9. rész: Medence-party

Sziasztok!

Először is, sajnálom, hogy ilyen sokat késtem, de úgy tűnik minden és mindenki összeesküdött ellenem, nehogy elkészülhessen ez a rész. Végül azonban győzedelmeskedtem és most itt van!! :) 
Mivel azonban még ezekután is eléggé le vagyok maradva a Bessiam is fake-hez képest, így megpróbállak titeket vagy heti 2 résszel, vagy 1-1 hosszabbal kárpótolni. Pontos időpontot azonban nem akarok mondani ezek érkezésére! A héten még mindenképpen megpróbálok részt hozni, ennyit ígérhetek! Addig is olvassátok Chloe legújabb kalandjait, és köszönöm mindenkinek, aki ezekután is ki tart mellettem!! :)

.xx

C.

Bár még mindig voltak fenntartásaim az ausztrál meleg kapcsán, be kellett ismernem, hogy a maga sajátos módján, de elvarázsolt az ország. Az ablak mellé kucorodtam és szüntelen a tájat bámultam.

Sajnos nem nyithattam ki az ablakot, a folyamatosan visongó rajongóhad miatt, ám a látvány, így is kárpótolt.

Kezembe vettem telefonomat és az ablaküvegen keresztül készítettem pár fényképet, melyet továbbítottam bátyámnak. Miután végeztem, zsebembe csúsztattam az apró készüléket, és az ajtó felé indultam. Menetközben összeszedtem az ikrek eldobált ruhadarabjait és a Josh-al közös ágyunk szélére simítottam. Bár tudtam, hogy furán veheti ki magát, hogy a közös múltunk után, most mellette alszok, ám mi ilyenek voltunk. Barátságunk talán csak erősebb lett annak a pár kósza hónapnak köszönhetően, mely úgy vélem igazán nagy dolog a mai elkorcsosult világban.

Nem tudtam, merre kószálhatnak iker cimboráim, de egészen biztos voltam benne, hogy nagyon jól szórakoznak valahol, így inkább meglátogattam Bessiet, hogy lássam, hogy érzi magát.

Alig tettem pár lépést a szálloda folyosóján, mikor egy szőke villám belém csapódott, hogy végül magával rántson a padlóra.

- Ne haragudj! – az ír énekes nevetve lihegte a szavakat, miközben legördült rólam. Felkönyököltem és megpillantottam a mellénk lépő, göndör fürtös kollégáját. Miután realizáltam, hogy mindkét énekes félmeztelen, ráadásul egymást kergették, elmosolyodtam. Úgy viselkednek, mint az óvodás gyerekek és, hogy őszinte legyek, ez egy kicsit ismerős.

- Semmi gond – feleltem automatikusan, majd leporoltam nadrágomat. Harry felém nyújtotta kezét, csakúgy, mint első találkozásunk alkalmával. Reflexszerűen csúsztattam tenyeremet az övébe, miközben ismét lehetőségem nyílt szemrevételezni bal karját borító tetoválásait. – Köszönöm.

- Rendben vagy? – halvány mosoly bujkált szája szegletében, miközben végigmért. Fülem mögé tűrtem rakoncátlan tincseimet, miközben aprót bólintottam. Alsó ajkába harapott, majd zsebre vágta mindkét kezét. Lesütöttem pillantásom, mintha ezzel elkerülhetném a dolog kínosságát. Bár Harold egészen jól kezelte érkezésünket, be kellett ismernem, kigyúrt testének látványa csökkentett az iránta érzett haragomon.

- Jössz, Harreh? – oldalra pillantottam az ír énekesre, kinek szemében továbbra is csillogott a gyermeteg játékosság. Göndörfürtös barátja biccentett, majd elhaladt mellettem, és ismét futásnak eredtek. Muszáj volt felnevetnem.

Meg kell mondjam, úgy élveztem a koncertet, mintha csak a One Direction rajongók egyikeként érkeztem volna a helyszínre, holott ilyenről szó se volt.

A srácok igazán élvezték, hogy azt tehetik, amit szeretnek, ez pedig sajátos hangulatot adott az estének. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy előzenekarként a McBusted banda szolgáltatatta a zenét, kik számait már akkor is imádtam, mikor még két külön együttest alkottak.

Örömmel fogadtam el a lehetőséget, hogy meglátogathassuk őket az öltözőben és személyesen is megismerhessük őket, hiszen lehetőségem nyílt megtudni, hogy a való életben is olyan remek srácok, mint azt képzeltem. A One Direction néhány tagjával kapcsolatban azonban még voltak fenntartásaim.

- Nézd, Chloe! – mutatott felém Alex egy bikinit, melyre az 1D szimbólum volt nyomtatva. Megforgattam szemeimet, majd kiemeltem kezéből az említett darabot és a helyére akasztottam. Én csak annyit kértem tőlük, hogy járjuk körbe a stadiont, hiszen ki tudja, lesz-e még valaha esélyünk eljutni ide, ám a Carter fivérek leragadtak a szuvenír boltnál és a furábbnál furább kreálmányokon hahotáztak. Úgy döntöttem, ez bosszúért kiált. Leemeltem két darabot a legnagyobb, női, rajongói pólók közül és barátaim felé tartottam.

- Ha ebben lesztek a koncerten, holnap fizetem az ebédeteket – egy pillanatra összenéztek, bólintottak, majd ledobták pólóikat, hogy az újonnan szerzett darabok vegyék át helyüket. Elmosolyodtam, majd kifizettem a felsőket a hölgynek.

Az ikrek kigyúrt testén, majd szétrepedt a felső, ők azonban büszkén viselték.

- You got that James Dean daydream look in your eye and I got that red lip, classic thing that you like. And then we go crashing down, we come back every time, cause we never go out of style. – kezdett dudorászásba Alex, mire megforgattam szemeimet, és félszeg mosollyal az arcomon néztem vele farkasszemet a tükörben, mely előtt magát illegette.

- Never say never. – szúrós pillantással vette tudomásul, hogy még mindig nem sikerült felülkerekednie korábbi fogadásunkban. – Na, gyertek! – veregettem őket hátba és visszaindultunk, hogy megkeressük Bessiet.

A koncert után úgy döntöttünk, kikapcsolódunk egy kicsit, így meglátogattuk a szálloda medencéjét. Elnyúltam a napozóágyon és figyeltem, ahogy legjobb barátnőm bedől Josh egyik ócska trükkjének és végül a medence vizében végzi.

- Ne nevess! – mordult rám, miközben lehuppant mellém, ám valójában ő is kacagott. Mindketten jól ismertük már a Carter ikreket.

- Bocsi – vigyorogtam, majd a kezemben tartott női magazint mögé bújva folytattam a kuncogást. Másik oldalamon az ikrek hasonlóan jól szórakoztak. Büszkék voltak, hogy ennyi év barátság után, még mindig csőbe tudták húzni Bessiet, aki válaszként játszotta a sértődött kislányt.

Felém fordult, hogy beszélgessünk, ám látványosan tett cimboráink jelenlétére. Ezzel szemben, Liamére már kevésbé.

Meg kell mondjam, az énekes egészen jól viselkedik, mióta megérkeztünk. Mintha eltemette volna magában a bunkó énjét, és hogy őszinte legyek, ennek örültem. Legfőképpen Bessie lelkiállapota miatt. Nem szerettem volna, hogy még egyszer megbántsa a tapló beszólásai egyikével.

Hosszan beszélgettünk legjobb barátnőmmel, mintha ezáltal lehetőségünk nyílna bepótolni az utóbbi időben kiesett időt, míg végül telefonom rezgése zavart meg. Ed volt az. Már megint. Micsoda meglepetés!

- Miért nem koptatod le? – húzta fel kérdően szemöldökét Bessie.

- Drew haverja… nem akarok bunkó lenni – rántottam meg vállamat.

