7. rész: Alkoholmámor

Sziasztok!

Vasárnap van, én pedig megérkeztem a Carry is real 7. részével. Sajnálom, hogy a legutóbbi részt elfelejtettem címmel ellátni, most pótolom az elmaradást. Ugyanakkor remélem, elnyeri a tetszésetek a sztori, főleg most, hogy egyre inkább beindulnak a dolgok. Tudom, hogy a részek nem mindig a legizgalmasabbbak és legösszeszedettebbek, de el kell ismernetek, hogy nem lehet mindegyik tele Harryvel. A dolgoknak alakulnia kell, Chloe élete pedig nem csak Harry körül forog. Vagy mégis? ;)
Remélem, tetszik majd nektek ez a rész is! Jó olvasást kívánok hozzá!

.xx

C.

Örültem, hogy Bessie jól érzi magát Ausztráliában, ugyanakkor rendkívül hiányzott, hiszen az időeltolódás miatt eddig alig pár üzenetet kaptunk tőle. Bár a hírek szerint Liam idáig magához képest normálisan viselkedett, nem voltam biztos benne, hogy a továbbiakban is kitart majd eme énje mellett.

Mindenesetre jeleztem legjobb barátnőmnek, ha bármi történne, csak riasszon, és már indulok is, hogy fenéken billentsem a buli-mániás énekest. Persze, ha már ott járok, útba ejtem göndörfürtös barátját is, hogy megmutassam neki, ki is az igazi Chloe Haggerty, mivel úgy látszik, egyáltalán nincs vele tisztában. Miután Bessie jelezte, hogy Harold első kérdésében azt érintette, mikor látogatom meg őket a turnén, rájöttem, hogy az énekes mindössze egyetlen okból nem kívánt véget venni harcunknak, mégpedig azért, mert azt remélte, hogy végül ágyába cipelhet, majd újabb strigulaként jellemezhet képzeletbeli listáján. Erre azonban mindössze legmerészebb álmaiban kerülhet sor, ugyanis nincs az az Isten, amiért én pont vele kívánnék ágyba bújni. Ezt pedig neki is tudtára adtam.

Chloe Haggerty @c_haggerty

Sajnálom, hogy ismét összetöröm a lelkivilágodat, de csak, hogy tudd: nem leszek egy újabb csinos csaj, aki megjárta az ágyadat!!

Harry Styles. @harry_styles

Azt hiszem, összetévesztesz Liammel. Én meg elégszem a kocsival is… ;)

Chloe Haggerty @c_haggerty

Ez most komoly, Harold!

Harry Styles. @harry_styles

Oké, de nem értelek. Honnan veszed, hogy csak arra kellenél?

Chloe Haggerty @c_haggerty

Hiszen egyértelmű! Pff.

Mérgesen küldtem el az utolsó üzenetet is, majd inkább kijelentkeztem a Twitterről. Nem akartam, hogy esetleges további üzenetei még inkább felidegesítsenek. Nem hiszem el, hogy azt képzeli, csak azért, mert egy világ ismeri a nevét, már rögtön kapható leszek számára egy könnyű numerára. Tudtam, hogy igazam volt, mikor azt mondtam, nem több mint, egy pökhendi majom, mégis fájt ráeszmélni, hogy tényleg az. Mintha üzenetváltásaink során, kissé változott volna a véleményem vele kapcsolatban, most pedig felidegesített, hogy ily’ módon vesztegettem el perceket az életemből.

Drew látván rossz kedvemet, meginvitált, hogy kapcsolódjunk ki egy estére. Meghívta Hayleyt és néhány barátját, én pedig meginvitáltam az ikreket. Így legalább elterelhetem a gondolataimat arról az idegesítő, göndörfürtös dalos pacsirtáról.

Már órákkal korábban elkezdtem készülődni. Hajam lágy hullámokban omlott vállaimra, ruhám pedig fekete, csipkékkel szegélyezett darab, melyet egy rózsaszín cipővel egészítettem ki. Körbefordultam párszor a tükör előtt, majd elégedetten nyugtáztam kinézetem.
- Nagyon csinos – bókolt Drew, miközben bekukucskált az ajtómon, hogy elkészültem-e már.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, majd táskámba csúsztattam telefonomat és a kijárat felé indultam.

- Wow – Hayley mosolyogva lépett mellém, majd miután átölelt, követelte szerelmétől, hogy készítsen egy közös képet, melyen mindhárman szerepelünk. Drew rögtön az Instagramot célozta meg a selfievel, melyet az „Életem női” elnevezéssel töltött fel a világhálóra. Egy puszival jutalmaztam érte, míg párja egy csókkal hálálta meg, mielőtt útnak indultunk volna a kedvenc szórakozóhelyünkre Londonban.

A város, méretének köszönhetően rengeteg szórakozóhelyet rejtett, egyik kedvencünk ráadásul a város szívéhez közel, bérházak között bújt meg, így elkerülhettük az utcákon át sorakozó emberek tömegét.

Alig néhány emberen kellett átverekednünk magunkat, majd miután beértünk a klubba, megkerestük a Carter ikreket, kik korábban érkeztek, és foglaltak nekünk egy beülőt, hogy mind kényelmesen elférjünk. Bevallom, meglepődtem, mikor Josh mellett találtam Rose-t, ugyanakkor nagyon örültem, hogy jól alakulnak köztük a dolgok. Joshi is megérdemli, hogy végre boldog legyen.

Váltottunk néhány szót arról, kinek, hogyan telt a napja, miközben rendeltünk magunknak italokat. Az agyam még mindig folyamatosan kattogott. Mérges voltam és sértett, ezt pedig alkohollal és barátaim társaságával kívántam orvosolni.

- Miért lógatod az orrod? – hajolt közelebb hozzám Ed, bátyám egyik haverja, miután hosszú percek óta mély hallgatásban szuggeráltam egyre üresedő poharamat.

- Semmiért – legyintettem, majd ismét kortyoltam egyet a koktélomból. Az egyre növekvő alkohol bevitel kezdte meghozni hatását. Alig másfél óra után, már nem emlékeztem, hány pohárnál is tartok, mindössze az érdekelt, hogy Alexet a táncparkettre rángassam. Ő azonban kiszemelt magának egy szőkét, és inkább flörtölésre szánta az idejét, így nem maradt más választásom, mint Ed-et mozgásra invitálni.

- A semmiért nem nyúl italhoz az ember – felkacagtam szavain.

- Komolyan? Ebben a világban indok kell az alkoholfogyasztáshoz? Nos, akkor, azért iszok, mert ahhoz van kedvem – tájékoztattam, miközben még szorosabban húzódtam hozzá. Homályosan még emlékeztem, min idegesítettem fel magam ennyire, de pontos részletekkel biztos nem tudtam volna szolgálni. Sőt, nem is akartam volna. Mindössze annyi számított, hogy jól éreztem magam a mögöttem lépkedő sráccal.

Megborzongtam, mikor nekem nyomta férfiasságát, ám egészen tetszett a dolog, hogy ilyen nyíltan adja tudtomra, felkeltettem az érdeklődését. Tovább ringattam csípőm a zene ütemére, miközben néha-néha az ülőkre tévedt pillantásom. Alex kezében a telefonjával pásztázta a tömeget, majd megállapodott rajtunk. Most az egyszer nem érdekelt, hogy esetleg megpróbál képeket készíteni rólam. Majd holnap seggbe rúgom érte, ám jelen pillanatban a csípőmet simogató kezek tulajdonosa jobban felkeltette a figyelmemet.

- Drew nem mondta, hogy ilyen gyönyörű lettél, mióta utoljára láttalak – kuncogott a fülembe. Alig értettem a zenétől, ám végül sikerült kivennem szavait.

- Miért, eddig rút kiskacsa voltam? – szembe fordultam Eddel, karjaimat nyaka köré fűzve. Elmosolyodott, mikor meglátta, hogy alsó ajkamba haraptam, hiszen jól tudta, ilyen helyzetben, ez általában jelzésként szolgál.

