8. rész: Ausztrália

Sziasztok!

Azt hiszem megbocsájthatatlan minősül a kimaradásom. A legrosszabb pedig, hogy nem tudnék rá egy értelmes magyarázatot sem adni. Az igazság az, hogy az utóbbi időben annyi minden zajlik körülöttem, hogy nem sikerül lépést tartanom magammal és valahogy mindig az írás húzza a rövidebbet, amit nagyon sajnálok, hiszen nagyon fontos nekem, és titeket se szeretnélek cserben hagyni. A lényeg, a lényeg, hogy most itt vagyok és a továbbiakban megpróbálom előre megírni a részeket, hogy ne legyen késlekedés, legalábbis ne ennyire drasztikus. Jó olvasást kívánok, és mégegyszer sajnálom!

.xx

C.

A napok gyorsan peregtek körülöttünk és az Ausztráliából érkező hírek nem mindig derítettek éppen jó kedvre. Aggódtam a legjobb barátnőmért, miután megtudtam, Liam kedvesből visszaváltott régi, úgy tűnik, már-már valódi énjére. Képtelenségnek bizonyult megfejteni az énekes viselkedését, legalább annyira, mint göndör-fürtös kollégájáét. Harryvel ugyanis, bár nem beszéltem a legutóbbi incidens óta, egyre inkább éreztem, hogy történt vele valami. Mindaz, amit megosztott a világhálón, stílusában valahogy megváltozott. Nem volt olyan Harry Styles-os, mint máskor szokott. Ahhoz azonban túl büszke voltam, hogy elássam a csatabárdot és konkrétan rákérdezzek, mi bántja. Egyébként sem vagyunk barátok…

- Hahó - Josh kezdett el salimpálni arcom előtt, ezzel elosztva merengésemet. Legalább tíz percre kizártam a külvilágot és csakis gondolataimra koncentráltam, ez pedig drága barátaimnak nemm tetszett.

- Igen? – ráztam meg fejem, és kaptam felé tekintetemet.

- Azt kérdeztem, mi újság a munkával. Hol jár az agyad? – megforgattam szemeimet, majd farmerzsebembe csúsztattam mobiltelefonomat.

- Minden rendben, ahogy eddig – bólintottam. – Nálatok? – követte korábbi mozdulatomat, majd kávéjába kortyolt. Néha előfordult, hogy kiszakadtunk lakásaink falai közül és beültünk valahová, elfogyasztani egy pizzát, vagy egyszerűen csak inni egy finom feketét.

- Minden oké, természetesen. Egyre inkább kezd fellendülni a biznisz. – Mosolyra húztam ajkaimat, ám hiába minden figyelmem, különböző gondolatok százai cikáztak elmémben, meggátolva teljes koncentrációmat.

- Örülök neki – Kiürítette csészéjét, majd a kis tányérra helyezte. Hozzáhasonlóan próbáltam cselekedni, ám a mosdóból szélviharként megérkező Alex, kiverte kezemből a porcelánt, mely szerencsés véletlen folyamán, mindössze az asztallapig zuhant.

- Mi ez a nagy rohanás? – ráncoltam össze szemöldökömet, miközben rápillantottam.

- Nézzétek meg a telefonotokat! – alighogy kiadta az utasítást, Josh bekapcsolta az internetet és értesítéseit vette szemügyre. Amint megláttam, hogy ujja megáll a telefon képernyőjén, saját készülékemért nyúltam. Várt egy üzenet Bessietől. Gyorsan végigpillantottam a sorokon, majd eltátottam a számat.

A jelek szerint egy napunk van, hogy mindent félretéve, Ausztráliába utazzunk, legjobb barátunk után. Az ikrek szeme felcsillant, és összepacsiztak a levegőben, én azonban képtelen voltam bármilyen épeszű reakció felmutatására.

- Kész vagy? – Drew lépett be szobám ajtaján, alig pár órával az üzenet érkezése után, üres bőröndöm mellett gubbasztottam az ágyon és egyre csak azon járt az agyam, miként kellene döntenem. Természetesen vonzott a számos turisztikai attrakció, melyekkel Ausztrália rendelkezik, nem is beszélve Bessie-ről, ám nem tudtam csak úgy fittyet hányni a tényre, hogy nem csak egy, de rögtön két idegesítő popsztárt is el kell majd viselnem. És akkor még nem is tudom, milyen lehet a maradék három…

- Nem. Nem tudom. – elhúzta száját, majd lehuppant mellém és segített összehajtogatni néhány ruhát. – Nem vagyok benne biztos, hogy akarok menni.

- Már, hogyne akarnál. A munkád megvár, te pedig legalább feltöltődsz a legjobb barátaiddal. Ölni tudnék, hogy Hayley és én kapjunk egy ilyen lehetőséget, teljesen ingyen. – bátyám monológját egy egyszerű, Csak ne engem. Válasszal nyugtáztam, mire labdává gyűrte farmer sortomat és hozzám vágta. Mindketten felkacagtunk, majd fejemet vállára hajtva pakoltam be kimaradt ruháimat a bőröndbe.

Később még az irataimat is elraktam, majd másnap reggel nesszeszeremmel és fogkefémmel zártam a sort. Bár nem aludtam túl jól az este, egy valamiben biztos voltam: Bessie nem véletlen akarja, hogy menjünk. Szüksége van a támogatásra. Én pedig semmit nem tennék szívesebben, minthogy megvédjem a számomra legfontosabb személyeket.

Drew vitt ki a Heathrow reptérre, ahol egy rövid búcsúzkodás után, iker barátaimmal karöltve indultunk az ellenőrzés felé. Nem mondom, hogy szeretem a reptereket, vagy magát a repülést, de tény, hogy nem panaszkodhattam az utazás körülményeire. Az út feléig a srácokkal szórakoztam, majd Alex vállára hajtottam fejem és álomba szenderültem. A következő, amire emlékszem, hogy a mikrofon által eltorzított női hang arra kér, kössük be öveinket a leszálláshoz.

Eltartott egy ideig, míg átverekedtük magunkat a reptéren, így szinte felüdülésként hatott, mikor végre kiléphettem a szabadba. Bezárult mögöttünk a hatalmas plexiajtó, majd tekintetünkkel bármilyen ismerős arcot próbáltunk megtalálni a tömegben. Bessie legutóbbi üzenetében azt írta, itt fognak minket várni, most azonban egyetlen arc vonásai se tűntek ismerősnek.

- Chloe! – felkaptam fejem Josh hangjára. Egy, a reptér oldalánál parkoló, sötétített üvegű autó felé intett, mely mellett egy nevetséges egyenruhába öltöztetett sofőr, neveinkkel ellátott táblát tartott kezei között.

Ismét megragadtam bőröndöm fogóját, majd követtem barátaimat. A férfi készségesen mutatkozott be nekünk, majd bepakolta poggyászainkat, és útnak is indultunk a szálloda felé.

Nem bántam, hogy Josh került középre, hiszen így lehetőségem nyílt az ablakból is megszemlélni a város szépségét. Az ikrek is hasonlóan tehettek, ugyanis megállás nélkül hallottam a fényképező ismerős hangját, és annyira még Alex sem lehet egoista, hogy ilyen körülmények között a tárhelyet önmagára pazarolja.

- Hát, meg tudnám szokni, ha itt kellene laknom… - dőlt Josh a vállamnak egyszeriben. Elgondolkodtam szavain, majd tiltakozóan megcsóváltam fejemet. Rengeteg kifogásom van az ország ellen. Persze, tökéletes nyaralási célpont, de nem az a hely, amiért elhagynám Angliát. Sőt, azt hiszem olyan hely nem is igazán létezik, melyért feladnám a mi kis esős, de annál érdekesebb hazánkat.

- Túl meleg van…

- Az a jó! Ez rengeteg bikinis csajt jelent! – megforgattam szemeimet Alex gyermeteg ujjongása láttán. Képtelen felnőni. És bár igaza van, hogy a lengeöltözetű nők és férfiak nem feltétlenül szolgálnak visszataszításként, a szokatlan páratartalom továbbra is azt éreztette velem, hogy nem éri meg.

- Előbb kérdezd meg, hogy fogadhatsz-e vendégeket – pillantottam cimborámra. Mégse hagyhattam csak úgy szó nélkül korábbi megjegyzését. Rajta volt a sor, hogy megforgassa szemeit.

- Nos, miután én vagyok itt az egyetlen szingli, ennyi jár nekem – elégedetten csapott mellkasára, mintha legalábbis királyi címmel lenne felruházva.

- Azt hiszem, ezt újra át kellene matekoznod. Tudtommal én és Bessie is azok vagyunk – emlékeztettem hibájára.

- Bessie jelenleg Liammel van… - nem tette hozzá, hogy csak színészileg, hiszen nem tudhattuk, mit tud az egészről a sofőr. – Neked pedig itt lesz a Henry fiú…

- Harry! – szólaltunk fel egyszerre Josh-al.

- Nem igazán vagyok rá kíváncsi – tettem hozzá. – Bizonyára talált már magának egy modellt, akit kedvére az ágyába cipelhet – nemtörődöm módon megrántottam vállamat, holott már a puszta gondolattól is elfogott a hányinger. Se Haroldra nem akartam gondolni, se különféle modellekre. A kettőre együtt pedig végképp nem.

- Mint te Edet? – szúrós tekintettel pillantottam rá. Övön aluli ütésnek számított előhozakodni ezzel a dologgal. Főként, mivel jól tudja, Ed azóta mindennap ír nekem a megkezdett éjszaka befejezésének reményében. Mivel Drew barátja, válaszra méltatom, az azonban tény, hogy józanon sokkal kevésbé tetszik a pár órás románc gondolata.

- Fogd be, Carter! – sziszegtem, majd hátradőltem és a továbbiakban némán szemléltem a tájat. Legbelül még mindig marcangoltam magam, amiért beleegyeztem az ideutazásba, félretéve a munkám és minden mást, ám Bessie megérte. Másrészt meg, a munkából így is ki tudom venni a részem, és legalább elkerülhetek egy újabb esetleges kínos találkozót.

Kellett pár perc, hogy felfogjuk a tényt, hogy abban a csodálatos szállodában fogunk megszállni, mely előtt leparkolt a sofőr. Állam valószínűleg még akkor is tátva volt, mikor beléptünk az épület halljába.

- Srácok! – legjobb barátnőm hangja csendült fel a recepció irányából, majd felénk lépdelt és szorosan a karjaiba zárt, majd hasonlóan tett a fiúkkal is. – Úgy örülök, hogy itt vagytok!

- Ennyire nehéz a sztárok élete? – Bessie belebokszolt Alex vállába válaszul kérdésére. Felnevettünk, mire egy fekete ruhába öltözött férfi lépett mellénk. Ő volt Paul, a banda menedzsere, egyben barátnőm jelenlegi főnöke.

- Minden rendben volt az utazás alatt? – kérdezte, miután mindhármunkkal kezet fogott és a liftbe terelt minket.

- Igen, köszönjük. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk – felelte Josh, én pedig helyeslően bólogattam szavai alátámasztásaként.

Megtettünk néhány emeletet a felvonóval, mire végre elértük a kívánt célt. A férfi egy ajtó felé terelt minket, majd miután kinyílt az ajtó, megláthattuk a hatalmas lakosztályt, melyben öt kíváncsi szempár szegezte ránk tekintetét. Az egész banda egyfajta fogadóbizottságként foglalt helyet a kanapén, leszámítva persze Liamet, ki a fotelben, kicsit túlságosan is laza terpeszbe vágta magát.

- Szeretném nektek bemutatni azokat, akiknek köszönhetően mind itt lehetünk – kíváncsian felhúztam szemöldökömet. Ezt most komolyan gondolta? Elhiszem, hogy a srácok képviselete a feladata, de azért nem kellene az egekig magasztalni őket. Főleg nem előttünk.

- Sziasztok! – pattant fel a fekete hajú, kivarrt karú srác eddig elfoglalt helyéről. – Zayn Malik – kezet ráztunk vele, miközben elsoroltuk neveinket. Alighogy elengedte kezemet máris egyik barna hajú cimborája lépett a helyére. Louis sokkal közvetlenebb volt barátjánál. Közel húzott magához egy ölelésre, mintha legalább ezer éve ismerne. Őt követte Niall, majd felbukkant Liam is. Bevallom, meglepően normális volt. Ha nem hallottam volna Bessietől azt a sok durvaságot, még azt hinném normális. Bár azért nem hagytam annyiban a dolgot, és nem csak egy gyilkos pillantással, de egy kis kézszorítással is megjutalmaztam.

- Szia, Harry vagyok. De egyeseknek csak, A-Pökhendi-Majom – felkaptam fejem az ismerős hang hallatán, mire a göndörfürtös énekes kinyújtott karjával találtam szembe magam. Szavai apró mosolyt csaltak arcomra, melyet megpróbáltam minden erőmmel palástolni. Még mindig haragudtam rá, és ez nem olyan dolog volt, amit csak úgy elfeledhetek jelenlétének hatására.

- Chloe – ráztam meg kezét. – És meg kell mondjam, igen találó neved van. Biztos egy remek személyiség ruházhatott fel ilyesfajta jelzőkkel.

- Nos, ezzel vitába tudnék szállni – elvigyorodott, szemeiben pedig csillogott a pajkosság. Úgy láttam örül, hogy ismét szócsatába keveredhet velem. Ugyanakkor, mintha ő is próbálta volna elrejteni jókedvét.

- Még én is – meglendítettem lábamat, majd finoman bokán rúgtam beszélgetésünkbe kotnyeleskedő barátomat. – Aúú! Szadista – széles vigyorral az arcomon figyeltem tetetett jajgatását. Előző beszólása után igazán megérdemelte, nem is beszélve arról, hogy pont Haroldot támogatta ezzel.

- Mint láthatod, Harold, a személyiségem egyszerűen elbűvölő – sarkon fordultam, majd Bessie mellé léptem. Halkan kuncogott, ám kérdő pillantásom láttán, inkább a szoba másik felére emelte tekintetét. Célpontja persze nem más volt, mint álbarátja. Tudtam, hogy tetszik neki és nem is hibáztattam érte, hiszen a maga módján, egészen jóképű volt az őzike szemű dalospacsirta, mégis barátnőmmel ellentétben, képtelen voltam elsiklani a tény felett, hogy egy barom. A szó legszorosabb értelmében. 

7. rész: Alkoholmámor

Sziasztok!