- Mi nem akarsz lenni? – csattant fel mögöttem egy mély bariton. Megforgattam szemeimet, miközben hátrafordultam, hogy szembe kerülhessek vele. Naná, hogy a legjobb pillanatban érkezik. – Azt hittem neked a bunkóság a lételemed – kacsintott rám, mire barátaim nevetni kezdtek mellettem.

- Törődj a magad dolgával, Styles! – mordultam rá.

- Csak nem az a srác a buliból? – folytatta. Eltátottam a számat, hogy megszólaljak, ám Alex sűrű bólogatása megelőzött. – Azta! És még rám mondják, hogy szoknyapecér vagyok! – nevetett. Bár jól tudtam, csak szórakozik, el kell ismernem, kissé fájtak szavai. Bár nem voltam híve a hosszútávú kapcsolatoknak, nem gondolnám, hogy megilletne a ribanc jelző.

- Sok minden mást is mondanak rád. Ha jól emlékszem, több cikkben is megkérdőjelezték, hogy melyik nem a zsánered valójában - tudtam, hogy nem a legszebb dolog ezt felhozni, hiszen jogtalanul bántja őt a média, ám elkövette azt a nagy hibát, hogy ujjat húzott velem. Ez pedig élete legnagyobb hibája volt.

Megforgatta szemeit, majd a napozóágyra hajította az idáig derekára csavart törölközőt, és a vízbe vetette magát. Miután néhány vízcsepp bőrömön landolt, nyelvet öltöttem rá. Rámvigyorgott, majd úszni kezdett néhány hosszt. Szemem sarkából jól láttam, barátaim igen jól mulatnak rögtönzött kis viaskodásunkon. A Schauma reklámban szereplő hölgyeket megszégyenítő mozdulattal dobtam hátra hajamat, majd ezt követően ismét barátnőmhöz fordultam, ezzel félretéve csatározásomat a göndör énekessel, ugyanakkor megválaszolatlanul hagyva az SMS-t is.

Még egy darabig cseverésztem legjobb barátnőmmel, majd lehunytam szemem és megpróbáltam ellazulni egy kicsit. Egészen jól ment a dolog, míg Alex meg nem törte a körülölelő csendet.

- Ideje egy jó kis párharcnak! - sivította. Egy percre felnéztem, majd a többiek lelkesedését látva, ismét lehunytam. Talán Louis húga, Lottie volt az egyetlen, aki megörült cimborán ötletének. Gyanítom, ő se véletlenül. Elég valószínű ugyanis, hogy felkeltette figyelmét a bolondabbik iker.

- Chloe! - felnéztem barátomra nevem hallatán. - Gyere játszani! - Elhúztam számat felszólítása hallatán. Bármennyire is kedveltem a vízben való kakaskodást, Josh korábban lelépett, és már Bessie se volt itt. Sőt, az igazat megvallva, alig három ember maradt még itt rajtam kívül, akiket kicsit is ismertem. Vagy legalábbis beazonosítottam.

- Sajnos nincsen partnerem - hárítottam, majd felegyenesedtem a napágyról, kezemben a törölközővel. Azon voltam, hogy szobámba meneküljek, ám cimborám izmos testét kihúzva, széles vigyorral az arcán állta utamat.

- Szerintem Harry nagyon szívesen a nyakába vesz - gyilkos pillantást vetettem legjobb barátomra. Ilyenkor bezzeg emlékszik a nevére... - Jól mondom? - mindketten az említettre emeltük tekintetünket, ki a medence szélén üldögélt, lábait a vízbe lógatva.

- Öhm.. - tekintetem egyértelmű nemlegességet sugallt, melyet készpénznek vehetett, és úgy döntött, tovább folytatja a köztünk kialakult háborút. - Örömmel.

- Franc.. - sóhajtottam fel megadóan. Ismertem már annyira Alexet, hogy tudjam, ha ő kitalál valamit, abból nem enged. Ebben valójában eléggé hasonlítunk is... Így az idők során a konfliktusok elkerülése végett megtanultunk komprumisszumokat kötni és beletörődni.

Pár pillanat múlva már a vízben lubickoltam. Harold hozzám és barátja húgához hasonlóan felkötötte tincseit egy apró kontyba. Tekintetem közben arcára siklott és meg kellett állapítanom, a rakoncátlan fürtök egy igazán helyes pofit takarnak nap, mint nap. Alsó ajkamba kellett harapnom, nehogy ténylegesen dicséretben részesítsem, miközben véglegesítette a kontyocskáját.

- Kezdhetjük? - türelmetlenkedett Alex. Jellemző. Mindhárman bólintottunk, mire lehajolt és a nyakába vette ifjú rajongóját.

- Remélem, nem félsz a magasban - vigyorgott rám az énekes, majd cimborámtól eltérően lebukott a víz alá, és lábaim között bukkant fel, ezzel azonnal a nyakába véve.

- Nem vagy olyan magas, mint hiszed. Sőt, innen fentről igazán kicsinek látszol - cukkoltam, miközben fészkelődtem egy kicsit izmos nyakában.

- A helyedben vigyáznék az éles nyelvemmel - aprót rántott vállán, minek következtében lecsúsztam és csak erős karjainak köszönhetem, hogy nem a vízben landoltam.

- Pff - legyintettem finoman vállon az enyhe hanghatás kíséretében. - Hiszen te magad mondtad, hogy a bunkóság a véremben van.

- Nem. Én azt mondtam, hogy a lételemed. A kettő nem ugyanaz - megforgattam szemeimet, habár tudtam, ő ezt nem látja. Meglendítettem lábam, ezzel egy aprócska rúgást mérve mellkasára. Válaszként karjaival körbeölelte lábszáraimat.

- Elég a turbékolásból - nyugtalankodott Alex, mire ismét csak egy szemforgatással reagáltam. Lottie-val a nyakában szembe álltak velünk, majd a másik lánnyal egyszerre felemeltünk karjainkat és összekapaszkodtunk.

- Bármi is történik, ne engedj el! - utasítottam Harryt, majd vártam, hogy cimborám háromig számoljon.

Bár Alex tényleg mindent beleadott, hogy a nyakában tartsa a szőke lányt, végül mégis mi győzedelmeskedtünk, valahányszor újra és újra nekivágtunk. Hiába próbálkozott Lottie különböző mozdulatokkal, azzal nem számolt, hogy Drewnak köszönhetően, mögöttem egy egész életnyi tapasztalat áll.

- Ez az! – kiáltottam fel örömömben, miután az utolsó körben is a vízben csobbant a Tommlinson lány. Harry felemelte kezét én pedig belepacsiztam. Be kell vallanom, egészen élveztem a játékot vele.

- Csalás! – mordult fel Alex.

- Na, persze. Ismerd csak be, hogy mi jobbak vagyunk! Ezt a száraz hajam is bizonyítja – intettem összefogott hajkoronám felé egy büszke mosoly kíséretében. Mérhetetlenül imádtam Alexet szekálni.

Válaszként nyelvet öltött rám, majd tekintetét a göndörfürtös énekesre emelte, kinek még mindig nyakában foglaltam helyet. Egy pimasz pillantást váltottak és már csak akkor sikerült megértenem, minek kapcsán, mikor Harold egy határozott mozdulattal hanyatt dőlt a vízben, magával rántva engem is. Prüszkölve úsztam a felszínre, majd egy határozott mozdulattal visszanyomtam társamat a víz alá. Ha már velem pimaszkodik, tudja meg, milyen áron.

- Áruló! – szóltam rá, amint ismét a felszínre ért. Harsány nevetés szakadt fel torkából, majd összepacsizott Carterrel. A medence széléhez úsztam, majd kikapaszkodtam és a törölközőmért siettem. Pár pillanat múlva Harry is követte példámat. Leült a napozóágyra, ahol korábban pihentem és a medencében maradt párost figyeltük.