- Azt nem mondtam – megrántotta vállát, majd közelebb hajolt és ajkaimra tapadt. Élveztem, hogy az alkohol adta szabadságom vággyal keveredik, és örömmel engedtem kérésének, hogy nyelve számba furakodhasson.
Nem tudom, mennyi időt tölthettünk így el, ám egyre szorosabb ölelésünk és duzzadó férfiassága tanúskodtak arról, mennyire partnerem a dologban. Éppen arra készültem, hogy megkérjem, lépjünk le valahová, mikor megragadták kezemet és kiszakítottak karjai közül.

- Mi a frászt csinálsz? – Drew pillantása egyszerre sugárzott aggódást és felháborodást. Mámoros állapotomban azonban csak az utóbbit kívántam észrevenni.

- Jól érzem magam! Végtére is ezért hoztál el, nem de? – felmordultam és visszaléptem Ed-hez, bátyám azonban továbbra se kívánt elengedni.

- De nem így! – csóválta a fejét. – Ő a húgom, az Istenért! – ezúttal barátjára pillantott. Komolyan nem értettem, miért csinál ebből ekkora ügyet. Pontosan tudja, hogy sosem volt ellenemre egy éjszakás kalandok részese lenni. Sőt, ezt részesítettem előnyben. Se kötődés, se érzelmek, csak színtiszta élvezet. Ez az, ami nekem kell.

- Elég nagy vagyok már, hogy eldöntsem, mit akarok – lefejtettem magamról ujjait, majd újra ringatni kezdtem csípőmet a zene ritmusára.

- Józanon, esetleg – Drew megelégelte a dolgot. Vállára kapott, és kifele indult a szórakozóhelyről. Pár perc múlva észrevettem, hogy szorosan a nyomában követ minket Hayley is, barátaim társaságában. Felment bennem a pumpa. Rúgkapálni kezdtem, mire testvérem lábamra állított. Megborzongtam a hirtelen érő hideg levegő hatására, mire Josh felém nyújtotta kabátomat. Belebújtam a ruhadarabba, majd fittyet hányva társaságomra, az ajtó felé indultam. Ekkor azonban az ikrek vállvetve álltak utamba, megakadályozva bejutásomat. Árulók.

- Miért vagytok ilyen szemetek? – sziszegtem.

- Mert részeg vagy, Chloe és ez nem oké – hallottam meg testvérem hangját hátam mögül. Szembefordultam vele, megjutalmazva néhány gyilkos pillantással. – Ha józanul összetalálkoztok Eddel, és azt mondod, randizni akarsz vele, még talán bele is megyek, de nem engedem, hogy az alkohol hatására mondj igent valakinek, aki köztudott, hogy idejét néha kurvákkal mulatja. Remek ember, de ez egy tagadhatatlan tény. És tudod mit? Nem engedem, hogy te legyél a következő skalpja! – A hideg levegő kezdett kicsit oldani tompultságomon, így néhány néma percet követően, felsóhajtottam és megadtam magam. Végtére is, esélytelen, hogy három kigyúrt fickó és a biztonsági őr mellett visszajussak a klubba.

- Akkor is szemetek vagyok – morogtam, miközben elindultam hazafele. Karjaimat összefontam mellkasom előtt, fejemet lehajtottam és csak arra koncentráltam, hogy mielőbb az éjszakai busz megállójába érjek. Alex megveregette vállamat, miközben szemem sarkából láttam, hogy elrejt egy mosolyt. Bizonyára jót szórakozott a korábbi jeleneten, míg testvére biztatóan pillantott felém.

Drew is közelebb lépett, úgy láttam meg akar ölelni, én azonban távolabb léptem tőle. Még mindig haragudtam rá az előbbi jelenet miatt. Most Ed karjaiban kellene lennem valahol, nem pedig fagyoskodnom London utcáin.

Másnap reggel szörnyű fejfájással ébredtem. Megmasszíroztam halántékomat, ez azonban nem változtatott a tényen, hogy majd szétszakadt a fejem. Oldalra fordultam, és megpróbáltam nem kihányni, tegnapi ebédemet, mikor észrevettem a pohár vizet és az Algopyrint az éjjeliszekrényemen. Drew.

Bevettem a gyógyszert, miközben felidéződött bennem néhány emlékkép a tegnapestét illetően. A bátyám rángatott el attól a sráctól. Én pedig, mintha csak tizenöt éves lennék, kivertem a huppot. Gratulálok, Chloe, remek teljesítmény. Még akkor is, ha úgy vélem, bátyámnak nincs joga beleszólni, kivel bújok ágyba és kivel nem.

Feltornáztam magam az ágyból, majd a konyhába indultam. Testvérem kedvese társaságában készítette a reggelit. Vagy az órát elnézve inkább ebédet.

- Jó reggelt! – mosolygott Hays, miközben lerogytam az egyik székre.

- Nektek is – biccentettem, majd fejemet az asztallapra hajtottam. – Van valami ennivaló? – Nem voltam igazán éhes, de jól tudtam, muszáj letuszkolnom valamit nyelőcsövemen, ha túl akarom élni a mai napot.

- Van – Drew orra alatt dünnyögte el a szavakat, ezzel adva tudtomra, hogy még mindig pikkel rám az éjjel történtek miatt. Nem volt energiám felháborodni azon, miért is morcos ő, hiszen az én estémet szúrta el, ugyanakkor egy dologban biztos voltam: nincs az a pénz, vagy ember, amiért megérné rosszban lennem a bátyámmal. Ő az egyik legfontosabb személy az életemben, és mindig is az marad.

- Sajnálom, hogy ostobán viselkedtem – pillantottam rá. Bólintott. – Azt is, hogy túlzásba vittem az italt. Azt hiszem, kicsit furcsa módon akartam megszabadulni a fejemben keringő gondolatoktól – felsóhajtott, majd apró puszit lehelt a homlokomra.

- Akkor is szeretlek, ha néha bolond vagy – kuncogott fel. Megöleltem, majd hálásan megköszöntem az elém tett rántottát. Gyorsan elfogyasztottam a felét, majd vettem egy fürdőt. A telefont is magammal vittem, így míg a kádban áztattam magam, lehetőségem volt újra írni legjobb barátnőmnek. Úgy tűnt, ő is tudomást szerzett az estéről, legalábbis arról, hogy jól éreztem magam. Sajnálattal nyugtázta, hogy ő nem lehetett részese, és rá kellett jönnöm, nekem is hiányzott. Drew-hoz hasonlóan, ő se engedte volna, hogy így elveszítsem az önkontrollt.
Mélyet sóhajtottam, majd úgy döntöttem, bejelentkezek Twitterre. Tudtam, hogy Harold minden bizonnyal válaszolt legutóbbi üzenetemre, ezzel ismét esélyt adva, hogy felidegesítsem magam, ám nem érdekelt. A munkám megkövetelte, hogy használjam ezt a közösségi oldalt.

Igazolván gondolataimat, felvillant Harry neve a bejövő üzeneteknél.

Harry Styles. @harry_styles

Nem értelek…

Harry Styles. @harry_styles

Most komolyan! Mi a baj, Chloe?

Másfél óra telt el a két üzenet között. Nem válaszoltam rájuk, csak nyugtáztam őket, majd a követett emberek tweetjeit kezdtem böngészni. Arra azonban nem számítottam, hogy itt is szemet szúr majd a göndör hajú énekes neve.
Néhány órával ezelőtt, az alábbi tweetet posztolta:

Harry Styles. @harry_styles

Látsz egy gyönyörű csillagot az égen, és erre kiderül, hogy csak egy repülő… #csalódás

Próbáltam rájönni, mire utalhat alábbi, meglehetősen érdekes hasonlata, azonban nem sikerült egyről a kettőre jutnom. 

6. rész: Fiús nap

Sziasztok!

Végre sikerült ismét a szokott időben megérkeznem a résszel. Bár ez a fejezet talán nem bővelkedik annyi cselekményben, mint szokott, fontos kihatással lesz Chloe jövőjére. Remélem, ti is annyira élvezni fogjátok, mint én a megírását!
Jó olvasást nektek!

.xx

C.

Bevallom, rendesen lesokkolt, mikor megtudtam, hogy Bessie elfogadta Paul állásajánlatát. Meg voltam arról győződve, hogy saját lelke biztonsága érdekében kiáll a nemleges válasz mellett, ám a könyvelői munkával kapcsolatos elutasítás, rögtön a One Direction karjaiba lökte őt.

Nekem pedig sikerült a legrosszabb énem megmutatni, mikor hirtelen felidegesítettem magam legjobb barátnőm döntésén. Beszélgetésünk veszekedésbe torkollott, mely azzal végződött, hogy egy hat éves kislány meghazudtoló módon bevágtam a durcát és rátettem a telefont. Tajtékoztam a dühtől. Legalábbis abban a tíz percben…

Ahogy teltek az órák, egyre inkább ostobának éreztem magam viselkedésem miatt, mégis képtelen voltam arra, hogy felemeljem a telefont és elnézést kérjek Bessietől. Talán nem is lenne rám ideje, hiszen másnap utazik…

Ilyen és ehhez hasonló érvekkel próbáltam lenyugtatni magam, miközben megkaptam a lecseszést Drewtól. Őszintén rosszallta viselkedésemet, mely még inkább az önutálat felé taszított, míg végül másnap már egészen úgy éreztem, hogy szó szerint fájdalmat okoz a bűntudat. Tudtam, hogy Alex és Josh hűen támogatják Bessiet a reptéren, míg én, az állítólagos legjobb barátnője, képtelen voltam kimászni a takaró alól. Mintha valami fojtogatná a szívemet belülről.

Totál zakkant vagy. – szólt Alex üzenete, ki testvérével úton volt a reptérről hazafele.

Tényleg túlreagáltad… - Érkezett a következő, ezúttal azonban Joshtól.

Mély levegőt vettem, majd elkezdtem pötyögni egy SMS-t Bessienek. Tudnia kell, hogy mennyire fontos nekem és, hogy sajnálom, ami történt. Talán nem gondolom, hogy amit tesz, jó ötlet, ez azonban nem gátolhat meg abban, hogy száz százalékosan mögötte álljak. Végtére is az élet arról szól, hogy saját hibáján keresztül tapasztalja meg a dolgokat. Én pedig nem állhatok ennek az útjába.

Elküldtem az üzenetet, de nem érkezett válasz. Gondolom a repülő már felszállt, vagy esetleg ő még mindig haragszik, és nem szeretne most ezzel foglalkozni. Bár, remélem inkább az előbbi.

Egy gyors üzenetben tudattam a Carter ikreket is, hogy beláttam ostobaságomat, majd meginvitáltam őket egy közös ebédre. Drew úgyis dolgozik, én pedig szükségét éreztem a társaságnak.

Vettem egy nagy zuhanyt, majd felöltöztem és összébb pakoltam a holmikat a szobámban. Bár a srácok lakása ehhez képest egy szemétdomb, nem akartam, hogy elhanyagolt állapotban lássák lakóhelyem.

Miután a rendrakással végeztem, a konyhában nekiláttam összeütni valamit ebédre. Nem vittem túlzásba, egyszerű, ám igen finom ételeket választottam, melyek szinte pont akkorra készültek el, mikor barátaim megérkeztek.

- Örülünk, hogy megjött az eszed – köszöntött Alex, majd lehuppant az asztal melletti székre. Megforgattam szemeimet, miközben eléjük tettem a tányérokat.

- Ismertek… - helyeslően bólintottak, miközben belekóstoltak az ételbe.

- Igen. Önfejű vagy… - jegyezte meg Josh.

- És makacs – Testvére hozzászólásán megforgattam szemeimet. Hihetetlenek. Még akkor is, ha igazuk van.

- Oké, értettem – emeltem fel kezeimet megadóan, majd én is megkóstoltam a kimert ételt.

Mind nekiláttunk csöndben elfogyasztani az ebédünket, ám hamarosan telefonom jelzése szakított minket félbe. Felpattantam a székről legjobb barátnőm válaszának reményében, ám egy nem várt értesítés fogadott. Harry.

A korábbival ellentétben, most azonban nem a nyilvánosság előtt kívánt reagálni előző tweetemre, sokkal inkább a Direct Message opcióját választotta. Bevallom, kicsit örültem, hiszen így megkímélhettem magam további értesítések tömkelegétől. Így se tudtam még megküzdeni az egyre érkező „Kérlek, mondd meg Harrynek, hogy kövessen be engem is!” és a „Kérlek, kövess!” üzenetek tömkelegével. Az egész annyira valótlannak tűnt. Végtére is ki vagyok én, hogy rajongók kövessenek be az interneten?

- Na, mi történt? – Josh hangja rántott vissza gondolataimból. Ujjam csak lebegett idáig az ismerős név felett, most azonban rányomtam, láthatóvá téve a teljes szöveget, mobilom képernyőjén.

- Semmi… - legyintettem, ám tekintetem továbbra is a telefonra szegeztem.

Harry Styles. @harry_styles

Mi van, ha azt mondom, hogy én a „nem hordok alsógatyát” típus vagyok?

Elmosolyodtam a mondatot olvasva. Lehet, hogy nem több mint, egy egoista világsztár, de el kell ismernem, hogy kiválóan megállja helyét szópárbajunkban.

- Bessie válaszolt? – Joshra pillantottam, miközben összeráncoltam szemöldökömet.

Úgy kíváncsiskodik, mint egy idős hölgy és egy gyermek kombinációja.

- Viccelsz? Nézd, hogy ragyog a szeme! – lerogytam a székre, korábbi helyemre, miközben ujjaimmal végigszántottam a képernyőn, válaszomat pötyögve. – Szerintem az a göndör szépfiú van a dologban. Hogy is hívják? Henry?

- Harry – forgattam meg szemeimet. – És csak megmondom neki, hol a helye!

- Óh, szerintem nagyon is tudja, hol van – nevetett fel béna beszólásán szószártyád cimborám. – És úgy látom, azt is tudja, hol szeretne lenni… Az ágyadban. – Gombócba gyűrtem szalvétámat, majd hozzávágtam Alexhez. Bár tényleg furcsa, hogy híres ember lévén ilyenre szánja idejét, ám sokkal inkább betudtam annak, hogy nem akar alulmaradni párharcunkban, mintsem, hogy nekem kívánna imponálni. Hiszen valljuk be, nálam ezerszer jobb és szebb lányok veszik őt körbe az év minden napján.

Chloe Haggerty @c_haggerty

Mély csalódást okoznál… és kisebb orgazmust, néhány tinédzserlánynak és a vad fantáziájuknak.

Miután elküldtem a választ, az asztalra csúsztattam a telefont és ismét nekiláttam elfogyasztani ebédemet. Próbáltam nem figyelembe venni barátaim kíváncsi, ugyanakkor öntelt vigyorát. Amikor azonban ismét megszólalt telefonom, talán túl hirtelen kaptam érte, ezzel újabb okot adva barátaimnak, hogy tovább növeljék mosolyukat. Attól féltem, ha így megy tovább, lassan körbeér majd a fejükön.

- Fighting with him was like trying to solve a crossword and realizing there’s no right answer –kezdett éneklésbe Alex, ám miután öccse szalvétáját is hozzávágtam, majd felemeltem a villát, inkább elhallgatott. – Nagyon érik a győzelmem…

- Álmodj csak, Szépfiú! – kuncogtam fel, majd tekintetem ismét a kijelzőn megjelenő szövegre emeltem. Magamnak is fájt bevallani, de szinte faltam a szavakat, olyan kíváncsivá tett, mit felelhetett előbbi szurkálódásomra.

Harry Styles. @harry_styles

Szóval neked nem? A fenébe, ismét sikerült összetörnöd az álmaimat… L

Felnevettem szavain. Hihetetlen ez a kölyök!

Josh vállam felett beleolvasott beszélgetésünkbe, mire vállon csaptam. Nem mintha amúgy nem osztanám meg nekik, ám maga az elv, hogy leskelődik, kicsit sértette önérzetemet.

- Aú. Szadista – mormogta orra alatt, mire csak egy kedves mosollyal válaszoltam. – Milyen orgazmusról volt szó, egyébként?

- Orgazmus? – Alex olyan gyorsan kapta ki kezemből a készüléket, hogy reagálni se volt lehetőségem, majd miután megpróbáltam utánanyúlni, rá kellett jönnöm, képtelenség felérnem az ő magasságával.

- Add vissza, Alex Carter! – mordultam rá, majd finoman bokán rúgtam. Pont ott, ahol legutóbb.

- A fenébe Chloe, hogy megyek edzeni, ha tiszta lila a lábam! – dünnyögött, ám szeme még mindig a sorokat falta a képernyőn. – Azt hiszik majd, hogy ver az asszony!

- Végül is… - szólalt meg Josh, ám szigorú pillantásom láttán, inkább magába fojtotta a mondat végét.

Mire Alex végigolvasta a beszélgetést, nevetésben tört ki. Láttam, hogy ujjai megindulnak a képernyőn választ pötyögve, ám lábára léptem, és míg megrökönyödött, kikaptam kezéből a telefonom. Így jár az, aki egy Haggertyvel szórakozik.

Letöröltem a megkezdett ’óh, baby’ választ, majd saját gondolataimat kezdtem el pötyögni.

Chloe Haggerty @c_haggerty

A szupersztár éned adta önbizalmad most biztos megcsappant. Sajnálatos… J

Alighogy elküldtem a választ, végre sikerült befejeznem az ebédet is. A srácok még úgy döntöttek maradnak kicsit, így beültünk a nappaliba és ott kezdtünk el nézni egyet Alex kedvenc vígjátékai közül. A végére persze Josh bealudt, Alex pedig izomlázasra nevette hasát. Én azonban nem sokra emlékszem belőle. Szégyen, nem szégyen, ujjaim végig a mobiltelefonom kijelzőjén jártak, folyamatos vitát folytatva a göndör hajú énekessel. És bár lenyűgözött stílusa, nem hagyhattam, hogy övé legyen az utolsó szó. Ő azonban, mivel hasonlóan vélekedhetett, folyamatosan szóval tartott.

- Ilyen a szerelem… - dúdolta Alex a fülembe később, mikor kikísértem őket. Jutalmul nyelvet öltöttem rá.

Pár perccel később azonban, mikor visszarogytam a kanapéra, átgondoltam szavait. Rá kellett jönnöm, hogy bár egyáltalán nem táplálok gyengéd érzelmeket az énekes iránt, ebben a kívülállók nem lehetnek egészen biztosak. Végtére is, tény, ami tény, igazán jól elszórakoztat kis párharcunk során.

Gondolataimba mélyedtem, miközben a televízión sorra váltogattam a csatornákat, valami értelmes műsor megtalálásának reményében. Végül telefonomra lettem figyelmes. Ezúttal azonban másfajta hanglejtéssel tudatta az érkező üzenetet.

Kezembe kaptam a telefonom, majd mosolyt csalt arcomra legjobb barátnőm SMS-e. Szóval már ő sem haragszik rám. Szerencsére!

Megkönnyebbülten dőltem hanyatt, fejem alá helyezve az egyik díszpárnát. Úgy látszik sikerült Haroldba fojtanom a szavakat, hiszen már elég rég óta elküldtem legutóbbi üzenetemet. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak nem ér rá. Ki tudja, milyen kötelességei vannak egy mindennapi popsztárnak.

Próbáltam ébren maradni, ám a rossz éjszaka következményeként, eluralkodott rajtam az álmosság. Alig két perc múlva álomba merültem, és csak akkor riadtam fel legközelebb, mikor Drew kivette kezemből a távirányítót. Megdörgöltem szemeimet, majd az ablakra pillantottam. Kint már sötét volt. Túl sötét. Sikerült délutáni pihenésemnek egészen az éjszakába nyúlnia. A legrosszabb pedig nem az volt az egészben, hogy aznap nem foglalkoztam a munkámmal, hanem, hogy még mindig pont olyan álmosnak éreztem magam, mint előtte.

- Milyen volt a napod? – pillantottam testvéremre, ki már tusolás után volt.

- Hosszú. És ahogy látom, a tied is. Gyere! – kezét nyújtotta felém, én pedig elfogadtam azt. Felhúzott ágyamról, majd egészen szobámig kísért. Bedőltem az ágyamba, mondván nincs erőm lezuhanyozni, majd csak reggel, és kezembe vettem a telefonomat. A kijelző nem csak az ikrek szokásos ostoba üzeneteit tudatta velem, de Harry és Bessie megnyilvánulásait is.

Legjobb barátnőmével kezdtem, jót mosolyogva az ausztrál gasztronómiát illető panaszkodásáról. Bepötyögtem neki egy gyors választ közös beszélgetésünkben, majd Harold nevére váltottam.

Harry Styles. @harry_styles

Miért gondolod, hogy beteg vagyok?? Szerintem ez a művészet egy remek kifejezési módja…

Harry Styles. @harry_styles

Óh, képzeld, most robogott be hozzánk egy barna szépség… mindjárt kifaggatom, mit tud még mondani a BKB-ról

Megforgattam szemeimet az üzenetek láttán. Úgy döntöttem az írás szerinti sorrendben, tehát először tetoválásait illetően részesítem válaszban. Próbáltam összeszedni gondolataimat, hogy most is hasonlóan frappáns szavakkal ajándékozhassam meg, mint mikor megjegyzést tettem kivarratott karjára és mellkasára, ám elég álmos voltam ahhoz, hogy ne legyek száz százalékig elégedett soraim minőségével.

Chloe Haggerty @c_haggerty

A művészet változik, ahogy az emberek is… Az viszont, hogy nyolcvan évesen majd valakinek a megnyúlt lepkédet kell nézegetnie, nem éppen szívgerjesztő… :D

Chloe Haggerty @c_haggerty

Oh, és, ha kérdésed van, tudod, hol találsz. ;) Nem kell ártatlanokból információkat kicsikarni… 

5. rész: Virtuális támadás

Sziasztok!

sajnálom, hogy  ismét hétfőre sikerült megérkeznem, de mindig van valami, ami közbejön. Most azonban itt vagyok! :) Köszönömaz  előző részekhez a pipákat, remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. :)

.xx

C.

- El fogod mondani Paulnak? – összébb húztam magam az ülésen. A szerződés szerint pénzbírságra is kötelezhetik Bessiet, ha megszegi a leírtakat. Márpedig ő megtette.

- Nem – megállt az egyik piros lámpánál, majd törzsével felém fordult. – Ne idegeskedj ezen! – hangja lágy volt, szinte már simogató.  Egy pillanatra belefeledkeztem kedves hangtónusába, és közel jártam, hogy felírjak egy újabb jó pontot a számlájára, ő azonban nem engedte, hogy elfelejtsem, milyen pökhendi is valójában. – Na, nem mintha nem állna jól, mikor bosszankodsz.

-  Gondolom, most azt várod, hogy elaléljak a kedves szavak hallatán… - forgattam meg szemeimet.

- Nos, egy köszönöm jól esne – biccentett elégedett mosollyal az arcán, majd jobbra fordult az autóval.

- Azt várhatod… - mordultam fel, majd tekintetem az ablakra szegeztem. Sikerült kiharcolnom ezzel néhány perc csendet közöttünk.

- Hol lakik Bessie?

- Ha meg akarod keresni, hogy lecseszhesd, amiért nem titkolózik a legjobb barátnője előtt, tuti, hogy… - eszembe ötlött számos módja, hogyan kínozhatnám meg, ha keresztbe tesz Bessienek, arra azonban nem adott lehetőséget, hogy mindezt vele is megosszam. Egyszerűen csak belém fojtotta a szavakat.

- Oda készülsz, nem? Gondoltam egyszerűbb, ha odaviszlek… - rajta volt a sor, hogy megforgassa szemeit, míg én csak eltátottam a számat. Kezdtem úgy érezni, hogy egy hullámvasúton ülök vele. Az egyik percben legszívesebben kitépkedném fejéről a göndör tincseket, míg a következőben meglepődöm kedvességén.

- De – feleltem, mire kíváncsian pillantott felém. Amint rájöttem, hogy a címet szeretné hallani, felsóhajtottam és lediktáltam neki. Alig két perc múlva már a másik irányba robogtunk.

Próbáltam a továbbiakban csendben maradni, ám önelégült mosolyt formáló ajkai, mintha arra születtek volna, hogy az őrületbe kergessenek. Hiába fordítottam el róla tekintetemet, már a jelenléte is frusztrált. – Megmondanád, minek örülsz ennyire?

- Jó kedvem van… - rántotta meg vállát széles vigyorral az arcán. Ismét a jól bevált szemforgatós módszerhez folyamodtam. – Nem mindennap furikázhatok haza megmentésre szoruló lányokat…

- Azért ne bízd el magad! – felhorkantottam, mire jóízűen felnevetett.

Leállította a motort, én pedig oldalra pillantottam. Sosem örültem még ennyire, hogy láthatom barátnőm lakását. 

- Szereted összetörni mások álmait? – kuncogott tovább alkalmi sofőröm.

- Csak, ha túlzott egoizmust tükröznek - ismét felkacagott, miközben kimásztam a kocsijából. – Kösz – böktem oda és vártam, hogy elhajtson, ő azonban továbbra is csak várt. Akkor kezdtem megérteni, mire készül, mikor kinyílt a lakás ajtaja és megjelent Bessie. Harold leengedte a vezetőülés felőli ablakot és barátnőm felé intett.

- Miről maradtam le? – pillantása köztem és a göndör fürtös énekes között cikázott.

- A kisfiú szeret szuperhőst játszani – grimaszoltam, majd tettem pár lépést Bessie irányába. Minél előbb az ajtón belül akartam tudni magam és elfelejteni ezt a szörnyű napot. Harry azonban nem tágított.

- Legközelebb hagyom, hogy Mr. Szenvedély betuszkoljon a kocsijába - Kirázott a hideg. Na, persze nem kacsintásától… Azt hiszem, sokkal inkább annak a gondolata váltott ki belőlem szörnyülködését, hogy mi történt volna, ha nem siet segítségemre. Bármennyire is fájt beismerni, a maga módján, ma tényleg egy hősként lépett fel. Persze ezt neki sohasem ismerném be.

- Jó-jó, elég lesz. Chloe köszöni szépen a segítséget, de most már majd én vigyázok rá - győzelemittas mosollyal fordultam Mr. Styles felé, amint meghallottam barátnőm szavait. Burkoltan közölte, hogy ideje lekopni. Ráadásul igen diplomatikusan! Büszkeség öntötte el szívemet, ám Harry ezt se engedte kiélvezni.

- Vigyázz vele, az ifjú hölgynek, igen éles a nyelve! – Elgondolkodtam, hogy hozzávágom a mobilomat, hátha az letörli arcáról öntelt vigyorát.

- Ez a nyelv teljesen rendben van, és tökéletesen működik – mutattam az említett testrészemre. Szemei csillogása elárulta, mennyire mulattatja őt, hogy még mindig szócsatánkat vívjuk.

- Ha gondolod, szállj vissza az autóba és játsszátok le, de én addig bemegyek, mert megfagyok – Bessie felé kaptam a fejem, majd megragadtam a karját. Nincs az az Isten, hogy tovább nézem ezt az önteltséget!

- Itt ne merj hagyni vele! – beljebb léptem az ajtón, majd a vállam felett intettem az énekesnek. – Helló, Harry! – Megfordult az autóval, ám még odaszúrt egy kis megjegyzést drága barátnőmnek, jelezvén, hogy tudomást szerzett a felajánlott munkáról. Szemétláda.

Órákat töltöttem Bessienél, ám nem hiszem, hogy igazán jó tanácsot tudtam neki adni a döntését illetően. A pénz csábító, ugyanakkor jól tudta, mennyire nem szimpatizálok Liammel, miután ilyen bunkó módon viselkedett legjobb barátnőmmel. És itt sokkal inkább gondolok a múltkori ebédre, mintsem a dupla összegre. 
Legjobb barátnőm szerint az énekesnek van egy kedves oldala, én azonban ezt majd akkor hiszem el, ha látom. De legalábbis akkor, ha végre azt hallom, hogy megtanulta, hogyan ne sértegesse az embereket halálra.

Persze a döntést ettől függetlenül Bessiere bíztam. Neki kell mérlegelnie magában, megéri-e számára ez az egész. Arra azért megkértem, hogy alaposan gondolja át és várjon még egy kicsit, hiszen ez idáig nem érkezett válasz a könyvelői munkát illetően. Lehet, hogy megkapta, az pedig nagy előrelépés lenne a karrierjét tekintve.

Volt azonban valami más is, mely nem hagyott nyugodni. Akármilyen erősen próbálkoztam, nem tudtam szabadulni a lassított felvétel címszóval megbélyegzett énekes pökhendi megnyilvánulásaitól. Egyetlen embert ismerek, aki ennyire képes szócsatákba bonyolódni velem, ő pedig nem más, mint a dilinyósabbik iker-cimborám. Rajta kívül senki, még Drew, Josh és Bessie se volt képes kitartani ilyen sokáig. Többnyire már az ötödik percnél megunták, vagy inkább feladták. Az idegesítő sztárpalánta azonban még utolsó szavait is úgy intézte, hogy azzal fenntarthassa a kettőnk kialakult viadalt.  Ez pedig – bár szívesen megvertem volna magam már a gondolatért is – még vonzóbbá tette őt a szememben. Na, persze nem mintha szándékoznék még találkozni vele a jövőben. A közelébe se megyek többet annak a szállodának. Ezt szerencsére a főnököm is elfogadta erős érveim hallatán. De nem tagadhattam, hogy volt valami csábító Harryben, ami nem engedte, hogy a mélybe taszítsam ennek a borzalmas napnak a gondolatát. Még napokkal később is felvillantak elmémben emlékképek arról a csillogó zöld szempárról és pimasz, fogkrém reklámba illő mosolyáról.

Pedig ekkorra már kezemben tudhattam egy Mr. Harris által aláírt szerződést és egy újabb felkérést. Most azonban kikötöttem, hogy Daniel nélkül, nem kívánok megjelenni a megbeszélésen. Nincs szükségem több esetleges mentőakcióra, se még egy vén, szexista szállodaigazgatóra. Csak végezni akartam a munkámat úgy, ahogy azt mindig is képzeltem.

Azonban majd egy héttel a horribilis napom után, egy újabb következett. Éppen az egyik szálloda szolgáltatásainak kihasználtságát tekintettem át az elmúlt évek statisztikái alapján, mikor a telefon jelzésére lettem figyelmes. Tudtam, hogy ezúttal a Twitter jelez valamilyen értesítésről, én azonban nem fordítottam neki nagyobb figyelmet. Gyakran előfordult, hogy valaki bekövetett, annak a reményében, hogy visszajelölöm, ezzel gyarapítva követői számát, én azonban nem voltam vevő erre. Ezt a közösségi oldalt leginkább marketing eszközként használom, nem pedig barátaim elérése. Sokszor arról is elfelejtkezem, hogy regisztrált accountom van, míg máskor unalmamban képes vagyok nagy zagyvaságokat is kiírni. Ezúttal azonban az előbbi hangjelzést egy újabb követte, majd rövid szünet után telefonom mintha csak rohamot kapott volna, értesítések százát jelezte.

Félretettem ölemből a papírokat, majd a még mindig zengő készülékért nyúltam.

- Valakinek nagyon kapása van – lépett be Drew a félig nyitott ajtón. 

- Nem tudom, mi van – pillantotta rá értetlenül, miközben feloldottam a képernyőzárat. Az értesítések csak úgy záporoztak a képernyőn. Bátyám továbbra is az ajtóban állt, miközben nagyot harapott az egyik frissen vásárolt almába.

Mutatóujjammal rányomtam a legfelső értesítésre, ám telefonom képtelen volt egyszerre megnyitni és kezelni a bejövő értesítések sokaságát, így teljesen lefagyott.

- A francba már – szitkozódtam. Ágyamra hajítottam a készüléket, majd leemeltem laptopomat az éjjeliszekrényről.

Drew kíváncsian ült le mellém, majd kezébe vette a kiakadt mobilomat és helyreállítására törekedett, míg én bekapcsoltam a gépemet. Nem jelentkeztem be egyből a profilomba, anélkül kerestem rá, elkerülvén egy újabb esetleges technikai  problémát.

Az utolsó tweet-ben éppen a kemény munka fáradalmairól volt szó, melyet alig másfél napja írtam ki. Volt azonban valami, ami nem stimmelt. A követőim száma majd 1200-at mutatott, míg legutóbb alig érte el a 280-at. El nem tudtam képzelni, mi történhetett, hiszen kiírásaim elég unalmasak voltak ahhoz, hogy különösebben ne érdekeljék a népet.

Bejelentkeztem, majd végigpörgettem a folyamatosan frissülő értesítéseket. A legtöbb az új követőkről szólt, volt azonban a legelején kettő, mely igazán szemet szúrt.

Harry Styles. @harry_styles mostantól követ téged.

Harry Styles @harry_styles
Ilyen az, mikor a kisfiú szuperhőst játszik. Szívesen @c_haggerty ;) .xx

Mi a frász?  Hogy talált rám ez a kis…?  Felmordultam, miközben végigpörgettem a tweetjét követő véleményeken. Egyszeriben minden világossá vált.

Frissen szerzett követőim mind-mind a One Direction  rajongótáborát  erősítették, és most, hogy kedvencük nyilvánosan üzent nekem, úgy gondolják, hogy fontos személy vagyok az életében. De legalábbis eléggé ismerem ahhoz, hogy rajtam keresztül közelebb kerüljenek hozzá. Ez azonban nem fog megtörténni. Főleg azok után, hogy Mr. Styles volt elég pimasz ahhoz, hogy háborúnkat publikus keretek közé helyezze. Ha így akar játszani, ám legyen.

Éppen azon voltam, hogy bepötyögjek egy frappáns választ, mikor Drew felém nyújtotta telefonomat.

- Honnan…? – meglepődtem, hogy hátteremet láttam felvillanni, hiszen szemem sarkából az előbb tisztán láttam, hogy kiszedte az akkumulátort.

- A bátyád vagyok - nyelvet öltöttem rá, majd egy apró puszival jutalmaztam hálám jeléül, miközben felvéstem agyamba, hogy meg kell változtatnom a PIN kódomat. – Kiderült már, hogy ki kívánt ennyire elérni?

- Ki bizony – bólintottam. – Egy nagyszájú világsztár azt hiszi, felveheti velem a kesztyűt – felnevetett szavaimon. Miután már korábban beavattam alkalmi hősöm akciójába és a kocsiban megejtett csevejünkre, nem tűnt különösebben meglepettnek. Én azonban annál inkább.

- Akkor nem is zavarlak tovább – a szemetesbe hajította az almacsutkát, majd felállt ágyamról. – Tudod, mikor bosszút forralsz, a mosolyod megrémít – kuncogott, miközben az ajtóhoz hátrált.

- Nem te vagy az, akinek félnie kell – kacsintottam rá. Kilépett a szobámból, és behúzta maga mögött az ajtót. Ujjaimmal gyorsan szántottam végig a billentyűkön, hogy bepötyögjem válaszomat.

Chloe Haggerty @c_haggerty

@harry_ styles Furcsa. Azt hittem te a kívül hordott alsógatya típus vagy… ;)

Miután elküldtem a tweetet, nekiálltam szelektálni az új követők között. Néhányat, akik szimpatikusabbnak tűntek, visszakövettem, majd ismét elolvastam Harold kiírása alatt a véleményeket. Többségüknek fogalma sem volt, miről lehet szó, én pedig nem hibáztattam őket érte, hiszen mondataink csak a háttér sztori ismeretével nyernek igazán értelmet.

Eltöltöttem még pár percet a közösségi hálón, majd kijelentkeztem és letettem ölemből a laptopot. A folyamatosan növekvő követőkkel ráérek később is törődni, ám a munkám nem várhat tovább. Vettem egy mély levegőt, majd ismét kezeim közé fogtam a szükséges papírokat. Mielőtt azonban újra tanulmányozni kezdtem volna őket, kezembe kaptam mobiltelefonom és rányomtam a némítás gombra. Nem akarom, hogy ismét hangzavarba torkolljon a munkára szánt időm.

Ám mikor visszatettem volna a készüléket magam mellé, felvillant rajta legjobb barátnőm képe.

- Szia. – szóltam bele. – Van ötleted honnan tudhatja Harry a teljes nevemet?

- Megyek Ausztráliába! – szólalt meg, elfeledtetve korábbi gondolataimat.

- Várj! Mi??? 

4. rész: Váratlan hős

Sziasztok!

Őszintén sajnálom a késlekedést! Akik tagjai Larissa csoportjának, tudják, hogy vizsga miatt történt. Nos, a vizsgámat erre a hétre halasztották, és két másikkal megtoldották, szóval a helyzet nem javult, de nem akartalak tovább megváratni benneteket.

Mivel Larissa késett egy napot a hétvégén, gondoltuk fent tartjuk a hagyományt és én is egy nappal később teszem ki.
Remélem, megérte várni!

.xx

C.

Nem mondanám, hogy kiváltképp örömmel töltött el Bessie Modest-es ebédjének tudata. Persze, örültem, hogy ismét pénzt kereshet, és jól érzi magát, ám továbbra is úgy éreztem, jobb, ha nem bonyolódik bele mélyebben a világhírű banda életébe. Pont elég, hogy hazugágra kényszerítették őt a világ előtt, most még komplikáltabb, hogy beismerte, tetszik neki rossz modorú ál-barátja. Szép kis kalamajka, mondhatom!

- Most komolyan bedurciztál? – Josh vállával lökött rajtam aprót, hogy észhez térítsen merengésemből.

- Nem duzzogok, csak nem vagyok biztos abban, hogy ez egy jó ötlet... – rántottam meg vállaimat. Bár az emberek majd 80%-a elintézné ezt a beszélgetést annyival, hogy biztos csak irigykedem, ám barátaim ennél jobban ismernek. Az egyetlen, ami érdekelt, nehogy ismét megbántsák a legjobb barátnőmet. Hiszen az efféle multimilliomos világsztárok gyakran azt hiszik bárkivel, bármit megtehetnek.

- Bessie már nagylány, és elég talpraesett, úgyhogy ne aggódj! – Joshie rám kacsintott. Torkomból mély sóhaj tört fel, majd fejemet vállára hajtottam.

- Mit szólnál egy dalhoz, amely garantáltan jobb kedvre derít? – enyhe szívroham kerülgetett, mikor Alex anélkül, hogy megkerülte volna a kanapét, előre hajolt fejem mellett.

- Most inkább kihagyom – lehunytam szemeimet pihenésképpen. Éreztem, ahogy a munkám okozta fáradtság megpróbál elnyomni. Éjjel háromkor még a terveken dolgoztunk Dannel, hogy kielégítse majd a megrendelő igényeit. Bár ehhez drága kollégám szerint elég lenne egy mélyen dekoltált felsőben megjelennem.

- Jól gondold meg! Kihagyhatatlan ajánlat! – Nemet intettem fejemmel, ám Mr. Carternek nyilvánvalóan gondjai akadtak az értelmezéssel, hiszen pár pillanat múlva rázendített. – It feels like a perfect night to dress up like hipsters and make fun of our exes oh oh oh oh – kinyitottam szemeimet. Tekintetem szinte szikrákat szórt. Épp elég baja van az embernek a szőke dalos pacsirta nélkül is. Drága cimborám azonban semmisnek tekintette pillantásomat és csakúgy, mint legutóbb, tovább folytatta – It feels like a perfect night for breakfast at midnight. To fall in love with strangers. Oh oh, oh oh. – Füleimre tapasztottam kezem, tompítva a zajt, mikor Drew lépett a nappaliba.

Hayley alig húsz perccel az ikrek érkezése előtt távozott, egy sürgős meeting miatt, ezt követően pedig Drew a szobájába vonult, hogy szabad teret biztosítson a határtalan hülyeségnek, ahogy fogalmazott.

- Húgi, már ezerszer elmondtam, hogy ne hozz kutyát a házba! – Alighogy kiejtette száján a szavakat, kitört belőlünk a nevetés. Hiába. Ha akarnám, se tagadhatnám le, hogy testvérek vagyunk.

- Azt hiszem, ez mindent elárul az énektudásodról – hátba veregettem Alexet, ki átvette szerepem, és megjátszotta sértődöttségét, miközben megpróbálta visszafojtani kacagását.

- Te meg a bátyád vagytok a világ leggonoszabb házigazdái – bosszankodva vetődött a kanapéra, miközben testvérem is úgy döntött, csatlakozik hozzánk és helyet foglalt a fotelben.

- A temérdek ingyen kaja vagy a kényelem miatt? – dobta Drew lábait a dohányzóasztalra.

- Szerintem díjat érdemelnénk, amiért megtűrünk – hevesen bólogatni kezdtem, mire Alex az oldalamba csípet. – Aúúú! – jajdultam fel, majd mindünkből kitört a nevetés.

- Megérdemelted – vigyorgott rám. Küldtem felé egy pimasz mosolyt, majd kirántottam Josh háta mögül a párnát és testvére képébe vágtam.

- Héé! – az évek során már hozzászoktam, hogy ikrek lévén, gyakran reakciójuk is egyforma és egyidejű. Felkacagtam, mire két oldalról repültek arcomba a párnák.

- Drew, be kellene vetned a nehéz tüzérséget! A kishúgod éppen fuldoklik a párnákban – kukucskáltam ki az időközben beterítő díszpárnák alól.

- Á, jó nekem itt – legyintett mosolyogva, miközben belemarkolt a chipsbe. Remek. Szóval magamra maradtam, két izompacsirta ikerpalántával.

Felsóhajtottam, majd felmarkoltam néhány párnát és barátaimra hajítottam. Ha párnacsatázni akarnak, ám legyen!   

Bevallom, még jó, hogy párnákkal csatáztunk és nem labdával, hiszen így megkíméltem magam egy méretes monoklitól a megbeszélés előtt. Bár talán akkor Dan nem mondhatná, hogy csak miattam olyan segítőkész a szállodaigazgató.

Megcsináltam frizurámat, majd belebújtam kosztümömbe, mielőtt felkentem egy kis alap sminket. A gyomrom görcsben volt, mint minden alkalommal, mikor meg kell mutatni terveimet a világnak. Úgy gondolom, ez is olyan, ami idővel javul, de teljesen soha nem fogom kinőni.

Perdültem egyet a tükör előtt, miközben egy apró mosolyt varázsoltam az arcomra. Legszívesebben visszabújnék meleg takaróm ölelésébe, ám azért sajnos nem fizetnek. Nekem legalábbis biztos nem.

Alighogy vállamra kaptam táskámat, megszólalt a telefonom. Daniel neve megállíthatatlanul villogott a kijelzőn.

- Azonnal indulok most már –szóltam bele, miközben elindultam lefele a lépcsőn.

- Az jó – köhögött. – Én azonban nem tarthatok veled – ledermedtem az utolsó lépcsőfokon állva. Most ugye csak viccel?

- Ez valami tréfa, ugye? – fuldokló köhögése előzte meg szavait.

- Sajnálom – szipogta. – de elkaptam valami vírust, jelenleg megmozdulni nem bírok - Elfogott a pulykaméreg. Nem teheti ezt velem! Annyit dolgoztunk ezen a projekten!

- El kell jönnöd! Egyedül képtelen vagyok rá – kérleltem, ám amint meghallottam szavaimat kísérő köhögő rohamát, rá kellett jönnöm, hogy tényleg az lesz a legjobb, ha otthon marad. – Vagy talán elnapolhatnánk… - vetettem fel, miközben az előszobába léptem.

- A főnök megölne – krahácsolta. -  El kell menned! Képes vagy rá, én tudom. Csak csinálj mindent úgy, ahogy megbeszéltük – mélyet sóhajtottam, majd felmértem a lehetőségeket. Ha nem megyek el, a megrendelő szinte biztosan eláll az együttműködéstől, ha azonban elmegyek, könnyen előfordulhat, hogy valamit esetleg elfelejtek megemlíteni a tervet illetően. – Meg kell próbálnod – felsóhajtottam, majd beleegyeztem a dologba. Már most látom, hogy ez a nap katasztrófa lesz!

Néhány mély sóhaj és egy újabb csésze kávé után végre hajlandóságot mutattam elhagyni a kávézót és besétálni a szállodába. A recepciós hölgy értesítette az igazgatót, aki alig pár perccel később már az étterem felé terelt.

- Kérem, bocsásson meg, amiért egyedül érkeztem. Daniel, akarom mondani, Mr. Morgan lebetegedett, így jobbnak láttuk, ha otthon marad a gyógyulás érdekében – magyarázkodtam, társam hiányát illetően, miközben helyet foglaltunk az egyik asztalnál.

- Ez igazán sajnálatos. Mindenképen adja át neki üdvözletem, és jókívánságaimat mielőbbi gyógyulását illetően! – bólintottam, majd kezembe vettem az étlapot. Olyan ideges voltam, hogy gyomrom összeszűkült.  Semmilyen ételre nem vágytam, ám az illem megkövetelte. Az üzleti élet első szabálya pedig, hogy nem hányhatsz fittyet az etikettre.

- Úgy lesz – feleltem, miközben tekintetemmel kiválasztottam egy szimpatikusabb ételt. Miután üzletfelem is hasonlóan tett, leadta a megrendelést a pincérnek, majd pillantását ismét rám emelte.

- Nos, amíg várunk, kérem, ismertesse a terveket! – mosolygott rám. Az ölemben heverő mappáért nyúltam, ám nem tudtam, nem észrevenni, amint szemeit dekoltázsomon legelteti. Nagy levegőt vettem, hogy elfojtsam a kitörni vágyó szitokszavakat, majd nekiláttam a kidolgozott terv ismertetésének.

Egy órával később már biztosan tudtam, hogy terveink hamarosan megvalósításra kerülnek, ám nem lehettem biztos abban, hogy a kívánt eredményt milyenségükkel értem el. Kiváltképp, mivel az elmúlt hatvan percben az én drága üzletfelem kötelességének érezte megszűntetni a Daniel távolléte okozta hiányérzetet. Talán Alexhez hasonlóan, ő is értelmezési problémákkal küzd, én ugyanis azt mondtam a munkatársam beteg, míg ő úgy tesz, mintha legalábbis családi állapotomat ismertettem volna.

A múltkori perverz pillantások mostanra érintésekké lettek, és bár erősen próbáltam fenntartani a kellő távolságot, a munkám miatt nem vethettem véget idő előtt a megbeszélésnek.

- Nos, a főnököm akkor postázza majd Önnek a szerződést – csúsztattam hátrébb a széket, hogy végre felállhassak.

- Már alig várom! – lelkendezett. Vállamra emeltem táskámat, majd kezembe kaptam mappámat, hogy mielőbb az ajtón kívül tudhassam magam.

- Köszönöm, az ebédet – fordultam felé, közelsége hatására azonban hátrahőköltem.

- Igazán nincs mit – hátrasimította egy kósza hajtincsemet. Lesepertem kezét, majd megpróbáltam kikerülni, ő azonban csípőmnél fogva visszahúzott. – Ne siessen ennyire, kérem!

- Ne haragudjon, de már várnak otthon – megpróbáltam lefejteni magamról kezeit, ő azonban nem csak méretben, de erőben is nagyobb volt nálam. Felmordultam, amint tett felém egy lépést. Na, ez határozottan több annál, mintsem el kelljen viselnem a munkám érdekében!

- Hát te itt vagy? – egy mély, rekedtes bariton csendült fel mögöttem, mégis valahogy ismerősnek tűnt. Felé fordítottam fejem, mire észrevettem, hogy gyors lépésekkel tart irányomba. Már csak ez hiányzott! – Rég láttalak. – Nem hagyta, hogy egy szót is kinyögjek, közelebb hajolt és arcon csókolt, mintha csak a legjobb barátja lennék. Nem értettem az göndörfürtös énekes viselkedését, mindaddig, míg szemébe nem néztem. A zöld szempár aggódást és feszültséget tükrözött, majd pillantása a tolakodó kezekre vándorolt.

- Szia, Harry – nyögtem nevét, majd az igazgató úrra pillantottam. – Engedje meg, hogy bemutassam, ő itt Harold Styles – intettem a váratlanul felbukkanó énekes felé. – Harry, ő itt Mr. Harris.

- Üdvözlöm – nyújtotta kezét, mire üzletfelem kelletlenül megrázta azt. – Mi újság? – emelte rám ismét tekintetét.

- Éppen arról beszéltünk, hogy szívesen hazaviszem az ifjú hölgyet – lefagytam. Még, hogy én és ő egy kocsiban? Na, arról álmodhat!  Ha innen elhúztam, tuti, hogy panaszt teszek rá a főnöknél.