Vasárnap van, én pedig megérkeztem a Carry is real 7. részével. Sajnálom, hogy a legutóbbi részt elfelejtettem címmel ellátni, most pótolom az elmaradást. Ugyanakkor remélem, elnyeri a tetszésetek a sztori, főleg most, hogy egyre inkább beindulnak a dolgok. Tudom, hogy a részek nem mindig a legizgalmasabbbak és legösszeszedettebbek, de el kell ismernetek, hogy nem lehet mindegyik tele Harryvel. A dolgoknak alakulnia kell, Chloe élete pedig nem csak Harry körül forog. Vagy mégis? ;)
Remélem, tetszik majd nektek ez a rész is! Jó olvasást kívánok hozzá!

.xx

C.

Örültem, hogy Bessie jól érzi magát Ausztráliában, ugyanakkor rendkívül hiányzott, hiszen az időeltolódás miatt eddig alig pár üzenetet kaptunk tőle. Bár a hírek szerint Liam idáig magához képest normálisan viselkedett, nem voltam biztos benne, hogy a továbbiakban is kitart majd eme énje mellett.

Mindenesetre jeleztem legjobb barátnőmnek, ha bármi történne, csak riasszon, és már indulok is, hogy fenéken billentsem a buli-mániás énekest. Persze, ha már ott járok, útba ejtem göndörfürtös barátját is, hogy megmutassam neki, ki is az igazi Chloe Haggerty, mivel úgy látszik, egyáltalán nincs vele tisztában. Miután Bessie jelezte, hogy Harold első kérdésében azt érintette, mikor látogatom meg őket a turnén, rájöttem, hogy az énekes mindössze egyetlen okból nem kívánt véget venni harcunknak, mégpedig azért, mert azt remélte, hogy végül ágyába cipelhet, majd újabb strigulaként jellemezhet képzeletbeli listáján. Erre azonban mindössze legmerészebb álmaiban kerülhet sor, ugyanis nincs az az Isten, amiért én pont vele kívánnék ágyba bújni. Ezt pedig neki is tudtára adtam.

Chloe Haggerty @c_haggerty

Sajnálom, hogy ismét összetöröm a lelkivilágodat, de csak, hogy tudd: nem leszek egy újabb csinos csaj, aki megjárta az ágyadat!!

Harry Styles. @harry_styles

Azt hiszem, összetévesztesz Liammel. Én meg elégszem a kocsival is… ;)

Chloe Haggerty @c_haggerty

Ez most komoly, Harold!

Harry Styles. @harry_styles

Oké, de nem értelek. Honnan veszed, hogy csak arra kellenél?

Chloe Haggerty @c_haggerty

Hiszen egyértelmű! Pff.

Mérgesen küldtem el az utolsó üzenetet is, majd inkább kijelentkeztem a Twitterről. Nem akartam, hogy esetleges további üzenetei még inkább felidegesítsenek. Nem hiszem el, hogy azt képzeli, csak azért, mert egy világ ismeri a nevét, már rögtön kapható leszek számára egy könnyű numerára. Tudtam, hogy igazam volt, mikor azt mondtam, nem több mint, egy pökhendi majom, mégis fájt ráeszmélni, hogy tényleg az. Mintha üzenetváltásaink során, kissé változott volna a véleményem vele kapcsolatban, most pedig felidegesített, hogy ily’ módon vesztegettem el perceket az életemből.

Drew látván rossz kedvemet, meginvitált, hogy kapcsolódjunk ki egy estére. Meghívta Hayleyt és néhány barátját, én pedig meginvitáltam az ikreket. Így legalább elterelhetem a gondolataimat arról az idegesítő, göndörfürtös dalos pacsirtáról.

Már órákkal korábban elkezdtem készülődni. Hajam lágy hullámokban omlott vállaimra, ruhám pedig fekete, csipkékkel szegélyezett darab, melyet egy rózsaszín cipővel egészítettem ki. Körbefordultam párszor a tükör előtt, majd elégedetten nyugtáztam kinézetem.
- Nagyon csinos – bókolt Drew, miközben bekukucskált az ajtómon, hogy elkészültem-e már.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, majd táskámba csúsztattam telefonomat és a kijárat felé indultam.

- Wow – Hayley mosolyogva lépett mellém, majd miután átölelt, követelte szerelmétől, hogy készítsen egy közös képet, melyen mindhárman szerepelünk. Drew rögtön az Instagramot célozta meg a selfievel, melyet az „Életem női” elnevezéssel töltött fel a világhálóra. Egy puszival jutalmaztam érte, míg párja egy csókkal hálálta meg, mielőtt útnak indultunk volna a kedvenc szórakozóhelyünkre Londonban.

A város, méretének köszönhetően rengeteg szórakozóhelyet rejtett, egyik kedvencünk ráadásul a város szívéhez közel, bérházak között bújt meg, így elkerülhettük az utcákon át sorakozó emberek tömegét.

Alig néhány emberen kellett átverekednünk magunkat, majd miután beértünk a klubba, megkerestük a Carter ikreket, kik korábban érkeztek, és foglaltak nekünk egy beülőt, hogy mind kényelmesen elférjünk. Bevallom, meglepődtem, mikor Josh mellett találtam Rose-t, ugyanakkor nagyon örültem, hogy jól alakulnak köztük a dolgok. Joshi is megérdemli, hogy végre boldog legyen.

Váltottunk néhány szót arról, kinek, hogyan telt a napja, miközben rendeltünk magunknak italokat. Az agyam még mindig folyamatosan kattogott. Mérges voltam és sértett, ezt pedig alkohollal és barátaim társaságával kívántam orvosolni.

- Miért lógatod az orrod? – hajolt közelebb hozzám Ed, bátyám egyik haverja, miután hosszú percek óta mély hallgatásban szuggeráltam egyre üresedő poharamat.

- Semmiért – legyintettem, majd ismét kortyoltam egyet a koktélomból. Az egyre növekvő alkohol bevitel kezdte meghozni hatását. Alig másfél óra után, már nem emlékeztem, hány pohárnál is tartok, mindössze az érdekelt, hogy Alexet a táncparkettre rángassam. Ő azonban kiszemelt magának egy szőkét, és inkább flörtölésre szánta az idejét, így nem maradt más választásom, mint Ed-et mozgásra invitálni.

- A semmiért nem nyúl italhoz az ember – felkacagtam szavain.

- Komolyan? Ebben a világban indok kell az alkoholfogyasztáshoz? Nos, akkor, azért iszok, mert ahhoz van kedvem – tájékoztattam, miközben még szorosabban húzódtam hozzá. Homályosan még emlékeztem, min idegesítettem fel magam ennyire, de pontos részletekkel biztos nem tudtam volna szolgálni. Sőt, nem is akartam volna. Mindössze annyi számított, hogy jól éreztem magam a mögöttem lépkedő sráccal.

Megborzongtam, mikor nekem nyomta férfiasságát, ám egészen tetszett a dolog, hogy ilyen nyíltan adja tudtomra, felkeltettem az érdeklődését. Tovább ringattam csípőm a zene ütemére, miközben néha-néha az ülőkre tévedt pillantásom. Alex kezében a telefonjával pásztázta a tömeget, majd megállapodott rajtunk. Most az egyszer nem érdekelt, hogy esetleg megpróbál képeket készíteni rólam. Majd holnap seggbe rúgom érte, ám jelen pillanatban a csípőmet simogató kezek tulajdonosa jobban felkeltette a figyelmemet.

- Drew nem mondta, hogy ilyen gyönyörű lettél, mióta utoljára láttalak – kuncogott a fülembe. Alig értettem a zenétől, ám végül sikerült kivennem szavait.

- Miért, eddig rút kiskacsa voltam? – szembe fordultam Eddel, karjaimat nyaka köré fűzve. Elmosolyodott, mikor meglátta, hogy alsó ajkamba haraptam, hiszen jól tudta, ilyen helyzetben, ez általában jelzésként szolgál.

