit leheltem arcukra.

- Nem bűn megérezni a győzelmet – Alex megforgatta szemeit és küldött felém ez félreérthetetlen grimaszt. Belebújtam cipőmbe, majd újra elbúcsúztam a srácoktól, mielőtt magukra hagytam őket terebélyes házukban. Már csak azt kell kitalálnom, milyen módszerrel törjem meg őket.

Egész úton a különböző módokon gondolkodtam, melyek hozzásegítenek majd legújabb győzelmemhez. Már a múltkor is nagy sikert arattak a táncos videóval, ez az előadás azonban még nagyobbat szól majd.

Elégedett mosollyal az arcomon szálltam ki autómból, és sétáltam be a lakásba bátyámhoz. 

- Megjöttem! – szólaltam fel hangosan, majd lerúgtam cipőimet és a nappaliba sétáltam. Telefonom szorgos rezgésbe kezdett az újabb és újabb értesítések hatására, miután csatlakozott a WIFI hálózathoz.

- Úgy hallom, máris hiányolnak – testvérem a kanapén feküdt, lábait hanyagul felvetve a karfára. Lehuppantam mellé a fotelbe és előhalásztam zsebemből a mobilomat. A srácok nem vesztegették idejüket, Alex csoportos beszélgetésünkben osztotta meg velünk hülyeségeit, beleértve a számos megmosolyogtató képet, melyeket az internet különböző pontjairól szokott előhalászni.

Végigpörgettem rajtuk, míg ujjam meg nem állapodott Bessie szavain. Rövid volt és tömör, mégis lényegre törő.

Hírek

Sziasztok!

Mára ígértem a Harry-s történetet illetően a híreket, így hát itt is vagyok! :) Ahelyett azonban, hogy fölöslegesen szaporítanám a szót, vágjunk bele a lecsóba!
Mint azt tudhatjátok, - de, ha nem, ideje megtudnotok - hogy az egyik legjobb barátnőm vezeti a Bessiam is fake című blogot (korábban  Diary of  Larissa and Liam és Baby Project), kivel úgy döntöttünk, izgalmas lenne, ha a történet kapna egy testvérsztorit, így a blog Chloe, Bessie legjobb barátnőjének történetét dolgozná fel az eredeti sztori eseményeivel párhuzamosan. Az ötlet lényege nem csak a lányok barátságának mélyebb bemutatása, de több szerepet kapnának olyan szereplők is, kik esetleg a Bessiamben  nem kerültek reflektorfénybe.
Tudjuk, hogy az ötlet nem teljesen hétköznapi, de remélem, hogy mind a két különálló, mégis kapcsolódó történet elnyeri majd a tetszéseteket! :)
A  sztorit  illetően még szeretném elmondani, hogy a címe Carry is real, az első résszel pedig a hétvégén, nagyjából a Bessiammel egy időben  fogok érkezni. Drukkoljatok, hogy addigra befejezzem!
Ezzel a hírrel kívánok nektek jó éjszakát!

.xx

C.

The Originals novella

Sziasztok!

A korábbi posztban említettem, hogy a soron következő novella a The Originals sorozathoz készült. Többé kevésbé megtartottam a szereplőket és a történet menetét, de nyilvánvalóan nem teljes az egyezés. Végtére is ez egy novella.
Röpke huszonkét oldalas irományom valahol az első évad után, a második évad elején tudnám a történethez illeszteni, ha valaki erre kérne. :) A történetnek egyébként gondolkodom egy folytatásán, de míg csak gondolati szinten van bennem jelen, addig nem kívánok részleteket mondani róla. :)
Legutóbb azonban említettem nektek egy Harrys, hosszabb történetet is. Erről pontos részleteket kaptok majd szerdán. :) Addig is, remélem érezni fogjátok a novellát. Próbáltam a lehető legélethűbben megírni, remélem ezt ti is érezni fogjátok majd. A történetet egyébként oldalt a The Originals novella címszó alatt találhatjátok meg, ahol mellékeltem nektek egy videót is. A novellát egyébként hosszúsága miatt két részre vágtam, így az alábbi címszóval találhatjátok meg őket:

part 1.
part 2,

Ám mielőtt olvasni kezdenétek, engedjétek meg, hogy hálámat fejezzem ki néhány személynek. Elsősorban Nikinek, ki szüntelenül hallgatta ötleteléseimet és végigkísérte a novella megalkotását. Nem is beszélve a javításban nyújtott segítségéért. Köszönöm! És köszönöm Bettinek, az én imádott unokatestvéremnek, amiért oly' szilárdan hitt bennem. Ennél többet nem is kérhetnék!
Végül pedig, de nem utolsó sorban, hálás köszönet Dórinak és Diának, amiért motiváltak, hogy időben befejezzem, nem is beszélve őszinte véleményükről. Nélkületek nem ment volna!
Most pedig nem maradt más hátra, mint előre! Kellemes szórakozást a novellához! ;)

.xx

C.

Hírek

Sziasztok!