Lottie ha akarta volna se tudja letagadni, hogy mennyire odáig van az idősebbik Carter testvér kigyúrt izomzatáért és nagyszájú megnyilvánulásaiért. Nem csak, hogy odavitte neki a törölközőt, de minden bizonnyal még körbe is törölgeti cimborámat, ha ő úgy kívánja. Felkuncogtam, mikor Alex megindult felénk és búcsúként a lányra kacsintott.

- Mit nevettek? – kérdezte, miközben lehuppant Harold mellé a napozóágyra. Csak most vettem észre, hogy az énekes ajkai, az enyémekhez hasonlóan, mosolyba fordultak.

- Ugye tudod, hogy csak tizenhat éves? – intett a göndör a folyamatosan távolodó lány felé.

- Mennyi? – Alexet mintha tüzes vassal égették volna meg, felpattant ültéből. – Ugye csak szívatsz? – Mindketten határozottan megcsóváltuk fejünket, mire eltátotta száját.

- A francba. Hiszen többnek néz ki! A francba! – dünnyögte. Vállára dobta félig nedves törölközőjét, beletúrt hajába, majd elsietett, hogy kimorogja újonnan szerzett sérelmeit.

Pár pillanat múlva, szinte egyszerre törtük meg a ránk telepedő csendet nevetésünkkel. Alex sokszor úgy viselkedik, mint egy kisgyerek, ez pedig elég mulatságos tud lenni.

Végül csillapítottunk hahotázásunkon és mi is elindultunk szállodai szobáink felé. Hajamból bár kicsavartam a vizet, még út közben is azon voltam, hogy valamivel szárazabbra sikerüljön törölnöm. És, ha jól láttam, a pimasz énekes is hasonlóan próbálta gondját viselni rakoncátlan, göndör fürtjeinek.

- Öhm... tudod, még mindig úgy érzem, nem volt igazad, abban, amit írtál… - nedves hajába túrt, miközben a liftben álldogáltunk.

- Hogy érted? – pillantottam rá meglepetten. Mióta megérkeztem, még egyszer se hoztuk fel korábbi beszélgetéseinket. Bár jól lehet, nem is volt rá eddig túl sok lehetőségünk.

- Tényleg nem azért írtam, hogy felszedjelek – úgy tűnt egészen zavarban van és, hogy őszinte legyek, szavai kicsit engem is elbizonytalanítottak. Oly’ határozottan meggyőztem magam arról, hogy csak újabb strigulának akar, hogy meg se fordult a fejemben más eshetőség.

- Hát akkor? – apró mosollyal próbáltam meg biztatni.

- Csak gondoltam így jobban megismerhetnénk egymást… - rántotta meg vállát. – Úgy gondolom, ez még nem jelent semmit. – Pár pillanatig gondolkodtam, majd bólintottam.

- Rendben. Mit szólnál, ha tiszta lappal kezdenénk?

- Barátok? – felém nyújtotta kezét, én pedig örömmel ráztam meg azt.

- Barátok.

8. rész: Ausztrália

Sziasztok!

Azt hiszem megbocsájthatatlan minősül a kimaradásom. A legrosszabb pedig, hogy nem tudnék rá egy értelmes magyarázatot sem adni. Az igazság az, hogy az utóbbi időben annyi minden zajlik körülöttem, hogy nem sikerül lépést tartanom magammal és valahogy mindig az írás húzza a rövidebbet, amit nagyon sajnálok, hiszen nagyon fontos nekem, és titeket se szeretnélek cserben hagyni. A lényeg, a lényeg, hogy most itt vagyok és a továbbiakban megpróbálom előre megírni a részeket, hogy ne legyen késlekedés, legalábbis ne ennyire drasztikus. Jó olvasást kívánok, és mégegyszer sajnálom!

.xx

C.

A napok gyorsan peregtek körülöttünk és az Ausztráliából érkező hírek nem mindig derítettek éppen jó kedvre. Aggódtam a legjobb barátnőmért, miután megtudtam, Liam kedvesből visszaváltott régi, úgy tűnik, már-már valódi énjére. Képtelenségnek bizonyult megfejteni az énekes viselkedését, legalább annyira, mint göndör-fürtös kollégájáét. Harryvel ugyanis, bár nem beszéltem a legutóbbi incidens óta, egyre inkább éreztem, hogy történt vele valami. Mindaz, amit megosztott a világhálón, stílusában valahogy megváltozott. Nem volt olyan Harry Styles-os, mint máskor szokott. Ahhoz azonban túl büszke voltam, hogy elássam a csatabárdot és konkrétan rákérdezzek, mi bántja. Egyébként sem vagyunk barátok…

- Hahó - Josh kezdett el salimpálni arcom előtt, ezzel elosztva merengésemet. Legalább tíz percre kizártam a külvilágot és csakis gondolataimra koncentráltam, ez pedig drága barátaimnak nemm tetszett.

- Igen? – ráztam meg fejem, és kaptam felé tekintetemet.

- Azt kérdeztem, mi újság a munkával. Hol jár az agyad? – megforgattam szemeimet, majd farmerzsebembe csúsztattam mobiltelefonomat.

- Minden rendben, ahogy eddig – bólintottam. – Nálatok? – követte korábbi mozdulatomat, majd kávéjába kortyolt. Néha előfordult, hogy kiszakadtunk lakásaink falai közül és beültünk valahová, elfogyasztani egy pizzát, vagy egyszerűen csak inni egy finom feketét.

- Minden oké, természetesen. Egyre inkább kezd fellendülni a biznisz. – Mosolyra húztam ajkaimat, ám hiába minden figyelmem, különböző gondolatok százai cikáztak elmémben, meggátolva teljes koncentrációmat.

- Örülök neki – Kiürítette csészéjét, majd a kis tányérra helyezte. Hozzáhasonlóan próbáltam cselekedni, ám a mosdóból szélviharként megérkező Alex, kiverte kezemből a porcelánt, mely szerencsés véletlen folyamán, mindössze az asztallapig zuhant.

- Mi ez a nagy rohanás? – ráncoltam össze szemöldökömet, miközben rápillantottam.

- Nézzétek meg a telefonotokat! – alighogy kiadta az utasítást, Josh bekapcsolta az internetet és értesítéseit vette szemügyre. Amint megláttam, hogy ujja megáll a telefon képernyőjén, saját készülékemért nyúltam. Várt egy üzenet Bessietől. Gyorsan végigpillantottam a sorokon, majd eltátottam a számat.

A jelek szerint egy napunk van, hogy mindent félretéve, Ausztráliába utazzunk, legjobb barátunk után. Az ikrek szeme felcsillant, és összepacsiztak a levegőben, én azonban képtelen voltam bármilyen épeszű reakció felmutatására.

- Kész vagy? – Drew lépett be szobám ajtaján, alig pár órával az üzenet érkezése után, üres bőröndöm mellett gubbasztottam az ágyon és egyre csak azon járt az agyam, miként kellene döntenem. Természetesen vonzott a számos turisztikai attrakció, melyekkel Ausztrália rendelkezik, nem is beszélve Bessie-ről, ám nem tudtam csak úgy fittyet hányni a tényre, hogy nem csak egy, de rögtön két idegesítő popsztárt is el kell majd viselnem. És akkor még nem is tudom, milyen lehet a maradék három…

- Nem. Nem tudom. – elhúzta száját, majd lehuppant mellém és segített összehajtogatni néhány ruhát. – Nem vagyok benne biztos, hogy akarok menni.

- Már, hogyne akarnál. A munkád megvár, te pedig legalább feltöltődsz a legjobb barátaiddal. Ölni tudnék, hogy Hayley és én kapjunk egy ilyen lehetőséget, teljesen ingyen. – bátyám monológját egy egyszerű, Csak ne engem. Válasszal nyugtáztam, mire labdává gyűrte farmer sortomat és hozzám vágta. Mindketten felkacagtunk, majd fejemet vállára hajtva pakoltam be kimaradt ruháimat a bőröndbe.

Később még az irataimat is elraktam, majd másnap reggel nesszeszeremmel és fogkefémmel zártam a sort. Bár nem aludtam túl jól az este, egy valamiben biztos voltam: Bessie nem véletlen akarja, hogy menjünk. Szüksége van a támogatásra. Én pedig semmit nem tennék szívesebben, minthogy megvédjem a számomra legfontosabb személyeket.

Drew vitt ki a Heathrow reptérre, ahol egy rövid búcsúzkodás után, iker barátaimmal karöltve indultunk az ellenőrzés felé. Nem mondom, hogy szeretem a reptereket, vagy magát a repülést, de tény, hogy nem panaszkodhattam az utazás körülményeire. Az út feléig a srácokkal szórakoztam, majd Alex vállára hajtottam fejem és álomba szenderültem. A következő, amire emlékszem, hogy a mikrofon által eltorzított női hang arra kér, kössük be öveinket a leszálláshoz.

Eltartott egy ideig, míg átverekedtük magunkat a reptéren, így szinte felüdülésként hatott, mikor végre kiléphettem a szabadba. Bezárult mögöttünk a hatalmas plexiajtó, majd tekintetünkkel bármilyen ismerős arcot próbáltunk megtalálni a tömegben. Bessie legutóbbi üzenetében azt írta, itt fognak minket várni, most azonban egyetlen arc vonásai se tűntek ismerősnek.

- Chloe! – felkaptam fejem Josh hangjára. Egy, a reptér oldalánál parkoló, sötétített üvegű autó felé intett, mely mellett egy nevetséges egyenruhába öltöztetett sofőr, neveinkkel ellátott táblát tartott kezei között.

Ismét megragadtam bőröndöm fogóját, majd követtem barátaimat. A férfi készségesen mutatkozott be nekünk, majd bepakolta poggyászainkat, és útnak is indultunk a szálloda felé.

Nem bántam, hogy Josh került középre, hiszen így lehetőségem nyílt az ablakból is megszemlélni a város szépségét. Az ikrek is hasonlóan tehettek, ugyanis megállás nélkül hallottam a fényképező ismerős hangját, és annyira még Alex sem lehet egoista, hogy ilyen körülmények között a tárhelyet önmagára pazarolja.

- Hát, meg tudnám szokni, ha itt kellene laknom… - dőlt Josh a vállamnak egyszeriben. Elgondolkodtam szavain, majd tiltakozóan megcsóváltam fejemet. Rengeteg kifogásom van az ország ellen. Persze, tökéletes nyaralási célpont, de nem az a hely, amiért elhagynám Angliát. Sőt, azt hiszem olyan hely nem is igazán létezik, melyért feladnám a mi kis esős, de annál érdekesebb hazánkat.

- Túl meleg van…

- Az a jó! Ez rengeteg bikinis csajt jelent! – megforgattam szemeimet Alex gyermeteg ujjongása láttán. Képtelen felnőni. És bár igaza van, hogy a lengeöltözetű nők és férfiak nem feltétlenül szolgálnak visszataszításként, a szokatlan páratartalom továbbra is azt éreztette velem, hogy nem éri meg.

- Előbb kérdezd meg, hogy fogadhatsz-e vendégeket – pillantottam cimborámra. Mégse hagyhattam csak úgy szó nélkül korábbi megjegyzését. Rajta volt a sor, hogy megforgassa szemeit.

- Nos, miután én vagyok itt az egyetlen szingli, ennyi jár nekem – elégedetten csapott mellkasára, mintha legalábbis királyi címmel lenne felruházva.

- Azt hiszem, ezt újra át kellene matekoznod. Tudtommal én és Bessie is azok vagyunk – emlékeztettem hibájára.

- Bessie jelenleg Liammel van… - nem tette hozzá, hogy csak színészileg, hiszen nem tudhattuk, mit tud az egészről a sofőr. – Neked pedig itt lesz a Henry fiú…

- Harry! – szólaltunk fel egyszerre Josh-al.

- Nem igazán vagyok rá kíváncsi – tettem hozzá. – Bizonyára talált már magának egy modellt, akit kedvére az ágyába cipelhet – nemtörődöm módon megrántottam vállamat, holott már a puszta gondolattól is elfogott a hányinger. Se Haroldra nem akartam gondolni, se különféle modellekre. A kettőre együtt pedig végképp nem.

- Mint te Edet? – szúrós tekintettel pillantottam rá. Övön aluli ütésnek számított előhozakodni ezzel a dologgal. Főként, mivel jól tudja, Ed azóta mindennap ír nekem a megkezdett éjszaka befejezésének reményében. Mivel Drew barátja, válaszra méltatom, az azonban tény, hogy józanon sokkal kevésbé tetszik a pár órás románc gondolata.

- Fogd be, Carter! – sziszegtem, majd hátradőltem és a továbbiakban némán szemléltem a tájat. Legbelül még mindig marcangoltam magam, amiért beleegyeztem az ideutazásba, félretéve a munkám és minden mást, ám Bessie megérte. Másrészt meg, a munkából így is ki tudom venni a részem, és legalább elkerülhetek egy újabb esetleges kínos találkozót.

Kellett pár perc, hogy felfogjuk a tényt, hogy abban a csodálatos szállodában fogunk megszállni, mely előtt leparkolt a sofőr. Állam valószínűleg még akkor is tátva volt, mikor beléptünk az épület halljába.

- Srácok! – legjobb barátnőm hangja csendült fel a recepció irányából, majd felénk lépdelt és szorosan a karjaiba zárt, majd hasonlóan tett a fiúkkal is. – Úgy örülök, hogy itt vagytok!

- Ennyire nehéz a sztárok élete? – Bessie belebokszolt Alex vállába válaszul kérdésére. Felnevettünk, mire egy fekete ruhába öltözött férfi lépett mellénk. Ő volt Paul, a banda menedzsere, egyben barátnőm jelenlegi főnöke.

- Minden rendben volt az utazás alatt? – kérdezte, miután mindhármunkkal kezet fogott és a liftbe terelt minket.

- Igen, köszönjük. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk – felelte Josh, én pedig helyeslően bólogattam szavai alátámasztásaként.

Megtettünk néhány emeletet a felvonóval, mire végre elértük a kívánt célt. A férfi egy ajtó felé terelt minket, majd miután kinyílt az ajtó, megláthattuk a hatalmas lakosztályt, melyben öt kíváncsi szempár szegezte ránk tekintetét. Az egész banda egyfajta fogadóbizottságként foglalt helyet a kanapén, leszámítva persze Liamet, ki a fotelben, kicsit túlságosan is laza terpeszbe vágta magát.

- Szeretném nektek bemutatni azokat, akiknek köszönhetően mind itt lehetünk – kíváncsian felhúztam szemöldökömet. Ezt most komolyan gondolta? Elhiszem, hogy a srácok képviselete a feladata, de azért nem kellene az egekig magasztalni őket. Főleg nem előttünk.

- Sziasztok! – pattant fel a fekete hajú, kivarrt karú srác eddig elfoglalt helyéről. – Zayn Malik – kezet ráztunk vele, miközben elsoroltuk neveinket. Alighogy elengedte kezemet máris egyik barna hajú cimborája lépett a helyére. Louis sokkal közvetlenebb volt barátjánál. Közel húzott magához egy ölelésre, mintha legalább ezer éve ismerne. Őt követte Niall, majd felbukkant Liam is. Bevallom, meglepően normális volt. Ha nem hallottam volna Bessietől azt a sok durvaságot, még azt hinném normális. Bár azért nem hagytam annyiban a dolgot, és nem csak egy gyilkos pillantással, de egy kis kézszorítással is megjutalmaztam.

- Szia, Harry vagyok. De egyeseknek csak, A-Pökhendi-Majom – felkaptam fejem az ismerős hang hallatán, mire a göndörfürtös énekes kinyújtott karjával találtam szembe magam. Szavai apró mosolyt csaltak arcomra, melyet megpróbáltam minden erőmmel palástolni. Még mindig haragudtam rá, és ez nem olyan dolog volt, amit csak úgy elfeledhetek jelenlétének hatására.

- Chloe – ráztam meg kezét. – És meg kell mondjam, igen találó neved van. Biztos egy remek személyiség ruházhatott fel ilyesfajta jelzőkkel.

- Nos, ezzel vitába tudnék szállni – elvigyorodott, szemeiben pedig csillogott a pajkosság. Úgy láttam örül, hogy ismét szócsatába keveredhet velem. Ugyanakkor, mintha ő is próbálta volna elrejteni jókedvét.

- Még én is – meglendítettem lábamat, majd finoman bokán rúgtam beszélgetésünkbe kotnyeleskedő barátomat. – Aúú! Szadista – széles vigyorral az arcomon figyeltem tetetett jajgatását. Előző beszólása után igazán megérdemelte, nem is beszélve arról, hogy pont Haroldot támogatta ezzel.

- Mint láthatod, Harold, a személyiségem egyszerűen elbűvölő – sarkon fordultam, majd Bessie mellé léptem. Halkan kuncogott, ám kérdő pillantásom láttán, inkább a szoba másik felére emelte tekintetét. Célpontja persze nem más volt, mint álbarátja. Tudtam, hogy tetszik neki és nem is hibáztattam érte, hiszen a maga módján, egészen jóképű volt az őzike szemű dalospacsirta, mégis barátnőmmel ellentétben, képtelen voltam elsiklani a tény felett, hogy egy barom. A szó legszorosabb értelmében. 

7. rész: Alkoholmámor

Sziasztok!

Vasárnap van, én pedig megérkeztem a Carry is real 7. részével. Sajnálom, hogy a legutóbbi részt elfelejtettem címmel ellátni, most pótolom az elmaradást. Ugyanakkor remélem, elnyeri a tetszésetek a sztori, főleg most, hogy egyre inkább beindulnak a dolgok. Tudom, hogy a részek nem mindig a legizgalmasabbbak és legösszeszedettebbek, de el kell ismernetek, hogy nem lehet mindegyik tele Harryvel. A dolgoknak alakulnia kell, Chloe élete pedig nem csak Harry körül forog. Vagy mégis? ;)
Remélem, tetszik majd nektek ez a rész is! Jó olvasást kívánok hozzá!

.xx

C.

Örültem, hogy Bessie jól érzi magát Ausztráliában, ugyanakkor rendkívül hiányzott, hiszen az időeltolódás miatt eddig alig pár üzenetet kaptunk tőle. Bár a hírek szerint Liam idáig magához képest normálisan viselkedett, nem voltam biztos benne, hogy a továbbiakban is kitart majd eme énje mellett.

Mindenesetre jeleztem legjobb barátnőmnek, ha bármi történne, csak riasszon, és már indulok is, hogy fenéken billentsem a buli-mániás énekest. Persze, ha már ott járok, útba ejtem göndörfürtös barátját is, hogy megmutassam neki, ki is az igazi Chloe Haggerty, mivel úgy látszik, egyáltalán nincs vele tisztában. Miután Bessie jelezte, hogy Harold első kérdésében azt érintette, mikor látogatom meg őket a turnén, rájöttem, hogy az énekes mindössze egyetlen okból nem kívánt véget venni harcunknak, mégpedig azért, mert azt remélte, hogy végül ágyába cipelhet, majd újabb strigulaként jellemezhet képzeletbeli listáján. Erre azonban mindössze legmerészebb álmaiban kerülhet sor, ugyanis nincs az az Isten, amiért én pont vele kívánnék ágyba bújni. Ezt pedig neki is tudtára adtam.

Chloe Haggerty @c_haggerty

Sajnálom, hogy ismét összetöröm a lelkivilágodat, de csak, hogy tudd: nem leszek egy újabb csinos csaj, aki megjárta az ágyadat!!

Harry Styles. @harry_styles

Azt hiszem, összetévesztesz Liammel. Én meg elégszem a kocsival is… ;)

Chloe Haggerty @c_haggerty

Ez most komoly, Harold!

Harry Styles. @harry_styles

Oké, de nem értelek. Honnan veszed, hogy csak arra kellenél?

Chloe Haggerty @c_haggerty

Hiszen egyértelmű! Pff.

Mérgesen küldtem el az utolsó üzenetet is, majd inkább kijelentkeztem a Twitterről. Nem akartam, hogy esetleges további üzenetei még inkább felidegesítsenek. Nem hiszem el, hogy azt képzeli, csak azért, mert egy világ ismeri a nevét, már rögtön kapható leszek számára egy könnyű numerára. Tudtam, hogy igazam volt, mikor azt mondtam, nem több mint, egy pökhendi majom, mégis fájt ráeszmélni, hogy tényleg az. Mintha üzenetváltásaink során, kissé változott volna a véleményem vele kapcsolatban, most pedig felidegesített, hogy ily’ módon vesztegettem el perceket az életemből.

Drew látván rossz kedvemet, meginvitált, hogy kapcsolódjunk ki egy estére. Meghívta Hayleyt és néhány barátját, én pedig meginvitáltam az ikreket. Így legalább elterelhetem a gondolataimat arról az idegesítő, göndörfürtös dalos pacsirtáról.

Már órákkal korábban elkezdtem készülődni. Hajam lágy hullámokban omlott vállaimra, ruhám pedig fekete, csipkékkel szegélyezett darab, melyet egy rózsaszín cipővel egészítettem ki. Körbefordultam párszor a tükör előtt, majd elégedetten nyugtáztam kinézetem.
- Nagyon csinos – bókolt Drew, miközben bekukucskált az ajtómon, hogy elkészültem-e már.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, majd táskámba csúsztattam telefonomat és a kijárat felé indultam.

- Wow – Hayley mosolyogva lépett mellém, majd miután átölelt, követelte szerelmétől, hogy készítsen egy közös képet, melyen mindhárman szerepelünk. Drew rögtön az Instagramot célozta meg a selfievel, melyet az „Életem női” elnevezéssel töltött fel a világhálóra. Egy puszival jutalmaztam érte, míg párja egy csókkal hálálta meg, mielőtt útnak indultunk volna a kedvenc szórakozóhelyünkre Londonban.

A város, méretének köszönhetően rengeteg szórakozóhelyet rejtett, egyik kedvencünk ráadásul a város szívéhez közel, bérházak között bújt meg, így elkerülhettük az utcákon át sorakozó emberek tömegét.

Alig néhány emberen kellett átverekednünk magunkat, majd miután beértünk a klubba, megkerestük a Carter ikreket, kik korábban érkeztek, és foglaltak nekünk egy beülőt, hogy mind kényelmesen elférjünk. Bevallom, meglepődtem, mikor Josh mellett találtam Rose-t, ugyanakkor nagyon örültem, hogy jól alakulnak köztük a dolgok. Joshi is megérdemli, hogy végre boldog legyen.

Váltottunk néhány szót arról, kinek, hogyan telt a napja, miközben rendeltünk magunknak italokat. Az agyam még mindig folyamatosan kattogott. Mérges voltam és sértett, ezt pedig alkohollal és barátaim társaságával kívántam orvosolni.

- Miért lógatod az orrod? – hajolt közelebb hozzám Ed, bátyám egyik haverja, miután hosszú percek óta mély hallgatásban szuggeráltam egyre üresedő poharamat.

- Semmiért – legyintettem, majd ismét kortyoltam egyet a koktélomból. Az egyre növekvő alkohol bevitel kezdte meghozni hatását. Alig másfél óra után, már nem emlékeztem, hány pohárnál is tartok, mindössze az érdekelt, hogy Alexet a táncparkettre rángassam. Ő azonban kiszemelt magának egy szőkét, és inkább flörtölésre szánta az idejét, így nem maradt más választásom, mint Ed-et mozgásra invitálni.

- A semmiért nem nyúl italhoz az ember – felkacagtam szavain.

- Komolyan? Ebben a világban indok kell az alkoholfogyasztáshoz? Nos, akkor, azért iszok, mert ahhoz van kedvem – tájékoztattam, miközben még szorosabban húzódtam hozzá. Homályosan még emlékeztem, min idegesítettem fel magam ennyire, de pontos részletekkel biztos nem tudtam volna szolgálni. Sőt, nem is akartam volna. Mindössze annyi számított, hogy jól éreztem magam a mögöttem lépkedő sráccal.

Megborzongtam, mikor nekem nyomta férfiasságát, ám egészen tetszett a dolog, hogy ilyen nyíltan adja tudtomra, felkeltettem az érdeklődését. Tovább ringattam csípőm a zene ütemére, miközben néha-néha az ülőkre tévedt pillantásom. Alex kezében a telefonjával pásztázta a tömeget, majd megállapodott rajtunk. Most az egyszer nem érdekelt, hogy esetleg megpróbál képeket készíteni rólam. Majd holnap seggbe rúgom érte, ám jelen pillanatban a csípőmet simogató kezek tulajdonosa jobban felkeltette a figyelmemet.

- Drew nem mondta, hogy ilyen gyönyörű lettél, mióta utoljára láttalak – kuncogott a fülembe. Alig értettem a zenétől, ám végül sikerült kivennem szavait.

- Miért, eddig rút kiskacsa voltam? – szembe fordultam Eddel, karjaimat nyaka köré fűzve. Elmosolyodott, mikor meglátta, hogy alsó ajkamba haraptam, hiszen jól tudta, ilyen helyzetben, ez általában jelzésként szolgál.

- Azt nem mondtam – megrántotta vállát, majd közelebb hajolt és ajkaimra tapadt. Élveztem, hogy az alkohol adta szabadságom vággyal keveredik, és örömmel engedtem kérésének, hogy nyelve számba furakodhasson.
Nem tudom, mennyi időt tölthettünk így el, ám egyre szorosabb ölelésünk és duzzadó férfiassága tanúskodtak arról, mennyire partnerem a dologban. Éppen arra készültem, hogy megkérjem, lépjünk le valahová, mikor megragadták kezemet és kiszakítottak karjai közül.

- Mi a frászt csinálsz? – Drew pillantása egyszerre sugárzott aggódást és felháborodást. Mámoros állapotomban azonban csak az utóbbit kívántam észrevenni.

- Jól érzem magam! Végtére is ezért hoztál el, nem de? – felmordultam és visszaléptem Ed-hez, bátyám azonban továbbra se kívánt elengedni.

- De nem így! – csóválta a fejét. – Ő a húgom, az Istenért! – ezúttal barátjára pillantott. Komolyan nem értettem, miért csinál ebből ekkora ügyet. Pontosan tudja, hogy sosem volt ellenemre egy éjszakás kalandok részese lenni. Sőt, ezt részesítettem előnyben. Se kötődés, se érzelmek, csak színtiszta élvezet. Ez az, ami nekem kell.

- Elég nagy vagyok már, hogy eldöntsem, mit akarok – lefejtettem magamról ujjait, majd újra ringatni kezdtem csípőmet a zene ritmusára.

- Józanon, esetleg – Drew megelégelte a dolgot. Vállára kapott, és kifele indult a szórakozóhelyről. Pár perc múlva észrevettem, hogy szorosan a nyomában követ minket Hayley is, barátaim társaságában. Felment bennem a pumpa. Rúgkapálni kezdtem, mire testvérem lábamra állított. Megborzongtam a hirtelen érő hideg levegő hatására, mire Josh felém nyújtotta kabátomat. Belebújtam a ruhadarabba, majd fittyet hányva társaságomra, az ajtó felé indultam. Ekkor azonban az ikrek vállvetve álltak utamba, megakadályozva bejutásomat. Árulók.

- Miért vagytok ilyen szemetek? – sziszegtem.

- Mert részeg vagy, Chloe és ez nem oké – hallottam meg testvérem hangját hátam mögül. Szembefordultam vele, megjutalmazva néhány gyilkos pillantással. – Ha józanul összetalálkoztok Eddel, és azt mondod, randizni akarsz vele, még talán bele is megyek, de nem engedem, hogy az alkohol hatására mondj igent valakinek, aki köztudott, hogy idejét néha kurvákkal mulatja. Remek ember, de ez egy tagadhatatlan tény. És tudod mit? Nem engedem, hogy te legyél a következő skalpja! – A hideg levegő kezdett kicsit oldani tompultságomon, így néhány néma percet követően, felsóhajtottam és megadtam magam. Végtére is, esélytelen, hogy három kigyúrt fickó és a biztonsági őr mellett visszajussak a klubba.

- Akkor is szemetek vagyok – morogtam, miközben elindultam hazafele. Karjaimat összefontam mellkasom előtt, fejemet lehajtottam és csak arra koncentráltam, hogy mielőbb az éjszakai busz megállójába érjek. Alex megveregette vállamat, miközben szemem sarkából láttam, hogy elrejt egy mosolyt. Bizonyára jót szórakozott a korábbi jeleneten, míg testvére biztatóan pillantott felém.

Drew is közelebb lépett, úgy láttam meg akar ölelni, én azonban távolabb léptem tőle. Még mindig haragudtam rá az előbbi jelenet miatt. Most Ed karjaiban kellene lennem valahol, nem pedig fagyoskodnom London utcáin.

Másnap reggel szörnyű fejfájással ébredtem. Megmasszíroztam halántékomat, ez azonban nem változtatott a tényen, hogy majd szétszakadt a fejem. Oldalra fordultam, és megpróbáltam nem kihányni, tegnapi ebédemet, mikor észrevettem a pohár vizet és az Algopyrint az éjjeliszekrényemen. Drew.

Bevettem a gyógyszert, miközben felidéződött bennem néhány emlékkép a tegnapestét illetően. A bátyám rángatott el attól a sráctól. Én pedig, mintha csak tizenöt éves lennék, kivertem a huppot. Gratulálok, Chloe, remek teljesítmény. Még akkor is, ha úgy vélem, bátyámnak nincs joga beleszólni, kivel bújok ágyba és kivel nem.

Feltornáztam magam az ágyból, majd a konyhába indultam. Testvérem kedvese társaságában készítette a reggelit. Vagy az órát elnézve inkább ebédet.

- Jó reggelt! – mosolygott Hays, miközben lerogytam az egyik székre.

- Nektek is – biccentettem, majd fejemet az asztallapra hajtottam. – Van valami ennivaló? – Nem voltam igazán éhes, de jól tudtam, muszáj letuszkolnom valamit nyelőcsövemen, ha túl akarom élni a mai napot.

- Van – Drew orra alatt dünnyögte el a szavakat, ezzel adva tudtomra, hogy még mindig pikkel rám az éjjel történtek miatt. Nem volt energiám felháborodni azon, miért is morcos ő, hiszen az én estémet szúrta el, ugyanakkor egy dologban biztos voltam: nincs az a pénz, vagy ember, amiért megérné rosszban lennem a bátyámmal. Ő az egyik legfontosabb személy az életemben, és mindig is az marad.

- Sajnálom, hogy ostobán viselkedtem – pillantottam rá. Bólintott. – Azt is, hogy túlzásba vittem az italt. Azt hiszem, kicsit furcsa módon akartam megszabadulni a fejemben keringő gondolatoktól – felsóhajtott, majd apró puszit lehelt a homlokomra.

- Akkor is szeretlek, ha néha bolond vagy – kuncogott fel. Megöleltem, majd hálásan megköszöntem az elém tett rántottát. Gyorsan elfogyasztottam a felét, majd vettem egy fürdőt. A telefont is magammal vittem, így míg a kádban áztattam magam, lehetőségem volt újra írni legjobb barátnőmnek. Úgy tűnt, ő is tudomást szerzett az estéről, legalábbis arról, hogy jól éreztem magam. Sajnálattal nyugtázta, hogy ő nem lehetett részese, és rá kellett jönnöm, nekem is hiányzott. Drew-hoz hasonlóan, ő se engedte volna, hogy így elveszítsem az önkontrollt.
Mélyet sóhajtottam, majd úgy döntöttem, bejelentkezek Twitterre. Tudtam, hogy Harold minden bizonnyal válaszolt legutóbbi üzenetemre, ezzel ismét esélyt adva, hogy felidegesítsem magam, ám nem érdekelt. A munkám megkövetelte, hogy használjam ezt a közösségi oldalt.

Igazolván gondolataimat, felvillant Harry neve a bejövő üzeneteknél.

Harry Styles. @harry_styles

Nem értelek…

Harry Styles. @harry_styles

Most komolyan! Mi a baj, Chloe?

Másfél óra telt el a két üzenet között. Nem válaszoltam rájuk, csak nyugtáztam őket, majd a követett emberek tweetjeit kezdtem böngészni. Arra azonban nem számítottam, hogy itt is szemet szúr majd a göndör hajú énekes neve.
Néhány órával ezelőtt, az alábbi tweetet posztolta:

Harry Styles. @harry_styles

Látsz egy gyönyörű csillagot az égen, és erre kiderül, hogy csak egy repülő… #csalódás

Próbáltam rájönni, mire utalhat alábbi, meglehetősen érdekes hasonlata, azonban nem sikerült egyről a kettőre jutnom. 

6. rész: Fiús nap

Sziasztok!

Végre sikerült ismét a szokott időben megérkeznem a résszel. Bár ez a fejezet talán nem bővelkedik annyi cselekményben, mint szokott, fontos kihatással lesz Chloe jövőjére. Remélem, ti is annyira élvezni fogjátok, mint én a megírását!
Jó olvasást nektek!

.xx

C.

Bevallom, rendesen lesokkolt, mikor megtudtam, hogy Bessie elfogadta Paul állásajánlatát. Meg voltam arról győződve, hogy saját lelke biztonsága érdekében kiáll a nemleges válasz mellett, ám a könyvelői munkával kapcsolatos elutasítás, rögtön a One Direction karjaiba lökte őt.

Nekem pedig sikerült a legrosszabb énem megmutatni, mikor hirtelen felidegesítettem magam legjobb barátnőm döntésén. Beszélgetésünk veszekedésbe torkollott, mely azzal végződött, hogy egy hat éves kislány meghazudtoló módon bevágtam a durcát és rátettem a telefont. Tajtékoztam a dühtől. Legalábbis abban a tíz percben…

Ahogy teltek az órák, egyre inkább ostobának éreztem magam viselkedésem miatt, mégis képtelen voltam arra, hogy felemeljem a telefont és elnézést kérjek Bessietől. Talán nem is lenne rám ideje, hiszen másnap utazik…

Ilyen és ehhez hasonló érvekkel próbáltam lenyugtatni magam, miközben megkaptam a lecseszést Drewtól. Őszintén rosszallta viselkedésemet, mely még inkább az önutálat felé taszított, míg végül másnap már egészen úgy éreztem, hogy szó szerint fájdalmat okoz a bűntudat. Tudtam, hogy Alex és Josh hűen támogatják Bessiet a reptéren, míg én, az állítólagos legjobb barátnője, képtelen voltam kimászni a takaró alól. Mintha valami fojtogatná a szívemet belülről.

Totál zakkant vagy. – szólt Alex üzenete, ki testvérével úton volt a reptérről hazafele.

Tényleg túlreagáltad… - Érkezett a következő, ezúttal azonban Joshtól.

Mély levegőt vettem, majd elkezdtem pötyögni egy SMS-t Bessienek. Tudnia kell, hogy mennyire fontos nekem és, hogy sajnálom, ami történt. Talán nem gondolom, hogy amit tesz, jó ötlet, ez azonban nem gátolhat meg abban, hogy száz százalékosan mögötte álljak. Végtére is az élet arról szól, hogy saját hibáján keresztül tapasztalja meg a dolgokat. Én pedig nem állhatok ennek az útjába.

Elküldtem az üzenetet, de nem érkezett válasz. Gondolom a repülő már felszállt, vagy esetleg ő még mindig haragszik, és nem szeretne most ezzel foglalkozni. Bár, remélem inkább az előbbi.

Egy gyors üzenetben tudattam a Carter ikreket is, hogy beláttam ostobaságomat, majd meginvitáltam őket egy közös ebédre. Drew úgyis dolgozik, én pedig szükségét éreztem a társaságnak.

Vettem egy nagy zuhanyt, majd felöltöztem és összébb pakoltam a holmikat a szobámban. Bár a srácok lakása ehhez képest egy szemétdomb, nem akartam, hogy elhanyagolt állapotban lássák lakóhelyem.

Miután a rendrakással végeztem, a konyhában nekiláttam összeütni valamit ebédre. Nem vittem túlzásba, egyszerű, ám igen finom ételeket választottam, melyek szinte pont akkorra készültek el, mikor barátaim megérkeztek.

- Örülünk, hogy megjött az eszed – köszöntött Alex, majd lehuppant az asztal melletti székre. Megforgattam szemeimet, miközben eléjük tettem a tányérokat.

- Ismertek… - helyeslően bólintottak, miközben belekóstoltak az ételbe.

- Igen. Önfejű vagy… - jegyezte meg Josh.

- És makacs – Testvére hozzászólásán megforgattam szemeimet. Hihetetlenek. Még akkor is, ha igazuk van.

- Oké, értettem – emeltem fel kezeimet megadóan, majd én is megkóstoltam a kimert ételt.

Mind nekiláttunk csöndben elfogyasztani az ebédünket, ám hamarosan telefonom jelzése szakított minket félbe. Felpattantam a székről legjobb barátnőm válaszának reményében, ám egy nem várt értesítés fogadott. Harry.

A korábbival ellentétben, most azonban nem a nyilvánosság előtt kívánt reagálni előző tweetemre, sokkal inkább a Direct Message opcióját választotta. Bevallom, kicsit örültem, hiszen így megkímélhettem magam további értesítések tömkelegétől. Így se tudtam még megküzdeni az egyre érkező „Kérlek, mondd meg Harrynek, hogy kövessen be engem is!” és a „Kérlek, kövess!” üzenetek tömkelegével. Az egész annyira valótlannak tűnt. Végtére is ki vagyok én, hogy rajongók kövessenek be az interneten?

- Na, mi történt? – Josh hangja rántott vissza gondolataimból. Ujjam csak lebegett idáig az ismerős név felett, most azonban rányomtam, láthatóvá téve a teljes szöveget, mobilom képernyőjén.

- Semmi… - legyintettem, ám tekintetem továbbra is a telefonra szegeztem.

Harry Styles. @harry_styles

Mi van, ha azt mondom, hogy én a „nem hordok alsógatyát” típus vagyok?

Elmosolyodtam a mondatot olvasva. Lehet, hogy nem több mint, egy egoista világsztár, de el kell ismernem, hogy kiválóan megállja helyét szópárbajunkban.

- Bessie válaszolt? – Joshra pillantottam, miközben összeráncoltam szemöldökömet.

Úgy kíváncsiskodik, mint egy idős hölgy és egy gyermek kombinációja.

- Viccelsz? Nézd, hogy ragyog a szeme! – lerogytam a székre, korábbi helyemre, miközben ujjaimmal végigszántottam a képernyőn, válaszomat pötyögve. – Szerintem az a göndör szépfiú van a dologban. Hogy is hívják? Henry?

- Harry – forgattam meg szemeimet. – És csak megmondom neki, hol a helye!

- Óh, szerintem nagyon is tudja, hol van – nevetett fel béna beszólásán szószártyád cimborám. – És úgy látom, azt is tudja, hol szeretne lenni… Az ágyadban. – Gombócba gyűrtem szalvétámat, majd hozzávágtam Alexhez. Bár tényleg furcsa, hogy híres ember lévén ilyenre szánja idejét, ám sokkal inkább betudtam annak, hogy nem akar alulmaradni párharcunkban, mintsem, hogy nekem kívánna imponálni. Hiszen valljuk be, nálam ezerszer jobb és szebb lányok veszik őt körbe az év minden napján.

Chloe Haggerty @c_haggerty

Mély csalódást okoznál… és kisebb orgazmust, néhány tinédzserlánynak és a vad fantáziájuknak.

Miután elküldtem a választ, az asztalra csúsztattam a telefont és ismét nekiláttam elfogyasztani ebédemet. Próbáltam nem figyelembe venni barátaim kíváncsi, ugyanakkor öntelt vigyorát. Amikor azonban ismét megszólalt telefonom, talán túl hirtelen kaptam érte, ezzel újabb okot adva barátaimnak, hogy tovább növeljék mosolyukat. Attól féltem, ha így megy tovább, lassan körbeér majd a fejükön.

- Fighting with him was like trying to solve a crossword and realizing there’s no right answer –kezdett éneklésbe Alex, ám miután öccse szalvétáját is hozzávágtam, majd felemeltem a villát, inkább elhallgatott. – Nagyon érik a győzelmem…

- Álmodj csak, Szépfiú! – kuncogtam fel, majd tekintetem ismét a kijelzőn megjelenő szövegre emeltem. Magamnak is fájt bevallani, de szinte faltam a szavakat, olyan kíváncsivá tett, mit felelhetett előbbi szurkálódásomra.

Harry Styles. @harry_styles

Szóval neked nem? A fenébe, ismét sikerült összetörnöd az álmaimat… L

Felnevettem szavain. Hihetetlen ez a kölyök!

Josh vállam felett beleolvasott beszélgetésünkbe, mire vállon csaptam. Nem mintha amúgy nem osztanám meg nekik, ám maga az elv, hogy leskelődik, kicsit sértette önérzetemet.

- Aú. Szadista – mormogta orra alatt, mire csak egy kedves mosollyal válaszoltam. – Milyen orgazmusról volt szó, egyébként?

- Orgazmus? – Alex olyan gyorsan kapta ki kezemből a készüléket, hogy reagálni se volt lehetőségem, majd miután megpróbáltam utánanyúlni, rá kellett jönnöm, képtelenség felérnem az ő magasságával.

- Add vissza, Alex Carter! – mordultam rá, majd finoman bokán rúgtam. Pont ott, ahol legutóbb.

- A fenébe Chloe, hogy megyek edzeni, ha tiszta lila a lábam! – dünnyögött, ám szeme még mindig a sorokat falta a képernyőn. – Azt hiszik majd, hogy ver az asszony!

- Végül is… - szólalt meg Josh, ám szigorú pillantásom láttán, inkább magába fojtotta a mondat végét.

Mire Alex végigolvasta a beszélgetést, nevetésben tört ki. Láttam, hogy ujjai megindulnak a képernyőn választ pötyögve, ám lábára léptem, és míg megrökönyödött, kikaptam kezéből a telefonom. Így jár az, aki egy Haggertyvel szórakozik.

Letöröltem a megkezdett ’óh, baby’ választ, majd saját gondolataimat kezdtem el pötyögni.

Chloe Haggerty @c_haggerty

A szupersztár éned adta önbizalmad most biztos megcsappant. Sajnálatos… J

Alighogy elküldtem a választ, végre sikerült befejeznem az ebédet is. A srácok még úgy döntöttek maradnak kicsit, így beültünk a nappaliba és ott kezdtünk el nézni egyet Alex kedvenc vígjátékai közül. A végére persze Josh bealudt, Alex pedig izomlázasra nevette hasát. Én azonban nem sokra emlékszem belőle. Szégyen, nem szégyen, ujjaim végig a mobiltelefonom kijelzőjén jártak, folyamatos vitát folytatva a göndör hajú énekessel. És bár lenyűgözött stílusa, nem hagyhattam, hogy övé legyen az utolsó szó. Ő azonban, mivel hasonlóan vélekedhetett, folyamatosan szóval tartott.

- Ilyen a szerelem… - dúdolta Alex a fülembe később, mikor kikísértem őket. Jutalmul nyelvet öltöttem rá.

Pár perccel később azonban, mikor visszarogytam a kanapéra, átgondoltam szavait. Rá kellett jönnöm, hogy bár egyáltalán nem táplálok gyengéd érzelmeket az énekes iránt, ebben a kívülállók nem lehetnek egészen biztosak. Végtére is, tény, ami tény, igazán jól elszórakoztat kis párharcunk során.

Gondolataimba mélyedtem, miközben a televízión sorra váltogattam a csatornákat, valami értelmes műsor megtalálásának reményében. Végül telefonomra lettem figyelmes. Ezúttal azonban másfajta hanglejtéssel tudatta az érkező üzenetet.

Kezembe kaptam a telefonom, majd mosolyt csalt arcomra legjobb barátnőm SMS-e. Szóval már ő sem haragszik rám. Szerencsére!

Megkönnyebbülten dőltem hanyatt, fejem alá helyezve az egyik díszpárnát. Úgy látszik sikerült Haroldba fojtanom a szavakat, hiszen már elég rég óta elküldtem legutóbbi üzenetemet. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak nem ér rá. Ki tudja, milyen kötelességei vannak egy mindennapi popsztárnak.

Próbáltam ébren maradni, ám a rossz éjszaka következményeként, eluralkodott rajtam az álmosság. Alig két perc múlva álomba merültem, és csak akkor riadtam fel legközelebb, mikor Drew kivette kezemből a távirányítót. Megdörgöltem szemeimet, majd az ablakra pillantottam. Kint már sötét volt. Túl sötét. Sikerült délutáni pihenésemnek egészen az éjszakába nyúlnia. A legrosszabb pedig nem az volt az egészben, hogy aznap nem foglalkoztam a munkámmal, hanem, hogy még mindig pont olyan álmosnak éreztem magam, mint előtte.

- Milyen volt a napod? – pillantottam testvéremre, ki már tusolás után volt.

- Hosszú. És ahogy látom, a tied is. Gyere! – kezét nyújtotta felém, én pedig elfogadtam azt. Felhúzott ágyamról, majd egészen szobámig kísért. Bedőltem az ágyamba, mondván nincs erőm lezuhanyozni, majd csak reggel, és kezembe vettem a telefonomat. A kijelző nem csak az ikrek szokásos ostoba üzeneteit tudatta velem, de Harry és Bessie megnyilvánulásait is.

Legjobb barátnőmével kezdtem, jót mosolyogva az ausztrál gasztronómiát illető panaszkodásáról. Bepötyögtem neki egy gyors választ közös beszélgetésünkben, majd Harold nevére váltottam.

Harry Styles. @harry_styles

Miért gondolod, hogy beteg vagyok?? Szerintem ez a művészet egy remek kifejezési módja…

Harry Styles. @harry_styles

Óh, képzeld, most robogott be hozzánk egy barna szépség… mindjárt kifaggatom, mit tud még mondani a BKB-ról

Megforgattam szemeimet az üzenetek láttán. Úgy döntöttem az írás szerinti sorrendben, tehát először tetoválásait illetően részesítem válaszban. Próbáltam összeszedni gondolataimat, hogy most is hasonlóan frappáns szavakkal ajándékozhassam meg, mint mikor megjegyzést tettem kivarratott karjára és mellkasára, ám elég álmos voltam ahhoz, hogy ne legyek száz százalékig elégedett soraim minőségével.

Chloe Haggerty @c_haggerty

A művészet változik, ahogy az emberek is… Az viszont, hogy nyolcvan évesen majd valakinek a megnyúlt lepkédet kell nézegetnie, nem éppen szívgerjesztő… :D

Chloe Haggerty @c_haggerty

Oh, és, ha kérdésed van, tudod, hol találsz. ;) Nem kell ártatlanokból információkat kicsikarni…