- Azt nem mondtam – megrántotta vállát, majd közelebb hajolt és ajkaimra tapadt. Élveztem, hogy az alkohol adta szabadságom vággyal keveredik, és örömmel engedtem kérésének, hogy nyelve számba furakodhasson.
Nem tudom, mennyi időt tölthettünk így el, ám egyre szorosabb ölelésünk és duzzadó férfiassága tanúskodtak arról, mennyire partnerem a dologban. Éppen arra készültem, hogy megkérjem, lépjünk le valahová, mikor megragadták kezemet és kiszakítottak karjai közül.

- Mi a frászt csinálsz? – Drew pillantása egyszerre sugárzott aggódást és felháborodást. Mámoros állapotomban azonban csak az utóbbit kívántam észrevenni.

- Jól érzem magam! Végtére is ezért hoztál el, nem de? – felmordultam és visszaléptem Ed-hez, bátyám azonban továbbra se kívánt elengedni.

- De nem így! – csóválta a fejét. – Ő a húgom, az Istenért! – ezúttal barátjára pillantott. Komolyan nem értettem, miért csinál ebből ekkora ügyet. Pontosan tudja, hogy sosem volt ellenemre egy éjszakás kalandok részese lenni. Sőt, ezt részesítettem előnyben. Se kötődés, se érzelmek, csak színtiszta élvezet. Ez az, ami nekem kell.

- Elég nagy vagyok már, hogy eldöntsem, mit akarok – lefejtettem magamról ujjait, majd újra ringatni kezdtem csípőmet a zene ritmusára.

- Józanon, esetleg – Drew megelégelte a dolgot. Vállára kapott, és kifele indult a szórakozóhelyről. Pár perc múlva észrevettem, hogy szorosan a nyomában követ minket Hayley is, barátaim társaságában. Felment bennem a pumpa. Rúgkapálni kezdtem, mire testvérem lábamra állított. Megborzongtam a hirtelen érő hideg levegő hatására, mire Josh felém nyújtotta kabátomat. Belebújtam a ruhadarabba, majd fittyet hányva társaságomra, az ajtó felé indultam. Ekkor azonban az ikrek vállvetve álltak utamba, megakadályozva bejutásomat. Árulók.

- Miért vagytok ilyen szemetek? – sziszegtem.

- Mert részeg vagy, Chloe és ez nem oké – hallottam meg testvérem hangját hátam mögül. Szembefordultam vele, megjutalmazva néhány gyilkos pillantással. – Ha józanul összetalálkoztok Eddel, és azt mondod, randizni akarsz vele, még talán bele is megyek, de nem engedem, hogy az alkohol hatására mondj igent valakinek, aki köztudott, hogy idejét néha kurvákkal mulatja. Remek ember, de ez egy tagadhatatlan tény. És tudod mit? Nem engedem, hogy te legyél a következő skalpja! – A hideg levegő kezdett kicsit oldani tompultságomon, így néhány néma percet követően, felsóhajtottam és megadtam magam. Végtére is, esélytelen, hogy három kigyúrt fickó és a biztonsági őr mellett visszajussak a klubba.

- Akkor is szemetek vagyok – morogtam, miközben elindultam hazafele. Karjaimat összefontam mellkasom előtt, fejemet lehajtottam és csak arra koncentráltam, hogy mielőbb az éjszakai busz megállójába érjek. Alex megveregette vállamat, miközben szemem sarkából láttam, hogy elrejt egy mosolyt. Bizonyára jót szórakozott a korábbi jeleneten, míg testvére biztatóan pillantott felém.

Drew is közelebb lépett, úgy láttam meg akar ölelni, én azonban távolabb léptem tőle. Még mindig haragudtam rá az előbbi jelenet miatt. Most Ed karjaiban kellene lennem valahol, nem pedig fagyoskodnom London utcáin.

Másnap reggel szörnyű fejfájással ébredtem. Megmasszíroztam halántékomat, ez azonban nem változtatott a tényen, hogy majd szétszakadt a fejem. Oldalra fordultam, és megpróbáltam nem kihányni, tegnapi ebédemet, mikor észrevettem a pohár vizet és az Algopyrint az éjjeliszekrényemen. Drew.

Bevettem a gyógyszert, miközben felidéződött bennem néhány emlékkép a tegnapestét illetően. A bátyám rángatott el attól a sráctól. Én pedig, mintha csak tizenöt éves lennék, kivertem a huppot. Gratulálok, Chloe, remek teljesítmény. Még akkor is, ha úgy vélem, bátyámnak nincs joga beleszólni, kivel bújok ágyba és kivel nem.

Feltornáztam magam az ágyból, majd a konyhába indultam. Testvérem kedvese társaságában készítette a reggelit. Vagy az órát elnézve inkább ebédet.

- Jó reggelt! – mosolygott Hays, miközben lerogytam az egyik székre.

- Nektek is – biccentettem, majd fejemet az asztallapra hajtottam. – Van valami ennivaló? – Nem voltam igazán éhes, de jól tudtam, muszáj letuszkolnom valamit nyelőcsövemen, ha túl akarom élni a mai napot.

- Van – Drew orra alatt dünnyögte el a szavakat, ezzel adva tudtomra, hogy még mindig pikkel rám az éjjel történtek miatt. Nem volt energiám felháborodni azon, miért is morcos ő, hiszen az én estémet szúrta el, ugyanakkor egy dologban biztos voltam: nincs az a pénz, vagy ember, amiért megérné rosszban lennem a bátyámmal. Ő az egyik legfontosabb személy az életemben, és mindig is az marad.

- Sajnálom, hogy ostobán viselkedtem – pillantottam rá. Bólintott. – Azt is, hogy túlzásba vittem az italt. Azt hiszem, kicsit furcsa módon akartam megszabadulni a fejemben keringő gondolatoktól – felsóhajtott, majd apró puszit lehelt a homlokomra.

- Akkor is szeretlek, ha néha bolond vagy – kuncogott fel. Megöleltem, majd hálásan megköszöntem az elém tett rántottát. Gyorsan elfogyasztottam a felét, majd vettem egy fürdőt. A telefont is magammal vittem, így míg a kádban áztattam magam, lehetőségem volt újra írni legjobb barátnőmnek. Úgy tűnt, ő is tudomást szerzett az estéről, legalábbis arról, hogy jól éreztem magam. Sajnálattal nyugtázta, hogy ő nem lehetett részese, és rá kellett jönnöm, nekem is hiányzott. Drew-hoz hasonlóan, ő se engedte volna, hogy így elveszítsem az önkontrollt.
Mélyet sóhajtottam, majd úgy döntöttem, bejelentkezek Twitterre. Tudtam, hogy Harold minden bizonnyal válaszolt legutóbbi üzenetemre, ezzel ismét esélyt adva, hogy felidegesítsem magam, ám nem érdekelt. A munkám megkövetelte, hogy használjam ezt a közösségi oldalt.

Igazolván gondolataimat, felvillant Harry neve a bejövő üzeneteknél.

Harry Styles. @harry_styles

Nem értelek…

Harry Styles. @harry_styles

Most komolyan! Mi a baj, Chloe?

Másfél óra telt el a két üzenet között. Nem válaszoltam rájuk, csak nyugtáztam őket, majd a követett emberek tweetjeit kezdtem böngészni. Arra azonban nem számítottam, hogy itt is szemet szúr majd a göndör hajú énekes neve.
Néhány órával ezelőtt, az alábbi tweetet posztolta:

Harry Styles. @harry_styles

Látsz egy gyönyörű csillagot az égen, és erre kiderül, hogy csak egy repülő… #csalódás

Próbáltam rájönni, mire utalhat alábbi, meglehetősen érdekes hasonlata, azonban nem sikerült egyről a kettőre jutnom. 

6. rész: Fiús nap

Sziasztok!

Végre sikerült ismét a szokott időben megérkeznem a résszel. Bár ez a fejezet talán nem bővelkedik annyi cselekményben, mint szokott, fontos kihatással lesz Chloe jövőjére. Remélem, ti is annyira élvezni fogjátok, mint én a megírását!
Jó olvasást nektek!

.xx

C.

Bevallom, rendesen lesokkolt, mikor megtudtam, hogy Bessie elfogadta Paul állásajánlatát. Meg voltam arról győződve, hogy saját lelke biztonsága érdekében kiáll a nemleges válasz mellett, ám a könyvelői munkával kapcsolatos elutasítás, rögtön a One Direction karjaiba lökte őt.

Nekem pedig sikerült a legrosszabb énem megmutatni, mikor hirtelen felidegesítettem magam legjobb barátnőm döntésén. Beszélgetésünk veszekedésbe torkollott, mely azzal végződött, hogy egy hat éves kislány meghazudtoló módon bevágtam a durcát és rátettem a telefont. Tajtékoztam a dühtől. Legalábbis abban a tíz percben…

Ahogy teltek az órák, egyre inkább ostobának éreztem magam viselkedésem miatt, mégis képtelen voltam arra, hogy felemeljem a telefont és elnézést kérjek Bessietől. Talán nem is lenne rám ideje, hiszen másnap utazik…

Ilyen és ehhez hasonló érvekkel próbáltam lenyugtatni magam, miközben megkaptam a lecseszést Drewtól. Őszintén rosszallta viselkedésemet, mely még inkább az önutálat felé taszított, míg végül másnap már egészen úgy éreztem, hogy szó szerint fájdalmat okoz a bűntudat. Tudtam, hogy Alex és Josh hűen támogatják Bessiet a reptéren, míg én, az állítólagos legjobb barátnője, képtelen voltam kimászni a takaró alól. Mintha valami fojtogatná a szívemet belülről.

Totál zakkant vagy. – szólt Alex üzenete, ki testvérével úton volt a reptérről hazafele.

Tényleg túlreagáltad… - Érkezett a következő, ezúttal azonban Joshtól.

Mély levegőt vettem, majd elkezdtem pötyögni egy SMS-t Bessienek. Tudnia kell, hogy mennyire fontos nekem és, hogy sajnálom, ami történt. Talán nem gondolom, hogy amit tesz, jó ötlet, ez azonban nem gátolhat meg abban, hogy száz százalékosan mögötte álljak. Végtére is az élet arról szól, hogy saját hibáján keresztül tapasztalja meg a dolgokat. Én pedig nem állhatok ennek az útjába.

Elküldtem az üzenetet, de nem érkezett válasz. Gondolom a repülő már felszállt, vagy esetleg ő még mindig haragszik, és nem szeretne most ezzel foglalkozni. Bár, remélem inkább az előbbi.

Egy gyors üzenetben tudattam a Carter ikreket is, hogy beláttam ostobaságomat, majd meginvitáltam őket egy közös ebédre. Drew úgyis dolgozik, én pedig szükségét éreztem a társaságnak.

Vettem egy nagy zuhanyt, majd felöltöztem és összébb pakoltam a holmikat a szobámban. Bár a srácok lakása ehhez képest egy szemétdomb, nem akartam, hogy elhanyagolt állapotban lássák lakóhelyem.

Miután a rendrakással végeztem, a konyhában nekiláttam összeütni valamit ebédre. Nem vittem túlzásba, egyszerű, ám igen finom ételeket választottam, melyek szinte pont akkorra készültek el, mikor barátaim megérkeztek.

- Örülünk, hogy megjött az eszed – köszöntött Alex, majd lehuppant az asztal melletti székre. Megforgattam szemeimet, miközben eléjük tettem a tányérokat.

- Ismertek… - helyeslően bólintottak, miközben belekóstoltak az ételbe.

- Igen. Önfejű vagy… - jegyezte meg Josh.

- És makacs – Testvére hozzászólásán megforgattam szemeimet. Hihetetlenek. Még akkor is, ha igazuk van.

- Oké, értettem – emeltem fel kezeimet megadóan, majd én is megkóstoltam a kimert ételt.

Mind nekiláttunk csöndben elfogyasztani az ebédünket, ám hamarosan telefonom jelzése szakított minket félbe. Felpattantam a székről legjobb barátnőm válaszának reményében, ám egy nem várt értesítés fogadott. Harry.

A korábbival ellentétben, most azonban nem a nyilvánosság előtt kívánt reagálni előző tweetemre, sokkal inkább a Direct Message opcióját választotta. Bevallom, kicsit örültem, hiszen így megkímélhettem magam további értesítések tömkelegétől. Így se tudtam még megküzdeni az egyre érkező „Kérlek, mondd meg Harrynek, hogy kövessen be engem is!” és a „Kérlek, kövess!” üzenetek tömkelegével. Az egész annyira valótlannak tűnt. Végtére is ki vagyok én, hogy rajongók kövessenek be az interneten?

- Na, mi történt? – Josh hangja rántott vissza gondolataimból. Ujjam csak lebegett idáig az ismerős név felett, most azonban rányomtam, láthatóvá téve a teljes szöveget, mobilom képernyőjén.

- Semmi… - legyintettem, ám tekintetem továbbra is a telefonra szegeztem.

Harry Styles. @harry_styles

Mi van, ha azt mondom, hogy én a „nem hordok alsógatyát” típus vagyok?

Elmosolyodtam a mondatot olvasva. Lehet, hogy nem több mint, egy egoista világsztár, de el kell ismernem, hogy kiválóan megállja helyét szópárbajunkban.

- Bessie válaszolt? – Joshra pillantottam, miközben összeráncoltam szemöldökömet.

Úgy kíváncsiskodik, mint egy idős hölgy és egy gyermek kombinációja.

- Viccelsz? Nézd, hogy ragyog a szeme! – lerogytam a székre, korábbi helyemre, miközben ujjaimmal végigszántottam a képernyőn, válaszomat pötyögve. – Szerintem az a göndör szépfiú van a dologban. Hogy is hívják? Henry?

- Harry – forgattam meg szemeimet. – És csak megmondom neki, hol a helye!

- Óh, szerintem nagyon is tudja, hol van – nevetett fel béna beszólásán szószártyád cimborám. – És úgy látom, azt is tudja, hol szeretne lenni… Az ágyadban. – Gombócba gyűrtem szalvétámat, majd hozzávágtam Alexhez. Bár tényleg furcsa, hogy híres ember lévén ilyenre szánja idejét, ám sokkal inkább betudtam annak, hogy nem akar alulmaradni párharcunkban, mintsem, hogy nekem kívánna imponálni. Hiszen valljuk be, nálam ezerszer jobb és szebb lányok veszik őt körbe az év minden napján.

Chloe Haggerty @c_haggerty

Mély csalódást okoznál… és kisebb orgazmust, néhány tinédzserlánynak és a vad fantáziájuknak.

Miután elküldtem a választ, az asztalra csúsztattam a telefont és ismét nekiláttam elfogyasztani ebédemet. Próbáltam nem figyelembe venni barátaim kíváncsi, ugyanakkor öntelt vigyorát. Amikor azonban ismét megszólalt telefonom, talán túl hirtelen kaptam érte, ezzel újabb okot adva barátaimnak, hogy tovább növeljék mosolyukat. Attól féltem, ha így megy tovább, lassan körbeér majd a fejükön.

- Fighting with him was like trying to solve a crossword and realizing there’s no right answer –kezdett éneklésbe Alex, ám miután öccse szalvétáját is hozzávágtam, majd felemeltem a villát, inkább elhallgatott. – Nagyon érik a győzelmem…

- Álmodj csak, Szépfiú! – kuncogtam fel, majd tekintetem ismét a kijelzőn megjelenő szövegre emeltem. Magamnak is fájt bevallani, de szinte faltam a szavakat, olyan kíváncsivá tett, mit felelhetett előbbi szurkálódásomra.

Harry Styles. @harry_styles

Szóval neked nem? A fenébe, ismét sikerült összetörnöd az álmaimat… L

Felnevettem szavain. Hihetetlen ez a kölyök!

Josh vállam felett beleolvasott beszélgetésünkbe, mire vállon csaptam. Nem mintha amúgy nem osztanám meg nekik, ám maga az elv, hogy leskelődik, kicsit sértette önérzetemet.

- Aú. Szadista – mormogta orra alatt, mire csak egy kedves mosollyal válaszoltam. – Milyen orgazmusról volt szó, egyébként?

- Orgazmus? – Alex olyan gyorsan kapta ki kezemből a készüléket, hogy reagálni se volt lehetőségem, majd miután megpróbáltam utánanyúlni, rá kellett jönnöm, képtelenség felérnem az ő magasságával.

- Add vissza, Alex Carter! – mordultam rá, majd finoman bokán rúgtam. Pont ott, ahol legutóbb.

- A fenébe Chloe, hogy megyek edzeni, ha tiszta lila a lábam! – dünnyögött, ám szeme még mindig a sorokat falta a képernyőn. – Azt hiszik majd, hogy ver az asszony!

- Végül is… - szólalt meg Josh, ám szigorú pillantásom láttán, inkább magába fojtotta a mondat végét.

Mire Alex végigolvasta a beszélgetést, nevetésben tört ki. Láttam, hogy ujjai megindulnak a képernyőn választ pötyögve, ám lábára léptem, és míg megrökönyödött, kikaptam kezéből a telefonom. Így jár az, aki egy Haggertyvel szórakozik.

Letöröltem a megkezdett ’óh, baby’ választ, majd saját gondolataimat kezdtem el pötyögni.

Chloe Haggerty @c_haggerty

A szupersztár éned adta önbizalmad most biztos megcsappant. Sajnálatos… J

Alighogy elküldtem a választ, végre sikerült befejeznem az ebédet is. A srácok még úgy döntöttek maradnak kicsit, így beültünk a nappaliba és ott kezdtünk el nézni egyet Alex kedvenc vígjátékai közül. A végére persze Josh bealudt, Alex pedig izomlázasra nevette hasát. Én azonban nem sokra emlékszem belőle. Szégyen, nem szégyen, ujjaim végig a mobiltelefonom kijelzőjén jártak, folyamatos vitát folytatva a göndör hajú énekessel. És bár lenyűgözött stílusa, nem hagyhattam, hogy övé legyen az utolsó szó. Ő azonban, mivel hasonlóan vélekedhetett, folyamatosan szóval tartott.

- Ilyen a szerelem… - dúdolta Alex a fülembe később, mikor kikísértem őket. Jutalmul nyelvet öltöttem rá.

Pár perccel később azonban, mikor visszarogytam a kanapéra, átgondoltam szavait. Rá kellett jönnöm, hogy bár egyáltalán nem táplálok gyengéd érzelmeket az énekes iránt, ebben a kívülállók nem lehetnek egészen biztosak. Végtére is, tény, ami tény, igazán jól elszórakoztat kis párharcunk során.

Gondolataimba mélyedtem, miközben a televízión sorra váltogattam a csatornákat, valami értelmes műsor megtalálásának reményében. Végül telefonomra lettem figyelmes. Ezúttal azonban másfajta hanglejtéssel tudatta az érkező üzenetet.

Kezembe kaptam a telefonom, majd mosolyt csalt arcomra legjobb barátnőm SMS-e. Szóval már ő sem haragszik rám. Szerencsére!

Megkönnyebbülten dőltem hanyatt, fejem alá helyezve az egyik díszpárnát. Úgy látszik sikerült Haroldba fojtanom a szavakat, hiszen már elég rég óta elküldtem legutóbbi üzenetemet. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak nem ér rá. Ki tudja, milyen kötelességei vannak egy mindennapi popsztárnak.

Próbáltam ébren maradni, ám a rossz éjszaka következményeként, eluralkodott rajtam az álmosság. Alig két perc múlva álomba merültem, és csak akkor riadtam fel legközelebb, mikor Drew kivette kezemből a távirányítót. Megdörgöltem szemeimet, majd az ablakra pillantottam. Kint már sötét volt. Túl sötét. Sikerült délutáni pihenésemnek egészen az éjszakába nyúlnia. A legrosszabb pedig nem az volt az egészben, hogy aznap nem foglalkoztam a munkámmal, hanem, hogy még mindig pont olyan álmosnak éreztem magam, mint előtte.

- Milyen volt a napod? – pillantottam testvéremre, ki már tusolás után volt.

- Hosszú. És ahogy látom, a tied is. Gyere! – kezét nyújtotta felém, én pedig elfogadtam azt. Felhúzott ágyamról, majd egészen szobámig kísért. Bedőltem az ágyamba, mondván nincs erőm lezuhanyozni, majd csak reggel, és kezembe vettem a telefonomat. A kijelző nem csak az ikrek szokásos ostoba üzeneteit tudatta velem, de Harry és Bessie megnyilvánulásait is.

Legjobb barátnőmével kezdtem, jót mosolyogva az ausztrál gasztronómiát illető panaszkodásáról. Bepötyögtem neki egy gyors választ közös beszélgetésünkben, majd Harold nevére váltottam.

Harry Styles. @harry_styles

Miért gondolod, hogy beteg vagyok?? Szerintem ez a művészet egy remek kifejezési módja…

Harry Styles. @harry_styles

Óh, képzeld, most robogott be hozzánk egy barna szépség… mindjárt kifaggatom, mit tud még mondani a BKB-ról

Megforgattam szemeimet az üzenetek láttán. Úgy döntöttem az írás szerinti sorrendben, tehát először tetoválásait illetően részesítem válaszban. Próbáltam összeszedni gondolataimat, hogy most is hasonlóan frappáns szavakkal ajándékozhassam meg, mint mikor megjegyzést tettem kivarratott karjára és mellkasára, ám elég álmos voltam ahhoz, hogy ne legyek száz százalékig elégedett soraim minőségével.

Chloe Haggerty @c_haggerty

A művészet változik, ahogy az emberek is… Az viszont, hogy nyolcvan évesen majd valakinek a megnyúlt lepkédet kell nézegetnie, nem éppen szívgerjesztő… :D

Chloe Haggerty @c_haggerty

Oh, és, ha kérdésed van, tudod, hol találsz. ;) Nem kell ártatlanokból információkat kicsikarni… 

5. rész: Virtuális támadás

Sziasztok!

sajnálom, hogy  ismét hétfőre sikerült megérkeznem, de mindig van valami, ami közbejön. Most azonban itt vagyok! :) Köszönömaz  előző részekhez a pipákat, remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. :)

.xx

C.

- El fogod mondani Paulnak? – összébb húztam magam az ülésen. A szerződés szerint pénzbírságra is kötelezhetik Bessiet, ha megszegi a leírtakat. Márpedig ő megtette.

- Nem – megállt az egyik piros lámpánál, majd törzsével felém fordult. – Ne idegeskedj ezen! – hangja lágy volt, szinte már simogató.  Egy pillanatra belefeledkeztem kedves hangtónusába, és közel jártam, hogy felírjak egy újabb jó pontot a számlájára, ő azonban nem engedte, hogy elfelejtsem, milyen pökhendi is valójában. – Na, nem mintha nem állna jól, mikor bosszankodsz.

-  Gondolom, most azt várod, hogy elaléljak a kedves szavak hallatán… - forgattam meg szemeimet.

- Nos, egy köszönöm jól esne – biccentett elégedett mosollyal az arcán, majd jobbra fordult az autóval.

- Azt várhatod… - mordultam fel, majd tekintetem az ablakra szegeztem. Sikerült kiharcolnom ezzel néhány perc csendet közöttünk.

- Hol lakik Bessie?

- Ha meg akarod keresni, hogy lecseszhesd, amiért nem titkolózik a legjobb barátnője előtt, tuti, hogy… - eszembe ötlött számos módja, hogyan kínozhatnám meg, ha keresztbe tesz Bessienek, arra azonban nem adott lehetőséget, hogy mindezt vele is megosszam. Egyszerűen csak belém fojtotta a szavakat.

- Oda készülsz, nem? Gondoltam egyszerűbb, ha odaviszlek… - rajta volt a sor, hogy megforgassa szemeit, míg én csak eltátottam a számat. Kezdtem úgy érezni, hogy egy hullámvasúton ülök vele. Az egyik percben legszívesebben kitépkedném fejéről a göndör tincseket, míg a következőben meglepődöm kedvességén.

- De – feleltem, mire kíváncsian pillantott felém. Amint rájöttem, hogy a címet szeretné hallani, felsóhajtottam és lediktáltam neki. Alig két perc múlva már a másik irányba robogtunk.

Próbáltam a továbbiakban csendben maradni, ám önelégült mosolyt formáló ajkai, mintha arra születtek volna, hogy az őrületbe kergessenek. Hiába fordítottam el róla tekintetemet, már a jelenléte is frusztrált. – Megmondanád, minek örülsz ennyire?

- Jó kedvem van… - rántotta meg vállát széles vigyorral az arcán. Ismét a jól bevált szemforgatós módszerhez folyamodtam. – Nem mindennap furikázhatok haza megmentésre szoruló lányokat…

- Azért ne bízd el magad! – felhorkantottam, mire jóízűen felnevetett.

Leállította a motort, én pedig oldalra pillantottam. Sosem örültem még ennyire, hogy láthatom barátnőm lakását. 

- Szereted összetörni mások álmait? – kuncogott tovább alkalmi sofőröm.

- Csak, ha túlzott egoizmust tükröznek - ismét felkacagott, miközben kimásztam a kocsijából. – Kösz – böktem oda és vártam, hogy elhajtson, ő azonban továbbra is csak várt. Akkor kezdtem megérteni, mire készül, mikor kinyílt a lakás ajtaja és megjelent Bessie. Harold leengedte a vezetőülés felőli ablakot és barátnőm felé intett.

- Miről maradtam le? – pillantása köztem és a göndör fürtös énekes között cikázott.

- A kisfiú szeret szuperhőst játszani – grimaszoltam, majd tettem pár lépést Bessie irányába. Minél előbb az ajtón belül akartam tudni magam és elfelejteni ezt a szörnyű napot. Harry azonban nem tágított.

- Legközelebb hagyom, hogy Mr. Szenvedély betuszkoljon a kocsijába - Kirázott a hideg. Na, persze nem kacsintásától… Azt hiszem, sokkal inkább annak a gondolata váltott ki belőlem szörnyülködését, hogy mi történt volna, ha nem siet segítségemre. Bármennyire is fájt beismerni, a maga módján, ma tényleg egy hősként lépett fel. Persze ezt neki sohasem ismerném be.

- Jó-jó, elég lesz. Chloe köszöni szépen a segítséget, de most már majd én vigyázok rá - győzelemittas mosollyal fordultam Mr. Styles felé, amint meghallottam barátnőm szavait. Burkoltan közölte, hogy ideje lekopni. Ráadásul igen diplomatikusan! Büszkeség öntötte el szívemet, ám Harry ezt se engedte kiélvezni.

- Vigyázz vele, az ifjú hölgynek, igen éles a nyelve! – Elgondolkodtam, hogy hozzávágom a mobilomat, hátha az letörli arcáról öntelt vigyorát.

- Ez a nyelv teljesen rendben van, és tökéletesen működik – mutattam az említett testrészemre. Szemei csillogása elárulta, mennyire mulattatja őt, hogy még mindig szócsatánkat vívjuk.

- Ha gondolod, szállj vissza az autóba és játsszátok le, de én addig bemegyek, mert megfagyok – Bessie felé kaptam a fejem, majd megragadtam a karját. Nincs az az Isten, hogy tovább nézem ezt az önteltséget!

- Itt ne merj hagyni vele! – beljebb léptem az ajtón, majd a vállam felett intettem az énekesnek. – Helló, Harry! – Megfordult az autóval, ám még odaszúrt egy kis megjegyzést drága barátnőmnek, jelezvén, hogy tudomást szerzett a felajánlott munkáról. Szemétláda.

Órákat töltöttem Bessienél, ám nem hiszem, hogy igazán jó tanácsot tudtam neki adni a döntését illetően. A pénz csábító, ugyanakkor jól tudta, mennyire nem szimpatizálok Liammel, miután ilyen bunkó módon viselkedett legjobb barátnőmmel. És itt sokkal inkább gondolok a múltkori ebédre, mintsem a dupla összegre. 
Legjobb barátnőm szerint az énekesnek van egy kedves oldala, én azonban ezt majd akkor hiszem el, ha látom. De legalábbis akkor, ha végre azt hallom, hogy megtanulta, hogyan ne sértegesse az embereket halálra.

Persze a döntést ettől függetlenül Bessiere bíztam. Neki kell mérlegelnie magában, megéri-e számára ez az egész. Arra azért megkértem, hogy alaposan gondolja át és várjon még egy kicsit, hiszen ez idáig nem érkezett válasz a könyvelői munkát illetően. Lehet, hogy megkapta, az pedig nagy előrelépés lenne a karrierjét tekintve.

Volt azonban valami más is, mely nem hagyott nyugodni. Akármilyen erősen próbálkoztam, nem tudtam szabadulni a lassított felvétel címszóval megbélyegzett énekes pökhendi megnyilvánulásaitól. Egyetlen embert ismerek, aki ennyire képes szócsatákba bonyolódni velem, ő pedig nem más, mint a dilinyósabbik iker-cimborám. Rajta kívül senki, még Drew, Josh és Bessie se volt képes kitartani ilyen sokáig. Többnyire már az ötödik percnél megunták, vagy inkább feladták. Az idegesítő sztárpalánta azonban még utolsó szavait is úgy intézte, hogy azzal fenntarthassa a kettőnk kialakult viadalt.  Ez pedig – bár szívesen megvertem volna magam már a gondolatért is – még vonzóbbá tette őt a szememben. Na, persze nem mintha szándékoznék még találkozni vele a jövőben. A közelébe se megyek többet annak a szállodának. Ezt szerencsére a főnököm is elfogadta erős érveim hallatán. De nem tagadhattam, hogy volt valami csábító Harryben, ami nem engedte, hogy a mélybe taszítsam ennek a borzalmas napnak a gondolatát. Még napokkal később is felvillantak elmémben emlékképek arról a csillogó zöld szempárról és pimasz, fogkrém reklámba illő mosolyáról.

Pedig ekkorra már kezemben tudhattam egy Mr. Harris által aláírt szerződést és egy újabb felkérést. Most azonban kikötöttem, hogy Daniel nélkül, nem kívánok megjelenni a megbeszélésen. Nincs szükségem több esetleges mentőakcióra, se még egy vén, szexista szállodaigazgatóra. Csak végezni akartam a munkámat úgy, ahogy azt mindig is képzeltem.

Azonban majd egy héttel a horribilis napom után, egy újabb következett. Éppen az egyik szálloda szolgáltatásainak kihasználtságát tekintettem át az elmúlt évek statisztikái alapján, mikor a telefon jelzésére lettem figyelmes. Tudtam, hogy ezúttal a Twitter jelez valamilyen értesítésről, én azonban nem fordítottam neki nagyobb figyelmet. Gyakran előfordult, hogy valaki bekövetett, annak a reményében, hogy visszajelölöm, ezzel gyarapítva követői számát, én azonban nem voltam vevő erre. Ezt a közösségi oldalt leginkább marketing eszközként használom, nem pedig barátaim elérése. Sokszor arról is elfelejtkezem, hogy regisztrált accountom van, míg máskor unalmamban képes vagyok nagy zagyvaságokat is kiírni. Ezúttal azonban az előbbi hangjelzést egy újabb követte, majd rövid szünet után telefonom mintha csak rohamot kapott volna, értesítések százát jelezte.

Félretettem ölemből a papírokat, majd a még mindig zengő készülékért nyúltam.

- Valakinek nagyon kapása van – lépett be Drew a félig nyitott ajtón. 

- Nem tudom, mi van – pillantotta rá értetlenül, miközben feloldottam a képernyőzárat. Az értesítések csak úgy záporoztak a képernyőn. Bátyám továbbra is az ajtóban állt, miközben nagyot harapott az egyik frissen vásárolt almába.

Mutatóujjammal rányomtam a legfelső értesítésre, ám telefonom képtelen volt egyszerre megnyitni és kezelni a bejövő értesítések sokaságát, így teljesen lefagyott.

- A francba már – szitkozódtam. Ágyamra hajítottam a készüléket, majd leemeltem laptopomat az éjjeliszekrényről.

Drew kíváncsian ült le mellém, majd kezébe vette a kiakadt mobilomat és helyreállítására törekedett, míg én bekapcsoltam a gépemet. Nem jelentkeztem be egyből a profilomba, anélkül kerestem rá, elkerülvén egy újabb esetleges technikai  problémát.

Az utolsó tweet-ben éppen a kemény munka fáradalmairól volt szó, melyet alig másfél napja írtam ki. Volt azonban valami, ami nem stimmelt. A követőim száma majd 1200-at mutatott, míg legutóbb alig érte el a 280-at. El nem tudtam képzelni, mi történhetett, hiszen kiírásaim elég unalmasak voltak ahhoz, hogy különösebben ne érdekeljék a népet.

Bejelentkeztem, majd végigpörgettem a folyamatosan frissülő értesítéseket. A legtöbb az új követőkről szólt, volt azonban a legelején kettő, mely igazán szemet szúrt.

Harry Styles. @harry_styles mostantól követ téged.

Harry Styles @harry_styles
Ilyen az, mikor a kisfiú szuperhőst játszik. Szívesen @c_haggerty ;) .xx

Mi a frász?  Hogy talált rám ez a kis…?  Felmordultam, miközben végigpörgettem a tweetjét követő véleményeken. Egyszeriben minden világossá vált.

Frissen szerzett követőim mind-mind a One Direction  rajongótáborát  erősítették, és most, hogy kedvencük nyilvánosan üzent nekem, úgy gondolják, hogy fontos személy vagyok az életében. De legalábbis eléggé ismerem ahhoz, hogy rajtam keresztül közelebb kerüljenek hozzá. Ez azonban nem fog megtörténni. Főleg azok után, hogy Mr. Styles volt elég pimasz ahhoz, hogy háborúnkat publikus keretek közé helyezze. Ha így akar játszani, ám legyen.

Éppen azon voltam, hogy bepötyögjek egy frappáns választ, mikor Drew felém nyújtotta telefonomat.

- Honnan…? – meglepődtem, hogy hátteremet láttam felvillanni, hiszen szemem sarkából az előbb tisztán láttam, hogy kiszedte az akkumulátort.

- A bátyád vagyok - nyelvet öltöttem rá, majd egy apró puszival jutalmaztam hálám jeléül, miközben felvéstem agyamba, hogy meg kell változtatnom a PIN kódomat. – Kiderült már, hogy ki kívánt ennyire elérni?

- Ki bizony – bólintottam. – Egy nagyszájú világsztár azt hiszi, felveheti velem a kesztyűt – felnevetett szavaimon. Miután már korábban beavattam alkalmi hősöm akciójába és a kocsiban megejtett csevejünkre, nem tűnt különösebben meglepettnek. Én azonban annál inkább.

- Akkor nem is zavarlak tovább – a szemetesbe hajította az almacsutkát, majd felállt ágyamról. – Tudod, mikor bosszút forralsz, a mosolyod megrémít – kuncogott, miközben az ajtóhoz hátrált.

- Nem te vagy az, akinek félnie kell – kacsintottam rá. Kilépett a szobámból, és behúzta maga mögött az ajtót. Ujjaimmal gyorsan szántottam végig a billentyűkön, hogy bepötyögjem válaszomat.

Chloe Haggerty @c_haggerty

@harry_ styles Furcsa. Azt hittem te a kívül hordott alsógatya típus vagy… ;)

Miután elküldtem a tweetet, nekiálltam szelektálni az új követők között. Néhányat, akik szimpatikusabbnak tűntek, visszakövettem, majd ismét elolvastam Harold kiírása alatt a véleményeket. Többségüknek fogalma sem volt, miről lehet szó, én pedig nem hibáztattam őket érte, hiszen mondataink csak a háttér sztori ismeretével nyernek igazán értelmet.

Eltöltöttem még pár percet a közösségi hálón, majd kijelentkeztem és letettem ölemből a laptopot. A folyamatosan növekvő követőkkel ráérek később is törődni, ám a munkám nem várhat tovább. Vettem egy mély levegőt, majd ismét kezeim közé fogtam a szükséges papírokat. Mielőtt azonban újra tanulmányozni kezdtem volna őket, kezembe kaptam mobiltelefonom és rányomtam a némítás gombra. Nem akarom, hogy ismét hangzavarba torkolljon a munkára szánt időm.

Ám mikor visszatettem volna a készüléket magam mellé, felvillant rajta legjobb barátnőm képe.

- Szia. – szóltam bele. – Van ötleted honnan tudhatja Harry a teljes nevemet?

- Megyek Ausztráliába! – szólalt meg, elfeledtetve korábbi gondolataimat.

- Várj! Mi???