Két hetet késtem ezzel a bejegyzéssel, és ez megbocsájthatatlan, ám mentségemre szóljon, jó okom volt rá. Most azonban néhány hírrel szolgálok nektek, melyekkel remélhetőleg megbékítelek titeket.
Először is, a helyzet az, hogy az iskolában kaptam néhány plusz órát, mely következményként vonta magaután, hogy búcsút kellett vennem diákmunkámtól. Ez pedig azt jelenti, hogy valamivel több időm  lesz írni. Márpedig higgyétek el, jó pár ötlet zsong a fejemben, melyek mind megírásra várnak. ;)
Másodszor... Lássuk, mik a soron következő történetek. Hamarosan érkezem egy The Originals novellával, melynek jelét már oldalt láthatjátok. Bár a történet a hosszúsága miatt kettébontásra kerül, mindkét rész egyszerre kerül publikálásra.
Ezt követően  tervben van egy Chris Evans novella és egy amerikai, katonás novella, mely nem fanfictionként kerül megírásra. Itt még nem került eldöntésre, melyiket próbálom meg előb papírra vetni. Esetleg írjátok meg, ti melyiket szeretnétek inkább! :)
Harmadszor pedig, nos... bár hősiesen ellenálltam, hogy egy újabb hosszú, több részes történetre adjam a fejem, Harry sármja és egy hirtelen ötlet, eltérített ettől, így tervben van egy Harry Styles történet is. Ha kapok néhány visszajelzést a TO-s novellára, akkor utána talán megkapjátok a történet fülszövegét is! :)
Tehát ne felejtsétek, hamarosan - talán már holnap - érkezem! Addig is kitartást és további kellemes hétvégét mindenkinek!

.xx

C.

Harry Styles "10 szavas" part 5.

Sziasztok!

Íme az utolsó 10 szavas történet. Köszönöm azoknak, akik végigolvasták őket. A továbbiakban hosszabb  novellákkaljelentkezem, valamint tervben van egy állndós Harry Styles történet megírása is. Szóval ne tűnjetek el, jövő héten jelentkezem a részletekkel! Kellemes vasárnapot! (Legalábbis ami maradt belőle.)

.xx

C.

Alighogy magam mögött hagytam a boltot, visszasiettem a lakosztályunkba. Nem vagyok hozzászokva ehhez a hideghez, hiszen Londonban egészen mások az időjárási viszontagságok, és bár nem a világ legmelegebb városa, sosem sétáltam még anorákban az utcáin.
Lehúztam ujjaimról a kesztyűt, miközben benyitottam lakrészünkbe. Megváltam meleg ruházatomtól, majd a hálószobába sétáltam. Párom éppen egy meleg zuhannyal próbálta visszanyerni energiáját, miután az elmúlt pár órában a szomszéd szobában megszálló házaspár két rosszcsont gyermeke mellett bébiszitterkedtünk.
Bár nem ilyennek képzeltem el vakációnkat, nem hibáztattam, amiért megesett rajtuk a szíve. Végtére is, ők is csak szerelmesek, akiknek szükségük volt egy vacsorára kettesben, hogy megőrizzék a lángot.
Az ágyra dobtam az újonnan vásárolt képeslapokat és az energiaitalt, majd elkezdtem összeszedni a festékkel borított rajzlapokat a földről. Szerencsére sikerült foltmentesen megőriznünk lakosztályunkat, melynek tudata igazi könnyedség eme délutánt követően.
- Minden rendben? – összerezzentem a mély bariton hallatán. Észre se vettem, hogy menetközben végzett a tusolással.
- Persze – mosolyogtam rá, majd a kezemben összegyűjtött papírokat a dohányzóasztalra csúsztattam. Karjait derekam köré fonta és maga felé fordított. - Imádom ezt a parfümöt – suttogtam, amint megéreztem csodás illatát. Arcom nyakhajlatába rejtettem és apró csókot leheltem a puha bőrfelületre.
- Tudom – kuncogott. Vele nevettem, majd felemeltem fejem, hogy apró csókot leheljek ajkaira.
- Nagyszerűen bántál a törpékkel – biccentettem a szomszéd szoba irányába. Bár mindig is tudtam, hogy remek érzéke van a gyermekekhez, ma ismét bebizonyította mindezt.
- Csakúgy, mint te! – mosolyodott el. – Tudod, szerintem egészen jó páros vagyunk – határozottan bólintottam, miközben éreztem, ahogy arcom halvány pírbe borul.
- Remélem, akkor is ezt mondod majd, ha a mieinkről lesz szó – cukkoltam, mire széles mosollyal az arcán rám kacsintott.
- Ezt fogom! – Biztosított róla határozottan, miközben ujjai tenyeremre siklottak. Összekulcsoltuk ujjainkat, majd az ablakhoz léptünk. Még szerencse, hogy szapora léptekkel igyekeztem vissza, hiszen a hóesés felélénkült és az egyre szaporodó hópelyhek lassacskán egyre vastagabb hóréteget alkottak.  - Nos, ez egészen leszűkíti lehetőségeinket az estét illetően – A hálószobába indultam, ő pedig kezemet el nem engedve követett. Napok óta szeretett volna elvinni a Big Bear Síparadicsom legkiemelkedőbb éttermébe, ám mindezidáig valami mindig közbejött. Így hát ma este se volt más lehetőségünk, mint igénybe venni a szobaszolgálatot.
- Még van pár napunk itt. Egyik este elmegyünk! – ígértem meg neki, mire arca ismét felderült. Lepakolta az ágyról, amiket nemrégiben én hajigáltam oda, majd lefeküdt szokásos helyére, míg én a szállodai telefonért nyúltam.
Szerencsére gyorsan próbálták teljesíteni rendelésünket, így hamarosan már az ágyban fogyaszthattuk vacsoránkat. Páromhoz simultam a pléd alatt, miközben nagyot kortyoltam kakaómból. Nagy kortyolásom barna színű tejbajuszt hagyott szám fölött, mely gyermekkoromat jutatta eszembe. Mennyire élvezetes volt gyermekként megcsodálni az eredményt a tükörben! És habár a huszadik életévemben járva ez talán már nem olyan aranyos, mégsem éreztem magam zavarban. Az pedig, hogy Harry mosollyal az arcán hajolt közelebb, hogy lecsókolja a kakaó maradványait, határozottan megérte.