- Erre semmi szükség – emeltem fel kezeimet tiltakozóan, majd ismét hátráltam egy lépést.

- Igen, majd én elviszem, úgyis azon a környéken lakom – Harry mosolya a legmogorvább embert is képes lenne levenni a lábáról, Mr. Harris azonban nem tágított ilyen könnyedén.

- Maradjon csak nyugodtan, igyon egy kávét a barátaival – pillantott az énekes korábbi asztala felé. Oda emeltem tekintetem, és szinte azonnal kiszúrtam, hogy ezúttal a két esetleges rokona helyett, James Corden és Ben Winston foglaltak helyet az asztalnál. Végtére is, híreseknél ez már csak így megy. – Szívesen elfuvarozom Ms. Haggertyt – egy pillanatra elgondolkodtam, hogyan is vághatnám ki magam a leggyorsabban ebből a helyzetből, és bár biztos voltam benne, hogy később meg fogom bánni, tettem néhány lépést Harry felé.

- Semmi gond, Mr. Harris – küldtem felé egy műmosolyt. Szinte fájt, hogy rá kellett kényszerítenem magamat. – Mr. Styles majd hazavisz, nem kell fáradnia. – ahelyett, hogy esélyt adtam volna neki a további akadékoskodásra, belekaroltam az énekesbe. – Mehetünk? – aprót bólintott, majd egyszerre indultunk meg az ajtó felé. – Viszontlátásra! – intettem Mr. Harrisnek. Egy percre elakadt a szava, majd beletörődően elköszönt tőlünk és nem gátolt meg a továbbiakban a kijutásban. – Vagy inkább soha viszont nem látásra! – motyogtam a szálloda ajtón kívül érve. Elengedtem megmentőm karját és idegesen hajamba túrtam. Az egyetlen, amit utáltam a munkámban, hogy ilyenkor szószártyád énemet a kosztümömön kívül kellett tudnom. Pedig tudnék mit mondani annak a vén kujonnak!

Megvártam, míg a szálloda biztonsági kamerájának látókörén kívülre kerülünk, majd megálltam és felsóhajtottam. Harry zsebébe csúsztatta kezeit, miközben aggódó pillantását rajtam nyugtatta. 

- Jól vagy? – aprót bólintottam.

- Köszönöm – küldtem felé egy apró mosolyt. Legyintett egyet a levegőbe, jelezvén, hogy semmiség. – Nos, akkor én megyek is. Szia – intettem aprót, majd az aluljáró felé indultam. Elkapta karomat, ő azonban Mr Harrissel ellentétben, nem akart fogdosni, mindösszesen maga felé fordítani.

- Megígértem, hogy hazaviszlek. Szeretem állni a szavam – emelte fel a mutatóujjára csúsztatott karikát, melyen slusszkulcsa lógott.

- Nézd, erre semmi szükség! Az csak azért volt, hogy kijussak onnan, és tényleg hálás vagyok érte – kezdtem mentegetőzésbe, ő azonban belém fojtotta a szavakat.

- Ha tényleg hálás vagy kedves BKB, akkor nem viaskodsz velem, hanem elfogadod az ingyen fuvart – megadóan felsóhajtottam, majd megkerültem kocsiját és lediktáltam címemet, míg kitártam az anyósülés felőli ajtót. Már elegem volt a pasikkal való hadakozásból.

Lerogytam a kényelmes bőrülésre, majd bekötöttem magam, míg Harry is beszállt. Míg elindította az autót, újra végiggondoltam szavait.

- Várj! Mi az a BKB? – arcán pimasz mosoly terült el, miközben kilavírozott a parkolóból.

- Bessie Kétballábas Barátnője – a torkomon akadt a szó. Nem hiszem el, hogy ilyen ostoba becenevet adott nekem! Még akkor is, ha igaz.. Mi joga van hozzá?

- A nevem Chloe – szűrtem fogaim között. – És nem vagyok kétballábas! – szívdöglesztő mosolya kíséretében emelte rám tekintetét.

- Ha te mondod… Chloe – Határozottan mulatatta bosszankodásom.

- Az esés a figyelmetlenségem következménye volt – dünnyögtem orrom alatt. – Egyébként is, hogy kerültél megint ide? Itt laksz, vagy mi a fene? – figyelmét az útra szegezte, míg bevett egy bal kanyart. – Mármint, nem baj, ha igen. Nyilván van, aki ilyenre költi a pénzét… - felhúzott szemöldökkel fordult felém. Határozottan úgy gondolta, hogy elment az eszem, és még csak nem is hibáztathattam érte.

- Természetesen nem itt lakom – vigyorodott el. – Azonban remek a konyhájuk. Nem is beszélve arról, hogy elég jó fedezéket nyújt.

- Óh, igaz. El is felejtettem, hogy ki ül mellettem – csaptam homlokomra színpadiasan, mire megforgatta szemeimet. – De tényleg, honnan tudod, hogy én nem egy őrült rajongó vagyok, aki követett az étterembe és most az elrablásodra készülök? – harsányan nevetni kezdett.

- Nem mondták még, hogy túl nagy a képzelőerőd? – kacagott tovább. – Bár bevallom, szívesen megnézném azt a jelenetet, ahogy megpróbálsz betuszkolni egy furgonba.

- És neked nem mondták még, hogy bunkó vagy? – nevetése csillapodott, ám egoista vigyora továbbra is ott ült arcán.

- Nem éppen ezekkel a szavakkal szoktak illetni - a szám tátva maradt. Milyen egy pökhendi majom!

- Hát, akkor bocs, hogy kipukkasztottam a hollywoodi buborékot körülötted – pislogtam rá ártatlanul, majd pillantásomat a tájra szegeztem. Köszönhetően a forgalomnak, még legalább húsz percet el kell töltenem vele. Remek! Csak tudnám, mivel érdemeltem ki mindezt.

- Nagyon felvágták a nyelved – Újra az a szívdöglesztő mosoly! Komolyan, ha nem lenne ilyen nagyképű, még egész helyes is lenne. Bár azért egy hajvágás ráférne.

- Tekints rá úgy, mint a tehetségemre – ezúttal rajtam volt a sor, hogy megmutassam gúnyos mosolyomat.

- Nem gondolná az ember, ha a ruhádra néz – pillantott végig szerelésemen. – Tudod, az üzleti életben az emberek, valahogy visszafogottabbnak tűnnek.

- Hát, igen. Mérhetetlen erőfeszítést igényel, hogy visszafojtsam eme remek személyiségemet – ismét felnevetett. Úgy láttam mondani készül valamit, ám telefonom csörgése megakadályozta. Elővettem az apró készüléket, amin legjobb barátnőm képe jelent meg. – Szia – emeltem a fülemhez a készüléket.

- Szia. Nem fogod elhinni, mi történt! Itt volt Paul! – nem tagadhatom, mennyire megleptek szavai, ám tekintve, hogy a menedzser egyik ügyfele éppen mellettem foglal helyet, nem biztos, hogy ez a legjobb időzítés.

- Értem. Figyelj, ezt majd később megbeszéljük! – próbáltam rávenni barátnőmet, hogy ezt a csevejt halasszuk későbbre, ő azonban úgy tűnt képtelen gátat szabni szóáradatának.

- Azt akarják, hogy menjek a turnéra is! Érted? A TURNÉRA! Hogy játszhatnám el Liam barátnőjét addig? – Megrökönyödtem a hallottakra. Ezt a Modest se gondolhatja komolyan! Magukkal vinni Bessiet hónapokra egy ostoba színjáték miatt? Persze, legalább fizetnek érte és láthatja a világot, ám kétségeim vannak afelől, hogy azzal a bunkóval töltött idő megérné-e. – Ez nonszensz! – bosszankodott tovább.

- Drágám, próbálj megnyugodni! Később átmegyek és mindent megbeszélünk – mélyet sóhajtott.

- Rendben, várlak.

- Igyekszem. Szia, puszi! – búcsúzkodtam. Szemem sarkából jól láttam, Harry furcsán méreget.

- Puszi! – bontottam a vonalat, majd visszacsúsztattam mobilom korábbi helyére. Az énekes arcán ismét az a pimasz mosoly ült.

- Mi az?
- Úgy látom, a lányok közé még holmi titoktartási szerződés sem állhat – kuncogott. A fenébe!