2015. március 14., szombat

Hírek

Sziasztok!

Két hetet késtem ezzel a bejegyzéssel, és ez megbocsájthatatlan, ám mentségemre szóljon, jó okom volt rá. Most azonban néhány hírrel szolgálok nektek, melyekkel remélhetőleg megbékítelek titeket.
Először is, a helyzet az, hogy az iskolában kaptam néhány plusz órát, mely következményként vonta magaután, hogy búcsút kellett vennem diákmunkámtól. Ez pedig azt jelenti, hogy valamivel több időm  lesz írni. Márpedig higgyétek el, jó pár ötlet zsong a fejemben, melyek mind megírásra várnak. ;)
Másodszor... Lássuk, mik a soron következő történetek. Hamarosan érkezem egy The Originals novellával, melynek jelét már oldalt láthatjátok. Bár a történet a hosszúsága miatt kettébontásra kerül, mindkét rész egyszerre kerül publikálásra.
Ezt követően  tervben van egy Chris Evans novella és egy amerikai, katonás novella, mely nem fanfictionként kerül megírásra. Itt még nem került eldöntésre, melyiket próbálom meg előb papírra vetni. Esetleg írjátok meg, ti melyiket szeretnétek inkább! :)
Harmadszor pedig, nos... bár hősiesen ellenálltam, hogy egy újabb hosszú, több részes történetre adjam a fejem, Harry sármja és egy hirtelen ötlet, eltérített ettől, így tervben van egy Harry Styles történet is. Ha kapok néhány visszajelzést a TO-s novellára, akkor utána talán megkapjátok a történet fülszövegét is! :)
Tehát ne felejtsétek, hamarosan - talán már holnap - érkezem! Addig is kitartást és további kellemes hétvégét mindenkinek!

.xx

C.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése