Sziasztok!
Eltelt egy hét, én pedig itt vagyok, ahogy ígértem. Először is, szeretném megköszönni a 2 feliratkozót. Hálás vagyok érte. :)
Másrészt, szeretném, ha tudnátok a harmadik rész, tehát a jövőheti - mely nem mellesleg a kedvencem az öt kis rövid történetből - kicsit hamarabb, mindenbizonnyal már csütörtök este érkezni fog. :) Remélem, örültök!
Most pedig, nincs értelme tovább szaporítanom a szót. Élvezzétek a Harry Styles szösszenetek második részét! :-)
.xx
C.
Megpróbáltam
elnyomni egy ásítást, miközben asztalomra csúsztattam a teleírt papírlapokat.
Már jócskán magunk mögött hagytuk az éjfélt, azonban egyedül most nyílt lehetőségem átgondolni, hogy az ünnepek közeledtével, kit és mivel szeretnék meglepni.
- Nem lenne egyszerűbb, ha csak elmennénk a bevásárló központba és mindenkinek választanál ott valamit? – Beth, az unokatestvérem kezdte megunni, hogy mindig elvetettem az ajándékötleteket valamilyen okból.
- Nem – sóhajtottam fel. Sosem voltam jó az ajándékozásban, főképpen, ha férfiak is érintettek a dologban. Most pedig, hogy Harry is csatlakozott ezen körhöz, a helyzet még nehezebb. – Szeretném, ha éreznék, hogy tényleg időt töltöttem az ajándékaikkal – magyaráztam, miközben megérintettem a touch padot laptopomon. Mióta Beth eltörte karját és könyékig begipszelték, igazi függőjévé vált a Candy Crush nevezetű játéknak. Az egyetlen probléma csak az, hogy az efféle programok képesek teljesen belassítani a gépet, arról nem is beszélve miféle kártevőket vonzhat magával, így jobbnak láttam lefuttatni egy vírusirtót. Bár másfél órába telt, sikeresen befejeződött a fájlok megtisztítása, így végre kikapcsolhattam és eltehettem a gépet a laptop táskába.
- Érezni fogják – hátrapillantottam unokatestvéremre, aki megpróbálta gipszelt kezét kibújtatni köntöséből. – Hiszen adsz nekik valamit. Ez már önmagában is becsülendő. – Felhúzott szemöldökkel küldtem felé egy kíváncsi pillantást. A mai világban ajándékot adni egymásnak, már-már inkább elvárás, mintsem elbűvölő cselekedet.
- Akkor is szeretném őket a megfelelő ajándékokkal meglepni – nem szólt semmit, csak legyintett ez aprót. A laptop táskát visszacsúsztattam íróasztalom alá, majd ágyamhoz sétáltam. – Főként Harryt…
- Azt mindjárt gondoltam – megforgattam szemeimet szavai hallatán. Habár jól tudta, milyen sokat jelent számomra, hogy végre azzal lehetek, akit tényleg szeretek, előszeretettel cukkolt állandó megfelelési vágyam miatt. De ki ne szeretne a kedvére tenni egy olyan srácnak, mint Styles? - Tudod, szerintem akkor is túlságosan rágörcsölsz a dologra. Az a fiú minden túlcicomázott ajándék nélkül is épp úgy szeret téged. – Elmosolyodtam szavain. A maga módján, de mindig tudott hatni a lelkemre. Talán éppen azért, mert jobban ismert bárkinél. Születésünk óta szoros közöttünk a kapocs. Sokkal inkább vagyunk barátnők, mint unokatestvérek.
Felhajtottam takaróm szélét, ám alighogy helyet foglaltam az ágyon, megéreztem az apró morzsadarabokat belenyomódni bőrömbe.
- Beth! – mordultam fel. – Te az ágyamban ettél? – Tiltakozóan megrázta fejét, majd az ajtó felé intett. – Keylának hányingere volt a kávétól, szóval adtam neki kekszet. Szerintem lusta volt visszamenni vele a konyhába.
- Milyen kedves – fújtattam, miközben tenyerembe sepertem a morzsákat. Szeretem Keylát, végtére is Beth húga, ám a figyelmetlensége néha hagy kivetnivalót maga után.
- Így jár az ember, ha hazalátogat néhány hétre… - kuncogott Beth, mire felé lendítettem kispárnámat. Bár tény, hogy családommal nem könnyű az élet, el se tudnám képzelni, hogy nélkülük készülődjek az ünnepekre.
Már jócskán magunk mögött hagytuk az éjfélt, azonban egyedül most nyílt lehetőségem átgondolni, hogy az ünnepek közeledtével, kit és mivel szeretnék meglepni.
- Nem lenne egyszerűbb, ha csak elmennénk a bevásárló központba és mindenkinek választanál ott valamit? – Beth, az unokatestvérem kezdte megunni, hogy mindig elvetettem az ajándékötleteket valamilyen okból.
- Nem – sóhajtottam fel. Sosem voltam jó az ajándékozásban, főképpen, ha férfiak is érintettek a dologban. Most pedig, hogy Harry is csatlakozott ezen körhöz, a helyzet még nehezebb. – Szeretném, ha éreznék, hogy tényleg időt töltöttem az ajándékaikkal – magyaráztam, miközben megérintettem a touch padot laptopomon. Mióta Beth eltörte karját és könyékig begipszelték, igazi függőjévé vált a Candy Crush nevezetű játéknak. Az egyetlen probléma csak az, hogy az efféle programok képesek teljesen belassítani a gépet, arról nem is beszélve miféle kártevőket vonzhat magával, így jobbnak láttam lefuttatni egy vírusirtót. Bár másfél órába telt, sikeresen befejeződött a fájlok megtisztítása, így végre kikapcsolhattam és eltehettem a gépet a laptop táskába.
- Érezni fogják – hátrapillantottam unokatestvéremre, aki megpróbálta gipszelt kezét kibújtatni köntöséből. – Hiszen adsz nekik valamit. Ez már önmagában is becsülendő. – Felhúzott szemöldökkel küldtem felé egy kíváncsi pillantást. A mai világban ajándékot adni egymásnak, már-már inkább elvárás, mintsem elbűvölő cselekedet.
- Akkor is szeretném őket a megfelelő ajándékokkal meglepni – nem szólt semmit, csak legyintett ez aprót. A laptop táskát visszacsúsztattam íróasztalom alá, majd ágyamhoz sétáltam. – Főként Harryt…
- Azt mindjárt gondoltam – megforgattam szemeimet szavai hallatán. Habár jól tudta, milyen sokat jelent számomra, hogy végre azzal lehetek, akit tényleg szeretek, előszeretettel cukkolt állandó megfelelési vágyam miatt. De ki ne szeretne a kedvére tenni egy olyan srácnak, mint Styles? - Tudod, szerintem akkor is túlságosan rágörcsölsz a dologra. Az a fiú minden túlcicomázott ajándék nélkül is épp úgy szeret téged. – Elmosolyodtam szavain. A maga módján, de mindig tudott hatni a lelkemre. Talán éppen azért, mert jobban ismert bárkinél. Születésünk óta szoros közöttünk a kapocs. Sokkal inkább vagyunk barátnők, mint unokatestvérek.
Felhajtottam takaróm szélét, ám alighogy helyet foglaltam az ágyon, megéreztem az apró morzsadarabokat belenyomódni bőrömbe.
- Beth! – mordultam fel. – Te az ágyamban ettél? – Tiltakozóan megrázta fejét, majd az ajtó felé intett. – Keylának hányingere volt a kávétól, szóval adtam neki kekszet. Szerintem lusta volt visszamenni vele a konyhába.
- Milyen kedves – fújtattam, miközben tenyerembe sepertem a morzsákat. Szeretem Keylát, végtére is Beth húga, ám a figyelmetlensége néha hagy kivetnivalót maga után.
- Így jár az ember, ha hazalátogat néhány hétre… - kuncogott Beth, mire felé lendítettem kispárnámat. Bár tény, hogy családommal nem könnyű az élet, el se tudnám képzelni, hogy nélkülük készülődjek az ünnepekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése