5. rész: Virtuális támadás

Sziasztok!

sajnálom, hogy  ismét hétfőre sikerült megérkeznem, de mindig van valami, ami közbejön. Most azonban itt vagyok! :) Köszönömaz  előző részekhez a pipákat, remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. :)

.xx

C.

- El fogod mondani Paulnak? – összébb húztam magam az ülésen. A szerződés szerint pénzbírságra is kötelezhetik Bessiet, ha megszegi a leírtakat. Márpedig ő megtette.

- Nem – megállt az egyik piros lámpánál, majd törzsével felém fordult. – Ne idegeskedj ezen! – hangja lágy volt, szinte már simogató.  Egy pillanatra belefeledkeztem kedves hangtónusába, és közel jártam, hogy felírjak egy újabb jó pontot a számlájára, ő azonban nem engedte, hogy elfelejtsem, milyen pökhendi is valójában. – Na, nem mintha nem állna jól, mikor bosszankodsz.

-  Gondolom, most azt várod, hogy elaléljak a kedves szavak hallatán… - forgattam meg szemeimet.

- Nos, egy köszönöm jól esne – biccentett elégedett mosollyal az arcán, majd jobbra fordult az autóval.

- Azt várhatod… - mordultam fel, majd tekintetem az ablakra szegeztem. Sikerült kiharcolnom ezzel néhány perc csendet közöttünk.

- Hol lakik Bessie?

- Ha meg akarod keresni, hogy lecseszhesd, amiért nem titkolózik a legjobb barátnője előtt, tuti, hogy… - eszembe ötlött számos módja, hogyan kínozhatnám meg, ha keresztbe tesz Bessienek, arra azonban nem adott lehetőséget, hogy mindezt vele is megosszam. Egyszerűen csak belém fojtotta a szavakat.

- Oda készülsz, nem? Gondoltam egyszerűbb, ha odaviszlek… - rajta volt a sor, hogy megforgassa szemeit, míg én csak eltátottam a számat. Kezdtem úgy érezni, hogy egy hullámvasúton ülök vele. Az egyik percben legszívesebben kitépkedném fejéről a göndör tincseket, míg a következőben meglepődöm kedvességén.

- De – feleltem, mire kíváncsian pillantott felém. Amint rájöttem, hogy a címet szeretné hallani, felsóhajtottam és lediktáltam neki. Alig két perc múlva már a másik irányba robogtunk.

Próbáltam a továbbiakban csendben maradni, ám önelégült mosolyt formáló ajkai, mintha arra születtek volna, hogy az őrületbe kergessenek. Hiába fordítottam el róla tekintetemet, már a jelenléte is frusztrált. – Megmondanád, minek örülsz ennyire?

- Jó kedvem van… - rántotta meg vállát széles vigyorral az arcán. Ismét a jól bevált szemforgatós módszerhez folyamodtam. – Nem mindennap furikázhatok haza megmentésre szoruló lányokat…

- Azért ne bízd el magad! – felhorkantottam, mire jóízűen felnevetett.

Leállította a motort, én pedig oldalra pillantottam. Sosem örültem még ennyire, hogy láthatom barátnőm lakását. 

- Szereted összetörni mások álmait? – kuncogott tovább alkalmi sofőröm.

- Csak, ha túlzott egoizmust tükröznek - ismét felkacagott, miközben kimásztam a kocsijából. – Kösz – böktem oda és vártam, hogy elhajtson, ő azonban továbbra is csak várt. Akkor kezdtem megérteni, mire készül, mikor kinyílt a lakás ajtaja és megjelent Bessie. Harold leengedte a vezetőülés felőli ablakot és barátnőm felé intett.

- Miről maradtam le? – pillantása köztem és a göndör fürtös énekes között cikázott.

- A kisfiú szeret szuperhőst játszani – grimaszoltam, majd tettem pár lépést Bessie irányába. Minél előbb az ajtón belül akartam tudni magam és elfelejteni ezt a szörnyű napot. Harry azonban nem tágított.

- Legközelebb hagyom, hogy Mr. Szenvedély betuszkoljon a kocsijába - Kirázott a hideg. Na, persze nem kacsintásától… Azt hiszem, sokkal inkább annak a gondolata váltott ki belőlem szörnyülködését, hogy mi történt volna, ha nem siet segítségemre. Bármennyire is fájt beismerni, a maga módján, ma tényleg egy hősként lépett fel. Persze ezt neki sohasem ismerném be.

- Jó-jó, elég lesz. Chloe köszöni szépen a segítséget, de most már majd én vigyázok rá - győzelemittas mosollyal fordultam Mr. Styles felé, amint meghallottam barátnőm szavait. Burkoltan közölte, hogy ideje lekopni. Ráadásul igen diplomatikusan! Büszkeség öntötte el szívemet, ám Harry ezt se engedte kiélvezni.

- Vigyázz vele, az ifjú hölgynek, igen éles a nyelve! – Elgondolkodtam, hogy hozzávágom a mobilomat, hátha az letörli arcáról öntelt vigyorát.

- Ez a nyelv teljesen rendben van, és tökéletesen működik – mutattam az említett testrészemre. Szemei csillogása elárulta, mennyire mulattatja őt, hogy még mindig szócsatánkat vívjuk.

- Ha gondolod, szállj vissza az autóba és játsszátok le, de én addig bemegyek, mert megfagyok – Bessie felé kaptam a fejem, majd megragadtam a karját. Nincs az az Isten, hogy tovább nézem ezt az önteltséget!

- Itt ne merj hagyni vele! – beljebb léptem az ajtón, majd a vállam felett intettem az énekesnek. – Helló, Harry! – Megfordult az autóval, ám még odaszúrt egy kis megjegyzést drága barátnőmnek, jelezvén, hogy tudomást szerzett a felajánlott munkáról. Szemétláda.

Órákat töltöttem Bessienél, ám nem hiszem, hogy igazán jó tanácsot tudtam neki adni a döntését illetően. A pénz csábító, ugyanakkor jól tudta, mennyire nem szimpatizálok Liammel, miután ilyen bunkó módon viselkedett legjobb barátnőmmel. És itt sokkal inkább gondolok a múltkori ebédre, mintsem a dupla összegre. 
Legjobb barátnőm szerint az énekesnek van egy kedves oldala, én azonban ezt majd akkor hiszem el, ha látom. De legalábbis akkor, ha végre azt hallom, hogy megtanulta, hogyan ne sértegesse az embereket halálra.

Persze a döntést ettől függetlenül Bessiere bíztam. Neki kell mérlegelnie magában, megéri-e számára ez az egész. Arra azért megkértem, hogy alaposan gondolja át és várjon még egy kicsit, hiszen ez idáig nem érkezett válasz a könyvelői munkát illetően. Lehet, hogy megkapta, az pedig nagy előrelépés lenne a karrierjét tekintve.

Volt azonban valami más is, mely nem hagyott nyugodni. Akármilyen erősen próbálkoztam, nem tudtam szabadulni a lassított felvétel címszóval megbélyegzett énekes pökhendi megnyilvánulásaitól. Egyetlen embert ismerek, aki ennyire képes szócsatákba bonyolódni velem, ő pedig nem más, mint a dilinyósabbik iker-cimborám. Rajta kívül senki, még Drew, Josh és Bessie se volt képes kitartani ilyen sokáig. Többnyire már az ötödik percnél megunták, vagy inkább feladták. Az idegesítő sztárpalánta azonban még utolsó szavait is úgy intézte, hogy azzal fenntarthassa a kettőnk kialakult viadalt.  Ez pedig – bár szívesen megvertem volna magam már a gondolatért is – még vonzóbbá tette őt a szememben. Na, persze nem mintha szándékoznék még találkozni vele a jövőben. A közelébe se megyek többet annak a szállodának. Ezt szerencsére a főnököm is elfogadta erős érveim hallatán. De nem tagadhattam, hogy volt valami csábító Harryben, ami nem engedte, hogy a mélybe taszítsam ennek a borzalmas napnak a gondolatát. Még napokkal később is felvillantak elmémben emlékképek arról a csillogó zöld szempárról és pimasz, fogkrém reklámba illő mosolyáról.

Pedig ekkorra már kezemben tudhattam egy Mr. Harris által aláírt szerződést és egy újabb felkérést. Most azonban kikötöttem, hogy Daniel nélkül, nem kívánok megjelenni a megbeszélésen. Nincs szükségem több esetleges mentőakcióra, se még egy vén, szexista szállodaigazgatóra. Csak végezni akartam a munkámat úgy, ahogy azt mindig is képzeltem.

Azonban majd egy héttel a horribilis napom után, egy újabb következett. Éppen az egyik szálloda szolgáltatásainak kihasználtságát tekintettem át az elmúlt évek statisztikái alapján, mikor a telefon jelzésére lettem figyelmes. Tudtam, hogy ezúttal a Twitter jelez valamilyen értesítésről, én azonban nem fordítottam neki nagyobb figyelmet. Gyakran előfordult, hogy valaki bekövetett, annak a reményében, hogy visszajelölöm, ezzel gyarapítva követői számát, én azonban nem voltam vevő erre. Ezt a közösségi oldalt leginkább marketing eszközként használom, nem pedig barátaim elérése. Sokszor arról is elfelejtkezem, hogy regisztrált accountom van, míg máskor unalmamban képes vagyok nagy zagyvaságokat is kiírni. Ezúttal azonban az előbbi hangjelzést egy újabb követte, majd rövid szünet után telefonom mintha csak rohamot kapott volna, értesítések százát jelezte.

Félretettem ölemből a papírokat, majd a még mindig zengő készülékért nyúltam.

- Valakinek nagyon kapása van – lépett be Drew a félig nyitott ajtón. 

- Nem tudom, mi van – pillantotta rá értetlenül, miközben feloldottam a képernyőzárat. Az értesítések csak úgy záporoztak a képernyőn. Bátyám továbbra is az ajtóban állt, miközben nagyot harapott az egyik frissen vásárolt almába.

Mutatóujjammal rányomtam a legfelső értesítésre, ám telefonom képtelen volt egyszerre megnyitni és kezelni a bejövő értesítések sokaságát, így teljesen lefagyott.

- A francba már – szitkozódtam. Ágyamra hajítottam a készüléket, majd leemeltem laptopomat az éjjeliszekrényről.

Drew kíváncsian ült le mellém, majd kezébe vette a kiakadt mobilomat és helyreállítására törekedett, míg én bekapcsoltam a gépemet. Nem jelentkeztem be egyből a profilomba, anélkül kerestem rá, elkerülvén egy újabb esetleges technikai  problémát.

Az utolsó tweet-ben éppen a kemény munka fáradalmairól volt szó, melyet alig másfél napja írtam ki. Volt azonban valami, ami nem stimmelt. A követőim száma majd 1200-at mutatott, míg legutóbb alig érte el a 280-at. El nem tudtam képzelni, mi történhetett, hiszen kiírásaim elég unalmasak voltak ahhoz, hogy különösebben ne érdekeljék a népet.

Bejelentkeztem, majd végigpörgettem a folyamatosan frissülő értesítéseket. A legtöbb az új követőkről szólt, volt azonban a legelején kettő, mely igazán szemet szúrt.

Harry Styles. @harry_styles mostantól követ téged.

Harry Styles @harry_styles
Ilyen az, mikor a kisfiú szuperhőst játszik. Szívesen @c_haggerty ;) .xx

Mi a frász?  Hogy talált rám ez a kis…?  Felmordultam, miközben végigpörgettem a tweetjét követő véleményeken. Egyszeriben minden világossá vált.

Frissen szerzett követőim mind-mind a One Direction  rajongótáborát  erősítették, és most, hogy kedvencük nyilvánosan üzent nekem, úgy gondolják, hogy fontos személy vagyok az életében. De legalábbis eléggé ismerem ahhoz, hogy rajtam keresztül közelebb kerüljenek hozzá. Ez azonban nem fog megtörténni. Főleg azok után, hogy Mr. Styles volt elég pimasz ahhoz, hogy háborúnkat publikus keretek közé helyezze. Ha így akar játszani, ám legyen.

Éppen azon voltam, hogy bepötyögjek egy frappáns választ, mikor Drew felém nyújtotta telefonomat.

- Honnan…? – meglepődtem, hogy hátteremet láttam felvillanni, hiszen szemem sarkából az előbb tisztán láttam, hogy kiszedte az akkumulátort.

- A bátyád vagyok - nyelvet öltöttem rá, majd egy apró puszival jutalmaztam hálám jeléül, miközben felvéstem agyamba, hogy meg kell változtatnom a PIN kódomat. – Kiderült már, hogy ki kívánt ennyire elérni?

- Ki bizony – bólintottam. – Egy nagyszájú világsztár azt hiszi, felveheti velem a kesztyűt – felnevetett szavaimon. Miután már korábban beavattam alkalmi hősöm akciójába és a kocsiban megejtett csevejünkre, nem tűnt különösebben meglepettnek. Én azonban annál inkább.

- Akkor nem is zavarlak tovább – a szemetesbe hajította az almacsutkát, majd felállt ágyamról. – Tudod, mikor bosszút forralsz, a mosolyod megrémít – kuncogott, miközben az ajtóhoz hátrált.

- Nem te vagy az, akinek félnie kell – kacsintottam rá. Kilépett a szobámból, és behúzta maga mögött az ajtót. Ujjaimmal gyorsan szántottam végig a billentyűkön, hogy bepötyögjem válaszomat.

Chloe Haggerty @c_haggerty

@harry_ styles Furcsa. Azt hittem te a kívül hordott alsógatya típus vagy… ;)

Miután elküldtem a tweetet, nekiálltam szelektálni az új követők között. Néhányat, akik szimpatikusabbnak tűntek, visszakövettem, majd ismét elolvastam Harold kiírása alatt a véleményeket. Többségüknek fogalma sem volt, miről lehet szó, én pedig nem hibáztattam őket érte, hiszen mondataink csak a háttér sztori ismeretével nyernek igazán értelmet.

Eltöltöttem még pár percet a közösségi hálón, majd kijelentkeztem és letettem ölemből a laptopot. A folyamatosan növekvő követőkkel ráérek később is törődni, ám a munkám nem várhat tovább. Vettem egy mély levegőt, majd ismét kezeim közé fogtam a szükséges papírokat. Mielőtt azonban újra tanulmányozni kezdtem volna őket, kezembe kaptam mobiltelefonom és rányomtam a némítás gombra. Nem akarom, hogy ismét hangzavarba torkolljon a munkára szánt időm.

Ám mikor visszatettem volna a készüléket magam mellé, felvillant rajta legjobb barátnőm képe.

- Szia. – szóltam bele. – Van ötleted honnan tudhatja Harry a teljes nevemet?

- Megyek Ausztráliába! – szólalt meg, elfeledtetve korábbi gondolataimat.

- Várj! Mi???